Nagyanyám egyhez értett
Érthetett volna máshoz is
de hát úgy esett
hogy hat gyerek
s a végén az elsőszülött unoka
én
 
telebőgtük az életét
hol az üres has miatt
hol mert pisitől piros a fenék
Nagyanyám párnás puha tót kezétől
ez enyhül
az meg telik
 
Nagyanyám egyhez értett
hogy a gyereket
akár fúj akár esik
mosoly-ruhába öltöztetik
hozzá szalajtós cipőt adnak rája
s ha már elment: integetnek utána

________________

Kép:  Lucinda McQueen mesekönyv-illusztrációja

Mosoly-ruha

Tejszirmok koccannak
két szabályos sorban
erről-arról halkan 
súgott titokszó-
szellőktől
 
Szoprán csengőcskék bomolnak
oktalan párokról elmondott
csészék peremén
körbe-köröző
történettől
 
Bongó alt-harangok dülöngélnek
ütődve előre és hanyatt
a csattanónál az ép ész szétszalad
a nevetészsák kiszakad
ragyog
a lányoktól ragyog a nap

___________________

Kép:  Kutas László  Miskolci lányok   (Miskolc, Szinva-terasz, 2006)

Lányok, ha nevetnek

mert hol ez, hol az
 a mindenfelé guruló üveggolyó-
 álom vagy a fejemben
mielőtt felébredek
és ha felébredek
 hol kedvcsináló szél, bánatoltó eső
 hol ablaknyitó békés derült idő
vagy körülöttem
vagy illatos forró tea
 szépívű csészébe bújva
vagy egyszerű tiszta víz
 gyöngyöző pohárban
mert (honnan is, de) biztosra veszed
hogy így reggel szomjas leszek
 és aztán szappan vagy a kádban
 és virág a vázában
hogy kívül-belül tiszta legyek
meg öltés a ruhámban
 amit felveszek
meg fűző a cipőmben
 amiben elmegyek
és gondolat a fejemben
 amin egész nap töprenghetek
 
és még akkor sem tudok nevet adni neked
mert csönd-télben
 törékeny jégcsaplány vagy az ereszhajlatban
hajlíthatatlan sudár szil
 a tenniszaladó tavaszban
dús öröm a remegő
 levegőjű kemence-nyárban
és kicsi összehúzódzkodó bogárka 
 ősszel a tenyerem tölgykéreg ráncában

_____________________

Kép:  Salvador Dali szürrealista madonna-tanulmánya 
             (First study for the Madonna of Port Lligat, 1949)

Nem adhatok nevet neked

Ó, istenem
csinálod a cécót azzal
hogy szerelem
döntsd el végre
vagy leveszed
vagy nem
 
 
Istenem
csinálod a cécót azzal
hogy levegyem
persze hogy megteszem
ha érzem
hogy szerelem

_________________

Kép:  Gustav Klimt  Nő, legyezővel  (Lady with fan  1917-1918)

Cécó

Vedd innen a kezedet
nem adom én semmimet
Másra van ez nem arra
hogy a szemed okítsa
 
Tedd vissza a kezedet
odaadom csakeztet
De nemámhogy a másikat is
legyen elég ami alig
 
Gombold inkább ne szakítsd
szorítsd inkább ne simítsd
Ne hagyd abba add vissza
Ne hagyd abba kezd újra

________________

Kép:  Gustav Klimt  Ádám és Éva  (részlet, 1917-18)

Babirka

A szerelem nem kettőnk szerződése,
nem közös határozat pecsétjével hitelesített
garancialevél, rossz időkre,
és nem napi gyöngédségekkel megerősített biztosíték
gyöngeség ellen a magányban
a félelemtől a halálban az életünkre.
A szerelem nem ígéret
hanem képzelet
hogy ez a nő-valaki itt nekem
és szemben vele ez az akárki-én
kettőnél több valami
legalább magunknak új esély.
 
A szerelem nem történet,
ócska ceremónia-cicoma, kapcsolat-építgetés
mindenki által újra kitalált meglepetés,
nem híd a közeledéshez a gátlásaink fölött.
Hanem tett
egyszeri
hipotézis nélküli kísérlet,
hogy ketten egy nyelven
egy dologról ugyanazt tudjuk meg.
 
A szerelem nem hit a jövőben,
de bizalom minden bizonytalanban
öntörvényü kíváncsiság: hogyha a kezedet fogom
a kezemben mi marad.

_____________________

Kép:  Róth Miksa császári és királyi üvegfestő alkotása  –  nőalak     (1897)

Hanem

Elindulhatsz rajtam
Talpad alatt fű vagy homok
szemed szintjén messze dombok
kezedben bot
hátadra vetett kabátod
lehetek, ha jól csinálom
 
Megteríthetsz rajtam
Tiszta abroszod
vized vagy borod
étvágyad és jóllakásod
morzsák a szalvétádon
lehetek, ha jól csinálom
 
Kívül-belül levetkeztethetsz
Semmi nélkül állok ott előtted
és nem fogom szégyellni magam
Ha látom, hogy elhagy a kedv, ha fázol
a szám a bőrödre tapasztom
meleget lehelek befele
 
Szeretkezhetsz velem
Lepedő leszek alattad, takaró rajtad
belém bújtathatod minden izgága izgalmad
a testemmel tartalak, a csontomig ölellek
az arcod pirosa, a remegésed ritmusa leszek
Jó leszek, ha jól csinálom
 
Okosabb lehetsz nálam
Figyelek arra, amit mondasz
Megjegyzem  -  hogyha elfelejted -
gesztusaidat is másolva
a lényeget világosan visszamondjam
A szünet leszek a szavaid közt
 
Hagyom, hogy terveidbe beleszőjjél
Álmaidban hegyet lépjél
a magasságtól ne szédüljél
a föld leszek, ha földet értél
Ha akarod megszeretem magamban
azt, akit te szeretsz
 
És akkor lehetsz kegyetlen velem
Kivárhatod, amíg a hiányod
kétségbeejtő didergető fájások
néma magamba betemet	
De ha kieresztesz, mosolygok
mert ha igazán jól csinálom
egy időre megint
lehetek

__________________

Kép:  Renato Guttuso  Balkon   (Balcone,  1942)

Lehetek, ha jól csinálom

Festek neked eget
azúrkéket
napsárga csíkokkal éreztetem a meleget
halvány csigavonalak jelzik a szelet
s vannak rajta sok apró jelek
szitakötők, egyebek
madarak szállnak magasan fenn
könnyű puha felhők felett
–
a csillagok később jönnek
 
Festek neked földet
százféle zöldet
nyújtózkodó hegyet, csöndbújtató völgyet
lankás dombokat, mint a melled
rétre virágot, erdőbe fákat
sok apró házat, közébük
eleven állatkákat
eső mosdatja
tisztára az egészet
–
a csillagok később jönnek
 
Festek neked életet
egyszerű szépet
benne én földecskét mívelek
te pulyákat altatsz, étetsz
hallani, ahogy nő a fű
magától szaporodik a malacka
igazi tűzön fő az étel
dúdolok, te dalolsz
átölelkezünk egymásba
–
a csillagok megérkeztek


_________________

Kép:  Marc Chagall  A menyasszony - La Mariée        (The Bride, 1950)

Festek neked

Úgy vetkőzz előttem
mintha egyszer láthatnálak
életemben
 
Lassan tedd
ahogy az árnyék megy a falon
délidőben
 
Mutasd meg
szelíd madár melled
éppen rezdülőben
 
Rejtsd el öled
féltett puha kincsét
a tenyeremben
 
Szeretkezz velem
ahogy a tutaj úszik
magától a széles vízen

____________________
 
Kép:  Auguste Rodin  Az örök bálvány   (The Eternal Idol,  ~1890-1893)

Úgy vetkőzz

Látod, ez a bokám
amit itt látsz
ív, inak, csont
némi bőr
gyermekkori hegek
 
Látod, ez a mellem
amit itt látsz
kerek, zsír- és tejmirígyek
a bőrömbe csomagolva
rajta két barna duzzanat
 
Na most, ha mindent leveszek
látod még a vakbélműtét nyomát
de ne érdekeljen
 
csak a kigyulladt felhőkazlak alatt
hanyatt kitakart sikoltás
a gyöngyúsztató kettős ív
a belénk némuló suttogás
kagylótestembe csábuló
csukottszemű utazás
a neked előbújt nedveim
a tőled várt áldás

_________________

Kép:  Székely Sándor  Nőalak   (~1978-79)

Látod, ez a bokám

Bent vagy, drága?
    Kinn ülök a szobába’
    a karom a karfán
    a szemem pedig a kilincsen
    az ajtóén, ami mögött...
Jól vagy, nincs semmire szükséged?
    nem tudom, mihez kezdjek.
 
Soká leszel bent, kedvesem?
    Mert úgy ülök itt kinn
    mint elvont figyelmű kizárt állat
    akinek tekintetében ürességgé kövül az alázat
    látod ezzel házalok nálad...
Kérlek, mondd meg, hogy meddig?
    ígérem, hogy türelmesen.
 
Miért mentél be?
    Ha mással vagy ott
    igazammá válik a szégyen
    haszontalanná a várakozó szemérmem
    sírósra torzul a szám széle...
Túl régen vagy el!
    oka sincs már annak, hogy itt üljek.
 
Kinyílna az ajtó, és te mégis.
    Hószínűn és tisztán
    az elalvásomat is rád bíznám
    nem jutna eszembe, ami más
    elmúlna a számból az ázottízű szorongás...
Ha eljönnél mégis.
    házbanlakó emberré lennék.
 
Csönd.
    Ez olyan ajtó, hogy ez van mögötte
    kushadássá vált mozdulat
    megpenészedett reggel
    bebizonyosult józan iszony...
Akkor hát többet már nem
    magamra visszaszálljon.
 
A székből felállok.
    Hogy köszönés vagy köszönet
    helyett elmenjek, drága
    nincs szükségem a hiányra
    nincs szükségem ajtónyitásra...
Hogy megint azt mond:
    - Kis buta
    ez itt a fürdőszoba
    és csak a szememet
    festettem ki.

_________________

Kép:  Henri Rousseau  -  barátja, Joseph Brummer portréja  (19.sz. vége)

Kizárt állat

Tudod,
annyi minden történt az utóbbi időben,
hogy amikor itt vagy velem, szinte nem is vagy itt.
Mert én csak dumálok dumálok egyhuzamban,
hogy mindent, de mindent kiadjak magamból.
Meg erről-arról,
hogy például Izé kabátján a zseb
-vicces, nem?- kifeslett
a bérletét egy ellenőr találta meg.
 
Végülis mit akarok, hiszen fő, hogy megvagyunk így újra együtt.
És az ilyen apró gegek
átsegítenek minket mindenen, magunkon is ugye?
Ugye?
Nem hallod!?

Ha meg hallod, miért nem válaszolsz.
Hümmöghetnél legalább valamit.
Bólints,
vagy ingasd a fejed csak úgy, ide-oda.
Vagy rázd meg, és sziszegd az arcomba: az elébb nem mondtál semmit!

Na jó, mégis add ide a kezed,
vagy ha nem, gyere, ülhetsz az ölembe,
vagy ha azt sem, bújj ide az ingembe bele,
vagy ha …

Nem szólal meg.

Rázom és ütögetem hiába.
Odaverem a fejét az asztal szegélyéhez:
hullik a kóc belőle
szétgurulnak mindenfelé csavarok
nem szólal meg.

___________________

Kép:  Salvador Dalí  -  Anna Maria   (a festő húga,  1924)

Nem szólal meg

Most a metrón vagyok
szatyor a jobb kezemben
meg a balban is, tele
húzza lefele
nézek előre
Állok az ajtónál
mindjárt leszállok
látom az ablakot
ott fut előttem
a feketeségben
az arcom az üvegen
engem néz:
ez nem én vagyok
– mondom magamban
ez nem vagyok én
 
Most mosogatok
szivacs a kezemben
a tányért öblítem
de a lábost súrolni kell
aztán lemosom még egyszer
habzik a zsír
folyik körbe le
a lekapart maradék
Fölötte szemben
a fehér csempében
elmosódott az arcom
néz engem
ez én vagyok-e
ez vagyok-e én
 
Most főzök
pókhálós gőzök közt
ázik mozdulatlan
az arcom a szótlan
Hosszú a csönd
 
Elfogyott megették
mosogatok megint
aztán kisúrolom a kádat, ágyazok
reggel mosni kell
meg a boltba lemenni
ennivalót venni
Nincs az egészben semmi 
amitől én volnék én
vagy egyáltalán

__________________

Kép:  Egon Schiele  -  felesége, Edith Schiele portréja csíkos ruhában   (1915)

Én vagyok, vagyok én

Akaratlanná szelídülten
formás bábu vagyok zöld csupasz mezőben
van aki lép velem, van aki passzol
valaki tervekből ruhát szab nekem
 
Gondja és öröme lettem egy embernek
hízeleg nekem és meghízelegtet
hogy ő a minden ebben az egészben
kiszámolom: ennyi a minden?
 
Megúntságomat eladom ár alatt
valószerűtlen reményeket veszek helyette
izzadok, fázok, a napba nézek
sósízű sírással borogatom a szememet
 
Aztán holdas éjjel szál ingben, meztelen
mégis kilopom magam a világból
eloldozom a tüzem
s ok nélkül  -  mert lángol
elfutok a házból

___________________

Kép:  Marc Chagall  Tűzmadár   (Firebird, 1945)

Női portré

Csöndzizzentő hajnalzajban
ólomröptű angyalhajban
jutsz eszembe akaratlan
megfordulok, megizzadtam
visszacsuklak szorosabban
 
Nemviszonzott köszönésben
hóvakságban, süket ködben
eldöntetlen néma pörben
jutsz eszembe akaratlan
leteszlek, otthagylak
 
Sutba doblak, elfelejtlek
visszamegyek, megkereslek
leporollak, felemellek
eszembe jutsz akaratlan
együtt lakom veled magamban

___________________

Kép:  Edvard Munch  Hamu    (1894)

Akaratlan

Ha megszámolod
lehet, hogy kevés
Ha nem számolod
biztosan elég
Ha csak elvagy vele
lehet szép a kép
Ha fáj a hiánya
megfogható, mi még
Ha utána mégy
esetleg visszanéz
Ha nyitott ajtóval várod
jön, tényleg a tiéd
Ha nagyon számolod
egyszer ő is elfogy
de ha nem számolod
      elég lesz ahhoz
      hogy ne legyél elesett
      ne legyél árva
      ne legyél önös
      magadba zárva
      naponta eltemetett
 
Számolatlan
ad, ki rész
Vele vagy egész

________________

Kép:  Gustav Klimt  A csók    (részlet, 1908-1909)

Szép a kép

a szorosan ölelő
el nem is engedő
keresztbefont karral
földi kincseket elébed terejtő dzsinn
szíved kerítője
 
Én vagyok a te elengedőd
 
téged magadnak meghagyó
szárnyalásod elfogadó
nyitott tenyerén ringató
égi-angyal szépséged 
felhőkre ültetője
 
A szemem követ

________________

Kép:  Rowena Murillo  Flying girl  –  Go with the flow

Én vagyok a te őrződ

Én nem értem
másnak hogyan van
elege belőle
 
én, ha tízszer ennyi
lenne se
telnék el véle
 
hanem adnám vissza
magam darabokba
cserébe
 
hogy tessék, vegyél
egyél, neked
mindig lesz belőlem

_________________

Kép:  Auguste Rodin  Örök tavasz     (Eternal Spring, 1906-1907)