SZÉKELY SÁNDOR Meleg ruha hideg időkre VERSEK VÁLOGATVA SYCAMORE Budapest, 2016 2 Köszönetem Lukácsi Balázsnak és Rohánszky Lénának a tanácsaikért és segítségükért. Lektorálta: Lukácsi Balázs Borítóterv és fotó: Varga Csaba © Székely Sándor, 2016 ISBN 978-963-12-7266-6 Kiadja: Sycamore Kft., Bp. Készült: Bodnár Nyomda Bt., Bp. 3 „Mert a dolgok közül megy az egyik, követi a másik, meleget lehel az egyik, hideget fúj a másik...” Lao-ce: Tao Te King (ford.: Tőkei Ferenc) 4 5 K É R D E Z É S E K „Kérdéseid kerekén utaztamban könnyű kézzel érintette meg s vetkeztette csupaszra szívemet a múltam” A kérdések Kérdéseket, ha fölteszek földíszítem vele a képzetet Kérdezni félig értés tiszta fényben bogártánc a levegőben A kérdések élő zöld levelek magukba isszák az eget az ágon ide s oda lengenek A fák alatt lent a megválaszoltak vannak böngészem az írásukat Ha a választ megtalálom színe s fonákja szerint akkor kérdezek másikat megint 6 Vagyok e tájba’ A csak egyet kereső mohó csecsemő vagyok e tájba’ keresem az azonosságomat A csak egyet kergető mohó szerető vagyok e tájba’ kergetem a másultságomat A csak egyben kétkedő mohó kérdező vagyok e tájba’ kérdezem a minekvalóságomat 7 Azt kérdezed hogy szeretem-e a napsütést (S erről eszembe jut egy félig nyitott ablak átlátszó csöndbefordult nyári délután egy lomha fuvallat tükörként villantotta át rajta az eget) és hogy szedtem-e már tengerparton köveket (Milyen jó is volt az Adrián hullámok szaladtak föl a lábamig s bomlottak szét lepke-cseppekké ezerszer mindig s megint) meg hogy meddig tudok egyensúlyozni nyitott tenyérrel egy cseresznyeszemet (S ettől behúnyom a szememet mert csónak úszik el a vízen nyújtózkodva fekszem benne meztelen valakivel ... mézcsepp örömét hosszú percekig az ölemben bontogatja) aztán hogy néztem-e már mélyen bele egy kutya szemébe, s nevetsz - Hát persze, látom most a tiedet nagy barna kérlelő szemek - (én is nevetek) Kérdéseid kerekén utaztamban könnyű kézzel érintette meg s vetkeztette csupaszra szívemet a múltam 8 „...keressük a pontot Buddhától keletre” Reggel a dolgos-tálból venni a dúskeblű elhevert nyárból a maroknyi földfogta kiégett lassútáncú port délben fel feldobni magasra az egészet és hagyni szállni aztán hosszúig várni az árnyékot s az estében rálelni hamarost a foszlóskalács bélű puhákat a setétnek beszélő hímeslányos aludásra hogy reggel a 9 Van egy Van egy nap amely mint mindig azzal kezdődik hogy van egy nap és csak úgy halad csigadélelőtt csigadélután estére múltidőt hagy maga után és egy jelet hogy lehet sőt biztos szinte hogy holnap megint van egy 10 Volt veled már? hogy semmiszínű apró törtfelszínű ólommozdulatlan darabkákból a világ egyszerre élesen fehéren ragyogó értelmes egésszé összeáll? – és így adja oda neked magát amíg meg nem érted a dolgok nagyon egyszerű okát hogy idő épp most van a tér pont az a pont ahol a van megtalál és a pornyi jel alig fölötted: az irány 11 És ki mondja meg a kutyáknak, hogy átállították az órákat? Bizony gyermekem, az úgy van hogy történéseink peremén - légy a tányér szélén - körbe járunk egy hangra várunk - bizony, gyermekem - hogy distinkció legyen mire való a valóságunk azaz van-e a van vagy csak úgy kifundáljuk - merd ki a levest, gyermekem - nincs más bizonyságunk mint az idő, hogy kitaláljuk mik is azok a változások - tányéron a maradékok - látod gyermekem, mivé válunk azzal, hogy magyarázunk és itt van ez a kutya is - ki mondja meg neki - hogy az órákat minden ősszel és tavasszal... 12 Buddhától keletre Létezők között a távolság semmi se mindegyvágy itt vagy ott lenni Az út is csak az egy ponton magába forduló kerék önössége Változó arca van bármi szenvedélynek kezdetben valót-akarni törekszik A végén alig más, mint a létbe tévedt vétlen csecsemőmosolyú teljesültség Nincs út, és hozzá eljutás se keressük a pontot Buddhától keletre lassan körbe megfordulunk körülötte Eddig tart a minden 13 A világ kék és kerek széltében, hosszában egy Reggel a képes felére fordul álló nap a mejjét sütteti világoskék fátyolréten hasas bárányfelhőket legeltet vacsorára a meleget megeszi Úgyhogy éjjelre bunda kell neki a feje búbjáig érő csillagos és sötétkék s míg alszik, a holdat tessék-lássék gyér lámpásként kiteszi Nincs más dolga mint lenni mindig ilyens vagy olyannak ki jójában, rosszában egy 14 S Z E M L É L Ő D É S E K „Egyetlen esőcseppből a teljes kerek világ kicsiny fordított arccal néz vissza ránk” Három állapot Öltözz másba A tudós homlokába A kézműves ujjába A távfutó lábába Vegyél magadra neveket Mondd ki, hogy minden lehetsz S az leszel, akinek látszol Öltözz magadba Apád hátfájós szigorúságába Húgod nevető göndör hajába A gyereked elcsitított sírásába Vedd magadra a terheket Mondd meg, kinek s mit lehet S ami van, az lesz, aminek látod Öltözz másba Madárba, fába A magasságba és a maradásba Az eső egyetlen zuhanásába Tedd le, ami a tied Felejtsd el a neved Lesz ami magától lehet 15 Csak úgy összevissza csak úgy összevissza eszembe jut mindenféle öltöztetlek szavaimba vetkőztetlek csöndjeimbe hogy van hogy eső van, nagyszemű amiben csak állunk ázva mondat közben elakadva mondat végén elmélázva hogy van hogy este van, setétlő kétségdobok pergésében égszínező alkonylázban arconölelt bizonyság van és vannak álomszárnyú ébrenlétek tépve-dédelgetve összenövő éjkapuban ölelkező kéjvirágú szerelmeskedések és van hogy emberek vannak körülöttünk belőlünk eredő kicsik és nagyok mézként csorog ránk gyermekszép világuk 16 Mindenféle megfigyelések Te csak ülj és figyelj: a gida két mellső lábát előrenyújtva vizes burokban a szalmára esik csapzottan imbolyog, de lábon áll Te ne próbálj meg így születni Csak ülj és figyelj: a fióka a magasban a fészek szélén a szárnyait szétnyitja és összecsukja egyszercsak tudja: most lehet. Te ehhez kevés A mélységet magaddal megmérni Ülj és figyelj: egyetlen tenyérnyi tengerben ezernyi apró halak gondolnak egyet és egyszerre fordulnak Tudd meg, hogy csinálják, értsd meg őket De felejtsd el, hogy velük maradj Figyeld meg az összest szarvascsapásokat a gerincen a kéregben múló időt Legyél egyszerre más és magad A résznél ne több Hallgasd: itt van mind, amik voltak a teljes megismételhetetlen egy 17 Álom világom Elalszom s egy aprócska homokszem minden éjjel magától útnak indul a fejemben a lélegzésem fölkapja sodorja ide-oda Képzeletbeli tétova történések lehetséges valósággá rendeződnek sietek valahová vagy épp magyarázok napsütésben állok - és nem tudom csak érzem értem a világot ami kerek Álomban néha valakivel pörölök nem is tudom min az oktalan indulataimon mérem valami most fáj itt bent mélyen megbántott és elveszett vagyok nem látszik: zokogok De legtöbbször mindent s mindenkit szeretek jó nekem az álmomban lenni életfonalammal hosszan bóckolódni szerepeket játszani egyre másra kíváncsian várva a megvalósulásra hisz álomban bármi lehet Reggel aztán nyitom a szememet nagyot nézek, s folytatom igaziban ugyanezt 18 Legyél, aki Ne tépd le, mert össze van nőve Ne taposs rá, mert eltörik Ne gyűjtsd, mert véges van belőle Ne irtsd, mert rossz, ha nincs Ne írd rá a neved, mert nem csak a tied Ám ismerd meg, mert a részed ez a kő, amin állsz, ami a talpad tartja a fű, a fa, ami kinőtt rajta és neked levegőt ad Legyél, aki kimarad ha van fegyvered, tedd le ha van terved, bízd a véletlenre az értékeidet cseréld el homokszemekre az érzelmeidet átlátott üvegre a biztonságot lehetőségekre a mennyiséget a méretlenre magadat mindenekkel való összefüggésekre Legyél, aki máshogy él aki házául teret kabátnak napmeleget választ a hegyen a gerincen járhat és azt mondhatja a mának vagyok megint (Ha még úton jársz, térj le ha eltévedtél, kerülj a rengetegbe és maradj csendbe’ hogy megszólítsanak) 19 Naívságok Emberek - gondolnátok? hogy ennek a csavartszívű álnok világnak vége lesz - egyszerre elfogy mindene: olaja, pénze termelhetnéke és szemetelhetnéke a tőlünk való hite és hitele az összes szögesdrót szervezete egyáltalán - az értelme s a négyszögek áldott hajlatokká hajlamosulnak S akkor a Föld teremni fog erdőbundás hegyeket könnyű ködbárányokat legeltető árnyéktakarós völgyeket hajnali hosszú kivárós madárfüttyöket szamárcsalogató édes füveket esőt, napsütést, meleget kéket, sárgát, pirosat, zöldeket sokat - és keveset abból, amiből sokféle lehet hogy minden legyen, ami létezhet és egy csupasz kis embert aki idővé szakítja majd a folyamatosságot okká okítja az esetlegest s kitalálja a legképtelenebb lehetetleneket gondolnátok? - emberek 20 Ugyan már csak nem gondolod komolyan hogy az élet komolyan olyan mint bolha a fázós kutyában mint részeg a csapos markában mint vérben mosakodó fájdalom mint hámba fogható szarvas barom az élet magának való kis kocsonyás vacak a napsütésben 21 B I Z O N Y O S S Á G O K „...pedig ő, a föld az Isten földi mása” Ne tapadjon szemedhez a föld lépteidhez sár érzéseidhez közöny szádhoz kimondhatatlanság ne tapadjon dolgodhoz parancs étkedhez pénz irigység javaidhoz ne tapadjon hitedhez vér hozzád méltatlanság ne tapadjon halálodhoz semmi hiány. 22 Anyám, asszonyom és papom a föld Anyám, asszonyom és papom ez a föld ez az egy hold föld itt amin dolgozom ami tudja a dolgom Terem Ráncos barna emlőjén étket teremt nekem a semmiből fényből földből levegőből való átmeneti állapot vagyok remegő időmorzsáló tehetetlen csecsemő – megnyugszom a szoptatás után egy hosszú alvás előtt Aztán ha van erőm megétet gyümölccsel kenyérrel, és borral itat alám hajtja tikkadt hasát szántsak vessek és ha bírom a táncot, arassak hozzám dörgölődzik és sugdosva a kezemet tanítja a testével hogyan bánjak – de az eddigi szeretőinél engem se szeret jobban 23 Ünnepen aztán prédikál nekem bolond gondolatokkal étet én vagyok az úr azt mondja megsüvegelem magam szépen – pedig ő a föld az Isten földi mása Hat hit Megfog majd, ha messze érek Magnak érlel, ha elvetélek Megkönnyít, ha hűl a szemem magammá tesz, ha nincs egyebem Megtámaszt, ha dönt a kétség magamra hagy, ha elvegyülnék 24 Adassék Légyen a magasságnak teteje és a mélységnek alja Neveztessék ez csúcsnak, melyről két út vezet és mindegyike zuhanás De maradjon abba a zuhanás a mélységnek aljában és adassék meg az esély Hogy mehessen előre az ember ha nem is föl egészen, de kicsinyt Míg érzi, hogy támasza vagyon és van fölfelé És ha már nincs, akkor ereszkedjék a csúcs hozzá közelébb 25 E S E N D Ő S É G E K „...hívség és árulás lakozik mibennünk” Igen belegondolván A világ folyásiba igen belegondolván hívség és árulás lakozik mibennünk mind apánk, mind hazánk mind ágyunk, mind asszonyunk mind emberségünk, mind állat voltunk iránt Ezért mink megvetjük magunk magunkat s ippeg közbe imádattal imádjuk hogy halálunkkal a halálunkig megbékítni sem tudjuk az életünket Ezért nem vagyon békességünk az Istennel sem hogy magunkat néki magunktól megadjuk hogy nyernénk bölcs tudatlanságot az életnek mentibe’ Ezért kömény fejünket esmét és esmét béverjük a falba tapasztalannak tapasztalására s okulására az okosobbaknak 26 Egyszer el fog belőlem tűnni (Kiben élek?) (Talán egy Teremtőben) (a semmiben felejtőben) Magamagán is messze túl, napsütötte vákuumból tág pupillával figyeli hogy tűnik el belőlem az a valami kis sötét aminek nem kell többé lélegzetet vennie (Esetleg egy emberben) (a szeretet-vesztőben) Fölnéznek az alantlevők, kalapjukat megemelők zsebkendőbe elsíratók, kutyát-pulyát vígasztalók és az asszonyt, amíg a fátyolt hessentő más kedvem helyén kedvet nem talál (Ha bennük sem, hát akkor egy késztetésben) (az inakat megfeszíttetőben) Hogy süket sárból csináljak éneklő madarat madár lábának ágat, az ágból bogas erdőt minden élőt rejtőt és hegyet alája el ne dőljön hiába (a létezésben) 27 Döntés Tényleg, most mi legyen? - pelenkát hajtogatva kérdezed én meg hason a kereveten dolgozatokban javítom az ékezeteket Megtartsuk, vagy ne? - kérdezed és csapdába csalsz vele akár azt mondom jó, akár ha ne tovább javítom az ékezeteket De mégis, mondj már valamit mit tegyek, ez a te dolgod is - felsír a bepisilt kisebbik, felnézek hagyom az ékezeteket és azt mondom - Hát jó, legyen - (és legyen nagy hasad és hátfájásod kialvatlanságod és hajnali szoptatásod tüsszentésre alapozott aggódásod csitító-ringató le-föl járkálásod legyen befelé figyelő telt terhesasszony arcod nyugodt, magából kisimult szoptatónő arcod göcögős babázós gyereklány arcod félelmetes harcos anyatigris arcod) majd nézlek, elnézlek s javítom az ékezeteket – 28 És neked is mondom - Jó, legyen - (legyen egyedüllétre-rémült oázásod kiszolgáltatott éhséged és bekakilásod törvényszerűen elbukó lábra-állásod ezer ’miez?’-kérdésed és rácsodálkozásod pofonoktól sokáig szivárgó csalódásod legyen gyermekkorod és még hetven éved sóvárgásokkal teli szeretet-késztetésed számolatlan hited - hogy ha elvész egy nagyon ne hiányozzon) majd nézlek, elnézlek s javítom az ékezeteket – Magamnak meg azt mondom igazából nem is tudom - de biztosan nincs jogom mást mondani 29 A kicsinyebbik lélek kettő van itt bennem az egyik egy kisebbik lélek s míg én a világgal örömzenélek folyton beleszól abba hogyan éljek pöröl ’furt elégedetlenkedik hogy ez nem jó meg az se itt a tegnapnál vagyok e előrébb ami a többől jut az miért a kevésb s az idő - az idő elfut mellettem egyébként is a Föld hogy hogy nem szögletes sajnos ő nem képes bárányokat számolni a levegőben szárnyas élőket látni a felhőkben csokrot elképzelni virágokból a réten 30 A zoknikat is Most hazamegyek és mindent kidobok A zoknikat is Kidobom az összes ingem Majd hordom a zakókat illetve azt sem mindet csak ezt az egyet És még kidobom a feleségem hogy ne zavarja hogy mivé lettem Mert elviselhetetlen hogy tök üresen keresem és benne és bennem sincsen De ha majd kidobtam az ajtót is az ablakon az ablakot a falakon és az összes szót a számon már nem várom a valamit végre 31 A tét Húzd meg, aztán ereszd neki a tét maga a vágta hőköltesd meg a semmi előtt aztán megint a sarkad a véknyába köd előtted köd utánad Fogd erősen, markolj bele minden belefér egy dobbanásba dönts arról, ami nincs pimaszul kérdezz vissza a világra van előtted van utánad Most már szállj le, engedd el egészen nézzed, meddig fut magába’ s ha megáll, s legelészik nincs több dolgod ebbe a határba’ se előtted se utánad 32 S O R S U T A K „Hogy éltünk - az nem is kevés Hogy élünk - nem is elég valami” Felmosok (asszonysors) Valami rossz ruhát felveszek vizet eresztek megkeresem a rongyot és felmosok Az én emberem későig dolgozik megetetem és ágyba bújok keze a hasamon úgy alszik el Az én életem csuda tudja jó meg rossz álmodás mesével, zenével és léppel fogott madár Süt a nap ez azt jelenti hamar felszárad és kész: szép a kő ha tiszta 33 Én vagyok, vagyok én Most a metrón vagyok szatyor a jobb kezemben meg a balban is, tele húzza lefele nézek előre Állok az ajtónál mindjárt leszállok látom az ablakot ott fut előttem a feketeségben az arcom az üvegen engem néz: ez nem én vagyok - mondom magamban ez nem vagyok én Most mosogatok szivacs a kezemben a tányért öblítem de a lábost súrolni kell aztán lemosom még egyszer habzik a zsír folyik körbe le a lekapart maradék Fölötte szemben a fehér csempében elmosódott az arcom néz engem ez én vagyok-e ez vagyok-e én 34 Most főzök pókhálós gőzök közt ázik mozdulatlan az arcom, a szótlan Hosszú a csönd Elfogyott megették mosogatok megint aztán kisúrolom a kádat, ágyazok reggel mosni kell meg a boltba lemenni ennivalót venni Nincs az egészben semmi amitől én volnék én vagy egyáltalán 35 Női portré Akaratlanná szelídülten formás bábu vagyok zöld csupasz mezőben van aki lép velem, van aki passzol valaki tervekből ruhát szab nekem Gondja és öröme lettem egy embernek hízeleg nekem és meghízelegtet hogy ő a minden ebben az egészben kiszámolom: ennyi a minden Megúntságomat eladom ár alatt valószerűtlen reményeket veszek helyette izzadok, fázok, a napba nézek sósízű sírással borogatom a szememet Aztán holdas éjjel szál ingben, meztelen mégis kilopom magam a világból eloldozom a tüzem s ok nélkül - mert lángol elfutok a házból 36 Nem is elég, nem is kevés Megteszünk egymásnak dolgokat Te uzsonnát készítesz nekem Én meg behozom a kávédat Elalváskor azt mondjuk egymásnak Jóéjtszakát Megtesszük a dolgunkat Én férj vagyok, te meg feleség Lefekteted a gyereket Hazaadom a fizetésemet Lett lakásunk is Tesszük, ami a dolog Bedugom a zárba, ez a kulcsom itt A nyitott ajtóban állok Amíg te törülközővel letakarod A szeretőd szégyentelenségeit Már csak egy dolog van Hogy te is meg én is ott, egyszerre megjelenjünk És a verdiktet kimondja valaki Hogy éltünk - az nem is kevés Hogy élünk - nem is elég valami 37 Szeretsz és én is - édes vers Frankó hogy kedved van hozzám de ne erőltesd a dolgot nagyon édes nem megy a tuti és ahogy kinéz az egész rémes Teszem azt szeretnélek belevinni a Hawaiiba édes de mégse tehetem mert a zsebem aszongya a lóvé erősen véges Hát igen ha melóznék talán a gázt meg a lakbért ki tudnánk fizetni édes és akkor nem volna nap mint nap ilyen semmilyen nézésed Kedvem persze van és süt a nap és még kajáltam is ma valamit édes te is tudod hogy nem maradt akkor mi a lószart kérded 38 De ha neked kedved van este bebaszunk egy kirakatot édes és akkor pár napig érezzük majd megint hogy szeretsz és én is - édes Munkadal időmoda van kezemszorgos an fonjabonja kalapálja (órabérbe) lényegema társadalom ban 39 Férfiak sörrel Hát ez az az eset amikor két lánnyal lógtam egyszerre magas szőke meg egy filigrán fekete nem állhatták egymást, de totál belém volt ez is, az is Sütött a nap ezerrel volt egy vacak Ladám, jártam vele ide oda köztük, de idővel azt mondták döntenem kell, mert ez így nem mehet, hogy mindkettőjükkel Nyugi, minden lehet, mondtam és jártam köztük tovább is de lám, egyszer csak a szőke a kaputelefonba kicsit zavarban, de határozottan azt mondta ne jöjjek föl, mert más van itt Sebaj, nosza, mentem a feketéhez de az ajtó ott is zárva - nahát tébláboltam hülyén és értetlenül viszont nem egyedül, mert még egy pasas állt az ajtónál Bele van esve - mondta - a fekete filigránba, régóta jár ide de most ő is hiába, mert órák óta egy új pasi van odabe’ és biztos, hogy a cafka nem teázik vele 40 Hátbaveregettem és ketten mi elmentünk sörözni búsulva mind, a megcsalatottak és rendeltünk három sört bízva abban, mindjárt befut a mostani Akárkit kereső Húnyt szemmel tespedő telt-kalács kelesztő béna óhaj Ablakot zörgető hártyákat széttépő szitkos csönd Terveket temető tenyeret szegező magam-megadása Üressé vetkező akárkit kereső semmibe bújás 41 „...legalább levegőből vehetek eleget” Rozumjes-blues Ülök csak az asztalvégen Elvagyok az idegenben Nőt fogdosnak pont előttem Beszélnek, de én nem értem Kéne is meg nem Rozumjes? Nyerozumjem Maradok, mert most van este Még egy sört a fél kevertre Emberszagok sűrűssége Nyálcsurgatók söpredéke Semmi közöm Rozumjes? Nyerozumjem Fakerekem bévül forog Fogam között homok ropog Nyüszítek, hogy itthagytatok Kussolok és ittmaradok Fázok, mert ázok Rozumjem? Nyerozumjes 42 Megfésülködöm Lássuk, mit teszel ha megszegett kenyérben a penge-éles kés illetve a mozdulat nem áll meg? Hát vérzek a kenyér darabokban a kés pengével előre hull a földre mellemen vörös csík Na jó, de mit teszel ha már kifolyt az összes és tényleg csak percek tuti, hogy vége megmondta az orvos is? Hát várom hogy leteljen arccal előre vagy oldalt dőljek időben el kell dőlnie És mit teszel ha végre végleg vége eldőltél és nincsen tétje annak, ami történik ezután miután most már mindig csak egy pontra nézel? 43 Kitakart magammal betakarom magam aranyszínű mézet csorgatok búzába késpengét tükörként használva megfésülködöm, és tiszta inget veszek A parkban estére Elszálltam és végleg vége Nem kell a duma betűje Nem kell, hogy megmondják mivégre Nem kell, hogy megértsék nekem miért ne Enyém lett a létnek férge Enyém lett a mocsok kérge Fülembe hozzá még habos nyál hogy így a jó meg úgy a kár meg bizakodni kéne már Taknyolt lelakott köz-esélynél jobb a hántolatlan magány Megállnék, de nincsen tétje A nincsből nem jut jövő-zenére A nincsből csak ma van Meghúzom magam a parkban estére Legalább levegőből vehetek eleget 44 Határozat És utosó napirendi pontként felkérném az ülést annak eldöntésére hogy varga gé árpád szám alatti lakost életben tartsuk-e Megadom a szót Köszönöm de az ismert adatok alapján azt hiszem kétségtelen hogy e szám alatti ilyen-olyan lakos gáz villany és egyéb köztartozásait tekintve olymértékben elmaradott hogy már arra sincs esélye hogy az esélyjavító listára az ülés felvegye Én is köszönöm csupán annyit tennék hozzá a fent elhangzottakhoz hogy mikor utoljára látták e szám alatti lakost a kezében félliteresszerű pálinkásüveg volt és azt mondta egy kétes egyénnek el akarja felejteni aki volt 45 Nekem ha úgy vesszük nyíltan kimondva már az sem tiszta hogyan került bele e szám alatti lakos a bérleménybe ha egyszer arra törekszik hogy magát vagy kit szándékosan elfelejtse A magam részéről nem vagyok abban bizonyos nem a célból mondta-e mindezt a fenti szám alatti lakos hogy bennünk tudatosan szánalmat keltve a szituációt aképp rendezze krízishelyzetet idézve elő hogy számára kedvező döntést provokáljon Mindezek figyelembevételével kérem döntsék el hogy vé gé árpád szám alatti lakos az életbenmaradáshoz esélyjogosult-e illetve megilleti-e az összeg ami a létminimum fele avagy a segélyt megvonjuk 46 Ha szabad közbeszólnom ahogy látom e kimutatáson ez a vé gé aki ugyanazon számon lakott mint itt már nem is létezik mert az előző hó végén a gázóraolvasó halva találta egy hokedlin délelőtt a gáztűzhely előtt Nos ebben az esetben a határozat ha kérhetem ne tartalmazza a negatívumokat szorítkozzunk tárgyilagosan a tárgyra és vé gé árpádra a megboldogultra gondolva engedjük el összes hátralékait 47 Zsiger Hidegben fekszem, aszfalton fázok hogy melegem legyen, a napra várok Fogom a cuccom, tán ma eladok kevéske pénzen boldoggá válok Állok a sarkon, a kezemben rongy trikónak mondom, százasért fogy Állok a pultnál, a poharat fogom mereven nézek: legyek a falon Térden a téren, kezem kulcsolom volna-e neked nekem húszasod Arccal az árokban, várom fölkelek előtted Isten, hogy ember legyek Aztán napra-nap, mégis megbukom földön aludva, nem fog az álom Iszom, nincs semmi se senki előttem zuhanok magam, magamat érzem Elvétettek engem, vissza nem tesznek markomban csörög: olcsó voltam nektek 48 Elveszék Az én nagy bajomat hordozom itten világnak közepérül világnak szélire világnak szélirül világnak közepibe Az én nagy sebemet viselem sem fejemen viselem sem testemen viselem seholsem hordozom legbévül Az én fájásomnak ideje se nincsen elemészt reggelben elemészt estében Ürességét eszem ürességét iszom esmérem színit es visszáját Megfogom s megfog eresztém s megfog Elveszék énbelőlem mindenem 49 Megtudjuk, hogy meghalunk (öt lélekfázis) nem, ez nem nem, ez nem nem hiszem, hogy ez lehet nem hiszem, hogy ez lehet nem hiszem, hogy pont velem nem hiszem, el nem hiszem nem, ez nem jajj – kurva hétszentségit a kurva hétszentségit kurva hétszentségit a kurva hétszentségit kurva hétszentség ebbe a rohadt életbe rohadt életbe jajj – talán lenne még talán lenne mód ha abbahagynék minden jót ha sose tettem volna meg többet sose teszem meg istenem adj egy utolsót esélyt utolsót jajj – 50 kihullik a kezemből amit fogok utána se nyúlok nincs miért az arcomon veríték ha alszom elfáradt bennem a lenniség a fájdalom tart ébren csak az éltet jajj – nagyon fáradt vagyok ne menj ki a szobából kérlek mondanod se kell semmit csak látni akarlak téged szeretlek ez marad meg ha elmegyek a csöndem – jaj – 51 „aknamezőn járunk kedvesem értelmezhetetlen csöndben” Futás, szín, pompa és madarak mezőben lány a lány fut fűszálak hajlása hajlatokon harmat gurul a föld beissza a nap süt hull pipacs piros szirma ahogy a lány (bele a zöldbe) eldől (repesztől a tüdőbe) piros és habos (szerb vagy bosnyák) a vére színpompás koszorúk a földre letéve földből halom fölötte zokogó szerettek s zene (szerb vagy bosnyák) szokás szerint mindenkin a legjobb ruhája a levegőben madarak összecsukják s kiterjesztik a szárnyukat ahogy zuhannak s emelkednek megint fel 52 Zöldfüves Az ég alatt mint kisgyerek kezemmel a kezedet fogva. Zöldfüves aknamezőn járunk kedvesem értelmezhetetlen csöndben két robbanás között Vagy egyszerre amit már nem is hallani. Fel az ég felé zöldfüves föld és test- darabok a levegőben Talán ez a te talán ez az én részem És még itt van a kezed a kezemben 53 I S T E N S Z Ó L Í T Á S O K „...ha erre jár beszélgetek vele” Isten, tudod-e Isten, tudod-e hol vagyok? Mert csak ettől félek hogy majd nem tudod biztosan én meg erre arra – kóválygok a világban össze vissza s neked fogalmad se lesz, hol vagyok amikor meghalok 54 Istenke diója mendegéle Istenke az ő fődjének színén szem dióra lele örüle néki fölszedé kapirgál egy lyukat oszt ejti bele leüle mellé a fűbe harmadnapra kikél ő meg tovább mene ősznek elejbe arra jár megént s hát terítve mi terme szedegeté eszik belőle de maga mindet nem tudja bírni se teremte ezért éngem segítek fölszedni meg ha erre jár beszélgetek vele 55 Tebenned Uram Nem hiszek én tebenned Uram hanem csak látom naponta hogy felkel a nap és lenyugszik De tudom, hogy meddig vagyok én mi a közöm ahhoz, ami körülvesz és honnantól kezdődik a másik S teszem, amit a kezemmel tehetek s teszem, amit az eszemmel, s megmerítkezem az emlékezésben és a felejtésben is A végén pedig építek egy házat és a zár te lész rajta Uram ki- vagy bézársz engem, érdemeim szerint 56 Pipámat egy kicsit elkérnéd (J. A. nyomán) nem is szólnál, csak néznél ráérősen kezedbe vennéd a kezemet szúrósan a szemembe néznél de bajszod alatt megmosolyognád a tenyeremet el- és megengedve azt mondanád ne félj neked tart még darabig az élet naphosszat egy felhőn ülnél arcoddal fölfelé igazi fényben fürödnél hagynád lenni a napot türelmesen előhívnád a másnapot várva arra, hogy végre valamit én is csinálok egy élet-karcolatot versben, amit aztán sokszorosíthatok elmondva mindenkinek ez vagyok nem szólnál rá semmit csak ráérősen kezedbe vennéd a kezemet 57 Kosztos valék Kosztos valék Isten asztalánál Nem beszél hozzám, de étket tész elém - úgyan hogy mi magja néki vész bévül kicsíráljon bennem - oszt attól több legyek Ül az asztalfőn, eszik velem Néz, azval az egy nagy szemével ha sóhajt tudom, hogy vétettem nem küldi rám a kaszást mégsem de meríjt nekem még eggyel - tán bízakodik bennem 58 „Várunk a megtestesülésre várunk a fel hívó hangra” Ima, hithagyásra Uram Teremtőm Tanítóm kebeled szűkibe fészkelném be magam Ott tán nem bántasz Mert lásd Téged tagadó nehezség állt belém magamból kiadtalak Nincs szólásod hozzám Hol és mire viszel így már engem rám se nézve vakon vagy viszel-e Tudatlanságom elbutít Hát most már hiába kínoz a bűn hiába hajtatja fejem az alázat el vagyok követve 59 De nézd hitem egy csücske még megmaradt odaadom neked Hallgattass el érte Látlak Uram Látlak Uram – mert látni akarlak Pedig csak lélek vagy – ami láthatatlan Ha volna arcod és tested – megsimogatnálak Bármi lennék érted – csak a közelemben tudhatnálak Ha fenn vagy tényleg – magas hegyen élnék Ha lenn – földbe temetkeznék Vagy egyszerűen levegő lennék körülötted – hogy belélegezhess Olyan nagyon akarlak látni – hát látlak Uram 60 Emberjézus Leszek én a szélkiáltó mindeneknek lelkén háló Leszek én a megszületett az ég színén örvendezett Leszek én az arcra bukott fogós sárba megborított De nem leszek se fény se test se feltámadás ünnep se se megváltás csak egy kevés föld egy kevés meleg 61 A dolgok takarója A templomban a bütykös tenyerektől a padok szélén a mindig megfogott fa ereiben keressük hova csuszolódott az ige Hálópókos porhomályos csendbe’ várunk a megtestesülésre várunk a fel hívó hangra várunk egy kigyulladt bokorra várunk magunkra bütykös tenyerekkel És lám egyszer a szótlanságból kifogyunk szárnyanőttet álmodunk ki ha kéri osztogatjuk néki amiket gondolunk - tessék a dolgok takarója Vedd te is magadra eredj a templomba és fogd a tenyeredbe a padok szélén a fát 62 S Z E R E T E T E K „...tessék, vegyél egyél, neked mindig lesz belőlem” Vagyonkám picinke kavicskincs ékes ékszerem ritkán látszol, mert ha eső esik a tenyerembe rejtelek és én valamiért azt hiszem mindig esik vagy ha nem hát más baj érhet enyém vagy - a dolgom hogy éjjel-nappal féltlek és foglak a tenyeremben kavicskincs leheletemmel melengetlek ha elalszom a párnám alatt el nem eresztlek cserébe patakpartra puha mohát álmodok neked kavicskincs vagyonkám, így őrizgetlek 63 A vagyokról Asszonyi jóságod barna melegébe bujtattál bugyoláltál engem engem, a kitett csecsemőt Mosolygó lánytested könnyen adóként gazdag úrként magad-áldozóként adtad nekem nekem, a nem kérő koldusnak Régtől vártál, gondoltál engem léted kohója fölizzott bennem tered lett a semmiben Én meg meleg-vágyó jogon kemencepadkádon karikába kucorodva csak ülök csak vagyok 64 Kicsi kő fáj Kicsi kőnek fáj a csontja eltörik a fájdalomba’ simogatom tenyerembe megúsztatom patakvízbe szárítgatom leheletbe felrepítem levegőbe Kicsi kőnek sír a szeme elfogyott a lenni-kedve megáztatom jókedvembe dörzsölgetem dünnyögésbe öltöztetem melegekbe pólyálgatom szerelembe Kicsi követ vájja lelke földre szegzi ólom terhe enyém lesz ha ideadja megemelem fuss alóla messze van a haló óra árnyékod a sors ne lássa Kicsi kőnek fáj a helye 65 Üzenet Tobzoskának Tobzoska, gyere haza Gyere haza, mert éjjel hideg lesz megint Megint hideg lesz kezed, lábad az orvos hiába méri a lázad azt mondja majd: alig lélegzik Nem is lélegzel, Tobzoska, pedig megígérted, vigyázol magadra Vigyázol a szavakra, gyönggyelvert bucskákra aminek te nevezted mindig Gyere haza, Tobzoska Hideg van, nem lesz jó neked ott ott kicsi a hely, sötét is van és mindenki halott Hozzád bújni se tudok 66 Törött madaram el van törve egyik lába el van törve másik szárnya én kicsi madaramnak se nem repül se nem szalad rendezgetem tollacskáját helyrerakom csontocskáját én kicsi madaramnak nem szólongat nem is jajgat altatgatom ébresztgetem takargatom etetgetem én fájó madaramnak kedve szerint teszek bármit adnám neki mindenemet adnám neki épségemet én törött madaramnak csak lenne végre kedve szállni 67 Akármennyi Én nem értem másnak hogyan van elege belőle én, ha tízszer ennyi lenne se telnék el véle hanem adnám vissza magam darabokba cserébe hogy tessék, vegyél egyél, neked mindig lesz belőlem 68 S Z E R E L E M T E R E K „...bizonysággá tehetem a nememet magaménak tudhatom az elmásult felemet” Szeretetkezdet Lángjában veled szalad a tűz a parázsban magának marad Ködben veled halad a közel ami túl van, kívül szakad Száradni kiakasztott hegygerincek hálós csipkéi közt fennakadt a nap a tudat hogy vagy Állsz, hogy mutasd: mozdulsz Hallgatsz, hogy mutasd: beszélsz hozzám Magad mögé rejted a kezed, hogy álcázd a félelembe bugyolált apránként-akarást Csöndháncsból könnyű hidat fonok közénk kelj át láss elém nézz utánam ölelj át 69 Lehetek, ha jól csinálom Elindulhatsz rajtam Talpad alatt fű vagy homok szemed szintjén messze dombok kezedben bot hátadra vetett kabátod lehetek, ha jól csinálom Megteríthetsz rajtam Tiszta abroszod vized vagy borod étvágyad és jóllakásod morzsák a szalvétádon lehetek, ha jól csinálom Kívül-belül levetkeztethetsz Semmi nélkül állok ott előtted és nem fogom szégyellni magam Ha látom, hogy elhagy a kedv, ha fázol a szám a bőrödre tapasztom meleget lehelek befele Szeretkezhetsz velem Lepedő leszek alattad, takaró rajtad belém bújtathatod minden izgága izgalmad a testemmel tartalak, a csontomig ölellek az arcod pirosa, a remegésed ritmusa leszek Jó leszek, ha jól csinálom 70 Okosabb lehetsz nálam Figyelek arra, amit mondasz Megjegyzem - hogyha elfelejted - gesztusaidat is másolva a lényeget világosan visszamondjam A szünet leszek a szavaid közt Hagyom, hogy terveidbe beleszőjjél Álmaidban hegyet lépjél a magasságtól ne szédüljél a föld leszek, ha földet értél Ha akarod megszeretem magamban azt, akit te És akkor lehetsz kegyetlen velem Kivárhatod, amíg a hiányod kétségbeejtő didergető fájások néma magamba betemet De ha kieresztesz, mosolygok mert ha igazán jól csinálom egy időre megint lehetek 71 Miért szeretkezem Azért szeretkezem mert van bennem egy állat ész nélkül és hiányzik belőle az alázat csak a dölyf, az én vagyok én indítja a csípőt a kezet még akkor is ha elfogyott a levegő vagy a szeretet Azért szeretkezem mert van bennem egy gyerek síró-nyavalygó aki egy nőt feltételez nagymellű asszonyt a tutujgatót a kinyitom a számat és enniadót ahogy vagyok, úgy jó elfogadót Azért szeretkezem mert van bennem kedvesség ’sármos’ - mondod aki el tudja érni, hogy a semmiért vagy a szövegéért szeressék nekem dőlsz ingem alá dugod a kezed nagy mohó kortyokban iszom a szeretetet 72 Azért szeretkezem mert hát itt van bennem a testem amivel kifejezhetem hogy vagy - és veled megértethetem a meleget bizonysággá tehetem a nememet magaménak tudhatom az elmásult felemet Enyém amit a nézésem kitakar belőled amit a tenyerem mozdulni enged amit a melegem forrósággá erjeszt amit a várt öröm láttat benned de azt szeretném hogy legyen enyém az ásításod a kiborulásod és a fogmosásod menzesz előtt a hasfájásod a kislánykorod és a szülni tudásod a felfoghatatlan másságod az általad betöltött tér 73 Látod, ez a bokám Látod, ez a bokám amit itt látsz ív, inak, csont némi bőr gyermekkori hegek Látod, ez a mellem amit itt látsz kerek, zsír, tejmirigyek a bőrömbe csomagolva rajta két barna duzzanat Na most, ha mindent levetek látod még a vakbélműtét nyomát de ne érdekeljen csak a kigyulladt felhőkazlak alatt hanyatt kitakart sikoltás a gyöngyúsztató kettős ív a belénk némuló suttogás kagylótestembe csábuló csukottszemű utazás a neked előbújt nedveim a tőled várt áldás 74 Hanem A szerelem nem kettőnk szerződése nem közös határozat pecsétjével hitelesített garancialevél, rossz időkre és nem napi gyöngédségekkel megerősített biztosíték gyöngeség ellen a magányban a félelemtől a halálban az életünkre A szerelem nem ígéret hanem képzelet hogy ez a nő-valaki itt nekem és szemben vele ez az akárki-én kettőnél több valami legalább magunknak új esély A szerelem nem történet ócska ceremónia-cicoma, kapcsolatépítgetés mindenki által újra kitalált meglepetés nem híd a közeledéshez a gátlásaink fölött Hanem tett egyszeri hipotézis nélküli kísérlet hogy ketten egy nyelven egy dologról ugyanazt tudjuk meg A szerelem nem hit a jövőben de bizalom minden bizonytalanban öntörvényű kíváncsiság: ha a kezedet fogom a kezemben mi marad 75 Amit adok neked Az első, hogy megtanítlak vízben úszni fejed a víz alá dugni prüszkölni és hogy köpd ki a vizet ha a szádba megy Másodjára megtanítlak szeretkezni hogy akarjál magadnak ha szégyelled csak a szemed takarjad mosolyogj akkor is, ha már semmi sincs rajtad hogy jó legyek neked Harmadiknak megtanítlak csak úgy élni hogy világosban nyisd ki a szemed szeretethez ne használd az eszed ha akartad, hát örömmel bírd azt, ami a tied És ha ez kevés, hozzátanulok akármi szerelem-hiszekegyet vagy ócska kis trükköket amivel melengetlek de csak annyira csalok - értsd meg semmim sincs, amivel szerethetlek 76 Festek neked Festek neked eget azúrkéket napsárga csíkokkal éreztetem a meleget halvány csigavonalak jelzik a szelet s vannak rajta sok apró jelek szitakötők, egyebek madarak szállnak magasan fenn könnyű puha felhők felett – a csillagok később jönnek Festek neked földet százféle zöldet nyújtózkodó hegyet, csöndbújtató völgyet lankás dombokat, mint a melled rétre virágot, erdőbe fákat sok apró házat, közébük eleven állatkákat eső mosdatja tisztára az egészet – a csillagok később jönnek Festek neked életet egyszerű szépet benne én földecskét mívelek te pulyákat altatsz, étetsz 77 hallani, ahogy nő a fű magától szaporodik a malacka igazi tűzön fő az étel dúdolok, te dalolsz átölelkezünk egymásba – a csillagok megérkeztek Bennem vagy mint frissen sült kalácsban a forró mazsola mint frissen festett házban a festék szaga vagy mint frissen esett hóban ottjárt szarvas nyoma vagy nem is tudom mi láttathatja hogy már belülről szólsz vissza amikor magamban vagyok 78 „Szeretkezz velem ahogy a tutaj úszik magától a széles vízen” Szemjáték ha kinyitod: odaad ha becsukod: elválaszt ha rámnézel: megkötsz ha elnézel: visszavárlak ha sírsz vele: vége a világnak Babirka Vedd innen a kezedet nem adom én semmimet Másra van ez nem arra hogy a szemed okítsa Tedd vissza a kezedet odaadom csakeztet De nemámhogy a másikat is legyen elég ami alig Gombold inkább ne szakítsd szorítsd inkább ne simítsd Ne hagyd abba add vissza Ne hagyd abba kezd újra 79 Az asszony meztelen Valójában persze nem esténként szép hálóinge van neki bebújik vele az ágyba nagyon igyekszem utána Az asszony nem úgy meztelen legfölül a bőre van neki is megérint vele és én nemistudom-tájakon elhajózok Az asszony úgy meztelen hiába nézed az nem is látszik de benne van minden rádnézésében az amire az ember vágyik 80 Úgy vetkőzz Úgy vetkőzz előttem mintha egyszer láthatnálak életemben Lassan tedd ahogy az árnyék megy a falon délidőben Mutasd meg szelíd madár melled éppen rezdülőben Rejtsd el öled féltett puha kincsét a tenyeremben Szeretkezz velem ahogy a tutaj úszik magától a széles vízen 81 Elsietve Valahol máshol vagyok és nem itt ahol a kezem fogod és egyenként magadhoz érinted az összes ujjam - megvan mind - mondod és gyorsan hozzákezdesz ahhoz amiért az ágyban vagyunk pedig én valahol még mindig - észre se veszed - máshol vagyok míg te féled és futsz elfele az időtől az eleve maradékkal amit itt és most elsiethetsz belőlem Én ezalatt napfényezte hóbucka-melegben kucorgok térdig tisztára mosott kavicsokon futó friss patakvízben állok 82 a levegőégben kitárt szárnnyal mozdulásra várok és közben dióhéj-törékeny apró hajó hullámsímogató nézésével nézlek magamban jégmadár- szőtte kendőtarka fűkönnyű szavakkal becézlek pókháló- szemenként magamra bogozlak-téplek kérlek hogy vallass még mielőtt szeretkezem 83 Most-most és most (csillagszórás) Néha lassan olyan még nem is tudom te kezded vagy én kezdjemmel kezdődik mígnem egy vétlen mozdulástól vagy a hiányától szaladni kezd a vérem s én utána nem is nézem hová harapok midet szorítok csakhogy adjak meg a kapok a lényeg s hogy kérjed most-most meggyújtom a csillagszórót 84 Máskor gyorsan fogdosós évődéssel kapkodós vetkezéssel kezdődik s aztán megnyugszik minden hogy jól van így a tested a tenyeremben a testem a tenyeredben csónak a vizen hal a vízben hajlós hínárok sűrűjében álmos ringatós áramok a mélyben és a sejtetős sóhajtós csöndben súgod, hogy most meggyújtom a csillagszórót 85 Zsu, veled a hegyről jövet szemedben rejtve a teret válladon a sólymoddal sáros bakanccsal berúgjuk a kocsma ajtaját és pálinkatortát rendelünk sörhabbal vagy valami ilyet Duhaj-nagy kedvünk kerekedhet odaadjuk a nincsnek a semminket tenyerünket veresre verve az asztalon táncolunk megöleljük a szívünket Később ha setét lesz válladon a sólymoddal hollószín hajaddal selyem derekaddal álomba szeretlek ha szerethetlek míg a dunna alatt szerte szétszaladnak vaksi ázott kis csillagjaim Reggel említünk néhány jóembernevet kitalálunk egy eszmét amiben élni lehet mindig tiszta ruhát veszünk fel s tiszta érzéseket 86 Milliom s egy kis génkatonáim kiknek fele apámé nyolcada dédapámé ezred-valahányad része pedig régen egy török agáé lehetett mivé lesztek milliom fehér kérészéltű göndörfarkos kis génkatonáim kik tárult lánytestek látványától boldog perceimben születtek meleg szerelmes öleknek bársonybélésű fészkében őseim szőtte titokként míg időtök engedi párás redők közt rejtekezzetek (ajánlás) üzenetek ők tőlem neked el sem is olvashatod mindet de egyet ha kibontasz és méhedben felneveled szerelmem, örökre hálás leszek 87 „eszembe jutsz akaratlan együtt lakom veled magamban” Törékeny szeretések én kicsi bánatbugám én kicsi szamárkóróm szeles kis szellőrózsám loncom, loboncom hajlós kis fűszálam földízű étkem elébed szaladok kilátszik a térdem én kicsi ékem kinyitom tenyerem szélben csalinkázó talpad alá teszem vállamon ringázlak hátamon cipellek hangyányi csodákat álmélkodok neked én kicsi estelem én kicsi reggelem számban óvott pára szólongatott hitem 88 Akaratlan Csöndzizzentő hajnalzajban ólomröptű angyalhajban jutsz eszembe akaratlan megfordulok, megizzadtam visszacsuklak szorosabban Nem viszonzott köszönésben hóvakságban, süket ködben eldöntetlen néma pörben jutsz eszembe akaratlan leteszlek, otthagylak Sutba doblak, elfelejtlek visszamegyek, megkereslek leporollak, felemellek eszembe jutsz akaratlan együtt lakom veled magamban 89 Nem adhatok nevet neked mert hol ez, hol az a mindenfelé guruló üveggolyó- álom vagy a fejemben mielőtt felébredek és ha felébredek hol kedvcsináló szél, bánatoltó eső hol ablaknyitó békés derült idő vagy körülöttem vagy illatos forró tea szépívű csészébe bújva vagy egyszerű tiszta víz gyöngyöző pohárban mert (honnan is, de) biztosra veszed hogy így reggel szomjas leszek és aztán szappan vagy a kádban és virág a vázában hogy kívül-belül tiszta legyek meg öltés a ruhámban amit felveszek meg fűző a cipőmben amiben elmegyek és gondolat a fejemben amin egész nap töprenghetek 90 és még akkor sem tudok nevet adni neked mert csönd-télben törékeny jégcsaplány vagy az ereszhajlatban hajlíthatatlan sudár szil a tenniszaladó tavaszban dús öröm a remegő levegőjű kemence-nyárban és kicsi összehúzódzkodó bogárka ősszel a tenyerem tölgykéreg ráncában Levlap Ha megvársz, sárga-gömbölyűvel érkezem Emlékek ellen radír lesz a zsebemben bocsánatot mormogok és nem lesznek álcás ártások a nézésemben Ha még kibírod, arccal a szélben piros-kihajolóssal érkezem hozok neked ezt azt, meg magamat és mint Attila, felgyújtom a hajamat legyen bizonyságod néked De addig is: amíg e lapot megkapod tűnjön minden bánatod bajod el 91 Szép a kép Ha megszámolod lehet, hogy kevés Ha nem számolod biztosan elég Ha csak elvagy vele lehet szép a kép Ha fáj a hiánya megfogható, mi még Ha utána mégy esetleg visszanéz Ha nyitott ajtóval várod jön, tényleg a tiéd Ha nagyon számolod egyszer ő is elfogy de ha nem számolod elég lesz ahhoz hogy ne legyél elesett ne legyél árva ne legyél önös magadba zárva naponta eltemetett Számolatlan ad, ki rész Vele vagy egész 92 S Z E R E L E M K Í N O K „Hogy lehet, hogy eddig egyikünk se gondolt arra hogy ez lehet, a jeges valami közénk telepedhet” Védelem ellenem Kezed a kezembe raktad makacsul összeszorítottad, apró gombóc az öklöd a tenyeremben a félelem rejtőzik benne. Magam végett vagy mivégre ilyen vagyok - hogy az életem valahogy idétlen csak sírsz és védekezel ellenem. Lelked tiszta kert tested meleg homok falaid között előttem az ajtóidat az életedet nyitod és csukod. 93 Kereslek, és holnap is Szia, nem vagy itt most hogy kereslek és csak azért pont most mert nem is tudom - hallottam egy hülye viccet a medvéről meg a nyulacskáról a nyulacskát kihúzták a halállistáról Szia, tegnap is kerestelek fönn a hegyen, törökülésben ültem másfél órát a sziklán méláztam a panorámán - és beleláttalak a fűszálba, ahogy hajlott a szélben és a madarak röptébe Szia, holnap is keresni foglak nem tudom, valahogy minden eszembe juttat az itthagyott inged, és a hamutál is amibe a cigidet beoltottad és arra gondolok hogy most majd már mindig 94 Áttetsző és jeges (közénk telepedő valami) Persze nem emlékszel E megszólalással is takarékoskodó tikkasztó napon szemhúnytató fényben elénk tűnt egy valamilyen valami Nos ez a valami Ami nekem nem, de neked igencsak meglepetést okozott ez a valami hideg volt áttetsző és jeges Te megdöbbentél Hogy lehet, hogy eddig egyikünk se gondolt arra hogy ez lehet, a jeges valami közénk telepedhet Én már gondoltam Hogy ez lesz egyszer, de olyan kedves vagy és minek előre ismerni áttetsző és jeges közénk telepedő dolgokat 95 Veled nem lehet élni - mondod - az elvárásaid lehetetlenek, tehát jobb, ha elmegyek - Miközben legörbül a mosolyod elvékonyul a hangod valami biztosat keres a szemed végül a szépmintás függönyben megkapaszkodik Válaszra váró csend Az ágyon mellettem fekszik kettőbe hajtva a hálóinged - Mit mondjak? - velem tényleg nem lehet - Velem nem lehet élni - mondom - akkor menj el - Miközben szerencsétlen kisfiús mosollyal marasztalom a melegséged lázas szemekkel a nőiséged töredezettségemmel az emberséged A távolságunkat próbálgatjuk itt egymás ölében Napban a kerek estében a sötét átlátszóban a víz szerelemben a szeretet kibékíthetetlen lényegek 96 Hogy elmentél, másnap ketten költöztek hozzám a kétség és a félelem hogy csörög a telefon és a válaszod majd a nem és rosszul emlékszem mert nem is volt igaz hogy megérintettél, sem az hogy a nevemet kimondtad és csak állok háttal az ablaknak háttal az ajtónak, háttal a falaknak egy semmi-pont a vanból elveszve kútba leesve vakon és süketen a hangod keresve és akkor csörög a telefon 97 Kerestelek, kereslek (beszélgetéstöredékek) Kerestelek Nem értem Szeretlek Nem értem Mondd ki Mégis Akkor se értem Hiszen te Én most is Akármeddig Nem értem Csak azt kértem Kérlek megint Hidd el Nélküled nem Meg te se Én is alig Semmi nincs Kereslek megint 98 Ugyanaz az ember Ha nem tudsz majd mit mondani nekem mert elfogyott a beszélhetnéked és a kedved is ottfelejtetted valahol mert arcodra kiült a nem-érdekellek kiosztottad a szerepem de már nem fontos, hogy megtegyem és én mégis megteszem neked és lesem, hogy legalább a szemeddel mondasz-e köszönetet elég volna egy szó, vagy a fele is mert már a hátad magánya is hiányzik amivel tudatod, hogy nem vagyok se itt, se ott, se amott elfogytam belőled Akkor tessék, még egyszer elébed terítem ami vagyok - látod mindenben ugyanaz az ember 99 „amikor kezed görcsben a kilincsen és rázod azt a bezárt dolgot nyomod a csöngőt vagy kiabálsz és a válasz: csend” Arcomra van írva Arcomra van írva hogy zavarban vagyok ha rád nézek és hiába gondolkodok nem találok okos indokot hogy megszólítsalak arcára van írva levelevesztett fiatal fák gyámoltalan szemérme Arcomra van írva már nem vagyok gyerek de felnőtt se; nem találom a helyem és az egyetlen, amit merek hogy magamban ismételgetem nem akarok lenni nélküled arcára van írva élete mellett él sóhajtásnyira 100 Arcomra van írva annyira kívánlak ha meg nem szólítlak s nem leszünk egymásnak oda lesz az életemből minden arcára van írva vízből kifogott halak reményvesztett rándulása Arcomra van írva ha nem nézel vissza és elmész és nem látlak hangtalan sápadt sírás fog majd el szívemből a szememen át a bánat elfolyatja az összes vérem arcára van írva ázott papírhajó körbe forog az örvényben 101 Szerelemkín üres tenyerembe csorog az arcod óvatos íve fáradt virág szemed aligha véd a fénytől mosolyod a szenvedés kelléke hajadban törek erek meleg kígyója tekereg bőröd alatt izmaim között szíved szorít 102 Aludnihagyó Amikor kezed görcsben a kilincsen és rázod azt a bezárt dolgot nyomod a csöngőt vagy kiabálsz és a válasz: csend lehajtod a fejed, zsebben a kezed elfordulsz lassan - észre ne vedd - most van szerelmedből a szökésed Az álmokból kivetkezik a való Eltévesztetted az emberedet Alamizsnát ad, akivel együtt nélkülöztél mással hál, akivel együtt melegedtél értetlen bámul csak, akivel mindenre rájöttél Lehetőségek közül a lehetetlen Ilyenkor útként a járatlant... de tegyél ki a zsebedből mindent kulcsokat, cetlit, doboz gyufát ne köszönj el senkitől símogasd meg a kutyát ...és én, vígasznak várlak fűszálak tövén lépteid alatt sziklarepedésben 103 követlek odúkban és üregekben elbújok fotonok közén a sötétben sóhajtok neked a messzeségben Aztán feküdj ide le hagyom aludd ki magad holnap jobb lesz 104 Ócska kipróbált kívánságok Jó lenne álmot venni Használtat, ócskát, kipróbáltat Olyat, ami elringáz, s magától megveti az ágyat Jó lenne asszonyt hívni Elébe tenni poharat, tányért, kívánást Testében keresni a tapasztalást adni a holnapból egy harapást Jó lenne újra melletted feküdni Sötétben a nevedet ragozni Röpdöső madár melleid éjjelre mocorgós fészket raknának a tenyerembe Jó lenne benned elaludni És felébredni arra, hogy felébredtél Ásítani, fogat mosni, fölvenni a ruhádat oda menni, ahová megy a lábad Jó lenne te lenni Ócska-lett múltam tőled visszavenni Aztán ugyanott elkezdeni és befejezni gyónás nélkül fehérre tisztulni 105 Kizárt állat - Bent vagy, drága? - Kinn ülök a szobába’ a karom a karfán a szemem pedig a kilincsen az ajtóén, ami mögött... - Jól vagy, nincs semmire szükséged? - Nem tudom, mihez kezdjek - Soká leszel bent, kedvesem? - Mert úgy ülök itt kinn mint elvont figyelmű kizárt állat akinek tekintetében ürességgé kövül az alázat látod ezzel házalok nálad... - Kérlek, mondd meg, hogy meddig? - Igérem, hogy türelmesen - Miért mentél be? - Ha mással vagy ott igazammá válik a szégyen haszontalanná a várakozó szemérmem sírósra torzul a szám széle... - Túl régen vagy el! - Oka sincs már annak, hogy itt üljek 106 Kinyílna az ajtó, és te mégis Hószínűn és tisztán az elalvásomat is rád bíznám nem jutna eszembe, ami más elmúlna a számból az ázottízű szorongás... Ha eljönnél hozzám házbanlakó emberré lennék Csönd Ez olyan ajtó, hogy ez van mögötte kushadássá vált mozdulat megpenészedett reggel bebizonyosult józan iszony... Akkor hát többet már nem Magamra visszaszálljon A székből felállok Hogy köszönés vagy köszönet helyett elmenjek, drága nincs szükségem a hiányra nincs szükségem ajtónyitásra... Hogy megint azt mond - Kis buta ez itt a fürdőszoba és csak a szememet festettem ki - 107 Nem szólal meg Tudod annyi minden történt az utóbbi időben hogy amikor itt vagy velem, szinte nem is vagy itt Mert én csak dumálok dumálok egyhuzamban hogy mindent, de mindent kiadjak magamból Meg erről-arról hogy például z.z. kabátján a zseb - vicces, nem? - kifeslett a bérletét egy ellenőr találta meg Végülis mit akarok, hiszen fő, hogy megvagyunk így újra együtt És az ilyen apró gegek átsegítenek minket mindenen; magunkon is ugye? Ugye? Nem hallod!? Ha meg hallod, miért nem válaszolsz Hümmöghetnél legalább valamit Bólints vagy ingasd a fejed csak úgy, ide-oda Vagy rázd meg, és sziszegd az arcomba: az elébb nem mondtál semmit! 108 Na jó, mégis, add ide a kezedet vagy ha nem, gyere, ülhetsz az ölembe vagy ha azt sem, bújj ide az ingembe bele vagy ha Nem szólal meg Rázom és ütögetem hiába Odaverem a fejét az asztal szegélyéhez: hullik a kóc belőle szétgurulnak mindenfelé csavarok nem szólal meg 109 Csakacsó (dadogás) csak a többi mind csak annak hiszek csak a kéne kéne hogy szeress csak a csókod kéne, a többi mind hazugság csak annak hiszek, ha megkívánsz csak a tested kéne meztelen csak az kéne, hogy szeress engem csak a csókod kéne csak ha megkívánsz csak meztelen szeress engem csak a csókod hazugság csak a tested meztelen csak ha megkívánsz annak se hiszek csak a mind csak a hiszek csak a tested -telen csak engem csakacsó csakate 110 Szétválás Testvágyainkat most egymástól elkerítjük elsóhajtjuk, amit eddig éreztünk s mit nem hittünk volna sohasem kimondjuk magunkban a szót: nem többé veled nem A kutya kaparja így a kerítéstövet ökörnyállá foszlanak szerelemkötelek nehéz port lélegzünk be s elfordulva kitöröljük szemünkből a higannyá sűrült cseppeket Ez döntés, racionális nem tudni, hogy az út hová vezet ráléptünk s megyünk rajta kétfelé testünk a másiknak némán már hiába üzenget Lelkünk darabja persze ittmarad gödröt ásunk, beletemetjük és néha emlékezünk majd az akkori magunkra Csak egymásnak nem leszünk 111 „...útjára kell ereszd akkor is ha utána nem marad semmid, senkid” Vonatablakon át lassan moccan az állomás elindulunk, katt elinteget egy sírós arc az üvegen át egyszerre távolít s visszatart egyre kisebbedik katt házak úsznak a helyébe még a városban vagyok, katt autó ácsorog a sorompónál szabadra vált, áthajt gyufásdoboznyi apró pont csak katt-katt nem hagytam semmit itt nem gondolok arra, hogy szeretlek nem tudom, mi lett volna ha egyszerre könnyű lett és nehéz itt belül katt-kattatatt 112 kinn a ködben mezők sorjázó vetések mögöttem messze mind elmaradnak kattatatt-kattatatt A csönd értéke változik Elhatároztam a csöndet, lefekszem puha gondolatokba takarózva alszom átteszi tenyerét rajtam a testem felébredek ahogy megfordulok magamra húzom a meleget és tudom hangtalan örül a dér a hidegnek Elhatároztam a csöndet, mégis nézem az ajtót az ajtón a kilincs funkcionális torzulásait reszketek hogy megjön a nyikordulás és akkor akárki akarata szerint osztozni fogok magamon 113 A legutolsó menedék (J. A. nyomán) kódodba rejtve van mi nyilvánvaló mégis, hogy férfi légy az egy másiktól való lehet ő asszonyod vagy ágyasod a hitet magadba’ tőle kapod s mert férfi vagy, elhiszed testével testedhez tartozik tán lelkével is magadban pedig hiába szereted ha nem a tied játszik veled azon múlik minden benne hogy kimondatik híven akar-e szeretni holtodig ha nem útjára kell ereszd akkor is ha utána nem marad semmid, senkid 114 Mindennapi szerelmünket vannak napok hetek és hónapok amikor hibát hibára halmozunk azzal, hogy nem mondunk egymásról semmit egymásnak vannak hetek hónapok és évek hogy nincsenek köztünk érintések elfogynak a szeretések izzadt tudatlan álmokba rejtőznek el vágyaink Istenem mindennapi szerelmünket add meg nekünk ma vagy ha nem, holnapra vagy ha nem... vannak órák évek, egész életek amikben fogunkat összecsikorítva maradunk páros árvaságba’ s kimondjuk a szomorút: ha nincs más, legalább magunk szeressük magunk 115 G Y E R M E K Ö R Ö M Ö K „...pici porhanyós porontyocska hol rámnyitja hol becsukja világgal ismerkedős babakék szemeit” Hogy (mondóka) A lábam nélkül elindultam A látatlanban megbotlottam A kereket megültettem Szaladásom térdre vettem És azt mondtam neki hogy Ne indulj el, ha nincsen lábad Megbotolhatsz, ha sose láttad Forgathatod a se-erre, se-arra kereket De inkább csak ülj meg itt és elmondom neked hogy 116 Titi tente pici porhanyós porontyocska hol rámnyitja hol becsukja világgal ismerkedős babakék szemeit göngyörgetem gyöngécske lábait épp tisztába teszem utána megetetem mert mindenfelé mohón markolászik bele a levegőbe - én meg buzgón hitegetem hogy a kemény cumi pont az anyja melle mindegy, tejcse jön belőle veszem az ölembe, megnyugszik tőle aztán hassal a hasamra fektetem erőlködve emelgeti a fejét tejjel nyelt levegőt böföget szopogatja az ökleit utána karomra veszem lassún ringatva sétálok vele apró teste beleernyed az ölelésembe majdnem alszik – dünnyögök neki tente Titi tente 117 Babajáték most láthatsz most nem elbújtam a tenyeremben kandikálok ki a résen ujjaim közén középen ablakocska keretében hol kinyitom hol becsukom fülemig a mosolyom félszeműsen kacsintok illegetve mórikálok nevetgélsz és én álló nap nevetek vissza neked mert baba vagy mert szeretlek 118 Ébresztgető Aggyisten álmoska! Hol lakik a napocska? Lábad alatt ágyadban? – itten nincs Hónod alatt párnában? – itten sincs Tenyeredben? – nyisd ki csak Nyelved alatt? – mondd ki csak Nézzük meg a sarokban? Talán tán a fiókban? Esetleg a macskában? Vagy kabátod ujjában? Földben lenne? – ott sötét van Égben lenne? – ott messze van Bögréd aljába bújtattam! Aggyisten álmoska! Fázik-e a napocska? Takarjuk be takaróba? – lusta lesz Dugjuk el a párnába? – tollas lesz Ültessük a kályhára? – odasülne Öltöztessük bundába? – jól kinézne Lásd belepottyantottam a meleg kakaódba ott az alján – nosza rajta idd le róla 119 Apóka tenyere Hol volt hol meg nem Apóka tenyerében becsukta kinyitotta ott volt egy aprócska madárka Aztán megint csukta nyitotta Apóka ujján ott volt három katica bogárka Nahát Apóka csukjad-nyissad hadd lám összekucorodva belefér-e tenyeredbe a lányod aprócska lánya 120 Ágica mosolya fejét lehajtja hosszú pillái alól les ki mintha én őt nem csak ő láthatna engem nem beszél méreget tán tetszem neki elmegy tőlem majd közeledik puha kezével megérint nem beszél nagyra nőtt szemmel néz olyas csalafinta a mosolya apró száját az arcomra nyomja szívemet elolvasztja másfél éves sincs ezért még nem beszél 121 Kicsi arcú Nos, kicsi arcú most mutasd meg három lyukba űzni négy egeret a kezeddel fogni farkánál fogva frissborjas tehenet szádból itatni párnádon altatni elveszett verebet kiizzadni a meleget átaludni lázgonosz heteket és amikor kisült, kész megmutatni a nyárnak kijöttünk a napra egy napra megint 122 „Tudod, Apa, régebben te tudtál valamit Egy mondókát, amitől el tudtam aludni” Apám nekem Apám nekem ne legyen Hogy egész életemre kölyökké tegyen Hogy álljak elébe és gazsuláljak Hogy mikor mondja befogjam a pofámat Hogy ha bármit teszek azzal neki tessek Mert húsznehány évvel előttem lett meg Tessen nekem ő Hogy ha csend van halljam a reszelős hangot hogy ha félek tudjam mögöttem az óriás árnyékot hogy ha fájok magamba-simogasson ha botlok időben elkapjon s ha mégis elestem azt mondja katonadolog 123 Apa, nem tudok aludni Szia, Apa, itt hívlak a telefonba’ Tudod, öreg vagy már, azért nem hallod de én vagyok az, a lányod és szeretnélek megkérdezni Hogy vagy, Apa Tudod, öreg vagy már, azért nem tudod hogy én férjhez mentem közben egy megbízhatóhoz és itt élünk egy másik városban ahová a munka köt Kösz, megvagyok Tudod, Apa, régebben te tudtál valamit Egy mondókát, amitől el tudtam aludni azzal kezdődött, ami a vége volt persze öreg vagy, nem tudod Megpróbálom kitalálni 124 Adjon neked a nap (Végh Lilunak, 18. születésnapjára) Adjon neked a nap világosságot hogy szépnek lássanak téged és te is meglásd mi van körülötted Adjon neked a nap melegséget hogy a világot magadénak érezd és hidegben is felmelegítse a lelked Adja majd egy nap neked a férfit aki magáénak érez és szeret akit magadénak érzel és szerethetsz Adjon majd egy nap neked gyereket aki tizennyolc évig fogja a kezedet és aki te majdnem te vagy 125 F É N Y K É P E K „fák között a ferde fényben cseppekben csorgott le a kép, apró ágvégeken” Jegesbundás téli táj Kidugom a dunna alól aztán húzom rögtön vissza A szép, a rút egyformán legyen most betakarva Azért csak felkelek ásítok és fejek egy kis tejet Csóválja farkát nagyon a jegesbundás kutyám Azért csak elmegyek kucsmát veszek és megindulom a hegyet Fémszekerem csörgő éket ver a hó-tompaságba Előttem az út kétfelé erre is, arra is elfut erőssen Ha akarom, innen is, onnan is látom magamat 126 Bottal a telet Áldom ez emberlakta helyet ahol a kedvem veletek kikerekedhet s a körbejáró kancsó feneke égnek meredve bottal üti, űzi el e taknyos novembert A dalok ilyenkor nem bírnak bennem megmaradni világgá kell nekik szaladni rohanni fejjel a szűkkeblű csendnek hogy felmondjam velük az élet-egyszeregyet bottal essünk neki, kergessük el a libabőrös decembert Nesztek étek, vastag szalonna irígység nélkül bicska kanyarítsa egyék, ki együtt van velünk a békét, ím, közénk leültetjük de a kopogós januárt, a bottal, azt hajtsuk, gyerünk 127 A vonat lépcsőjén Alattam a vonat kereke kattog csattog pörögve körbe hajtja szalajtja a földet a tájat elébem lenn a lépcsőn ülök ha akarom megérintem a töltés bokrait ahogy köszönnek egyenként s már mennek gyorsan oldalt el is míg mögöttük a távolabbi fák méltóságos teljességben baktatnak lassabban s maradnak el az imént még itt volt messzeségben végig csak a távoli hegyek kísérnek s a farmeros lány aki ott ül a lépcsőn eggyel fölöttem két hosszú combja karfája csupasz könyökömnek kiabál a fülembe és nevet de alig hallom mert kattog csattog alattam a vonat kereke hajtja szalajtja a szépséges világot velem 128 A képen és éppen ázik az útnak a messzibe látszó ponttá zsugorodó méla ásítása szárad a tócsa az égen tükröző madarat hajtó mázat égető porhazug nyárban nagyon mosolygok melletted heverő szíved döglesztő semmirekellő csehtamás- pózban (a képen nem látszhat az ázás sem a száradás) sem az, hogy keskeny pallón fürge gyík volt és lesz közt selyma hit szaladgálnak kiizadt terveink miközben (lásd fönn) minden épp éppen létezik 129 Busz-vers a tengerhez Behemót álmosságunk zökkenő-szigetek között úszik a motor monoton zaja Se szél, se tenger Kinézünk üvegen benéző arcunkba fekete foncsor a táj Hol itt, hol ott feltűnik egy-egy ember Se szél, se tenger Csak integetnek, hogy halló, megálló megállunk Egyre többen szállnak föl megint megállunk, és egyre alig fér rá az üvegre az arcunk És akkor behemót és szigetek között úszik lassan a busz Dejó sokan vagyunk és melegben Mégse rossz itt Mégis reszketek hogy felszáll nekem egy utolsó sokadik Cseréljünk helyet - mondja - különben is maga itt akart leszállni, ez itt a tenger hát miért nem megy, vagyunk elegen a tengert akarta látni, nem? A mellbimbó összehúzódik a hideg szélben 130 Egyszervolt szarvasok Láttam egyszer árnyas völgyben szarvasokat egyszerre sokat Róluk jutott eszembe ahogy ott bóklásztak Az igazi élmény az, ami megismételhetetlen Ezek a szarvasok többé már nem lesznek velem voltak vagy negyvenen Aztán fölbaktattak a hegytetőre szépen egymás után Egy ünő meg nem Az elhevert az aljban ott lenn én csak néztem őket Fák között a ferde fényben cseppekben csorgott le a kép, apró ágvégeken 131 „A csípőd hófehér makulátlanra vasalt hosszú szoknyában ring mellettem évek óta” Fénykép Ez fénykép: a mozdulatlan elmozdulás fordul a test, a könnyű szoknya utánaszáll keskeny női kéz int, a másikban kosár valahogy mond is valamit nevet a most a voltra vár Leteszem és körbejárom a fény rézsút esik rá háttérben fák ágain levelek bizonyára nyár nevetek talán néz - talán lát Jó volna hallani, amit mond a csendben a lámpát leoltom becsukom a szemem is a lélegzésem visszafojtom hallom tak-tak: a szívverésem 132 Száz meg száz fűszál tíz tündér mezítlen sík puszta mezőben kerülgetnek körbe napfényben fekete lovaikon hajuk leng, rezdül mellük szemem issza sima bőrük vágtájuk villanás tűzcsóva fekete lovaikon vérem belém jelet éget forgó szélben égbe értet ágyékom megdobban ölemben olvadt vas száz meg száz fűszál hajol arra ahol a tündérek eltűnnek fekete lovaikon 133 Ilyen vagy te vagy a tenger Tükörből fodorba, kékből zöldbe játszik a tenger Lóg a nap a messzibe’ - jössz és mellém fekszel Cseppekből való ezer forma rajtad egyszer való jel Megérthetlek, de mire a végére érek másmilyen leszel Forgatod a parton a kavicsokat - ennyi amit velem teszel Estére fényeket gyújtasz magadon nézed - hogy tetszel Semmi perc alatt üres tűzzé varázsolsz el S utána megint a tenger 134 Lia, jelzőkkel álmomból szálló hitembe simuló havat hozó telet olvasztó nagyon akart kicsi ember szemeivel mindent elmondó ruháiból kibontakozó szépségeit szépségére tudatlan cserélgető kicsi nő halkan fülembe suttogó vágyait a tenyerembe hajtó minden jót nekem akaró önzetlen őszinte kicsi test a jövőről nem tudakozódó a múltról csöndben maradó a valósághoz alig való gordonkaszerű kicsi megszeretett élet 135 Mi lesz, ha az eső esik A csípőd hófehér makulátlanra vasalt hosszú szoknyában ring mellettem évek óta magassarkú cipők fölött a rohadt esőről beszélgetünk hogy miért pont most ennek is és nem későbben vagy tőlünk akár egyáltalán ne. (Ennyit lehet erről mindössze mondani többet ha akarnánk se tudnánk mit mindenféle szüneteket csöpögtet körénk az eső állunk tanácstalanul egy buszmegálló eresze alatt) Talán ha mégis elmosolyodva leguggolnál és tenyeredet a tócsák között a földre letennéd azután hátul a hajamba beletúrva a sáros kezeddel húznád le magadhoz a fejem én meg a tenyeremre rásimított sárból mintákat rajzolhatnék a szoknyádra vagy a testedre akkor talán túl lehetnénk bármi esőn ezeken a csendeken 136 Éjszakai freskó az ágyon kép vagyunk ketten mozdulatlan alszunk én az oldalamon fekszem ökölbe szorított kézzel összegörnyedve te a hátadon húrrá feszülve a takarót markolod álmodunk én az álmomban jeges hóban botorkálok te szúrós forró homokban én félek, mert valaki szembe jön az arca homályban van te eljutsz végre valahova s ott nem találsz senkit utána nyúlok az arcnak a hó zuhogva esik téged éget a nap a ruhád ronggyá foszlik lépnék még de felbotlom te is megállsz s jajdulsz egyet mindketten felébredünk átölellek a sötétben összébb bújva újra elalszunk 137 „Bozontos bundájában a medve bővében van az időnek” Medve a folyóban (akvarell) Nagy suta mancsával a medve térdig a folyóba gázolva csapkod a vízbe bele Áll két lábon hatalmason bundájáról a cseppek a napon csillanva hullanak le Odafordulnak ágaikkal a fák a szélben bólogatnak - szép szép a napsütésben, kék ég alatt áttetsző vízben ahogy a medve áll és serénykedik Őt azonban nem érdekli más az ég, az erdő, a táj sistereg a víz a lazacoktól Nagy suta mancsával a medve térdig a folyóban halat fog és jóllakik vele 138 Medve a hóban (akvarell) Bozontos bundájában a medve a hóban meghempereg, mintha egy percre az ágyába feküdne be Jön a hegyoldalon le hol lassút lép, hol csúszik cseppet sem sietve Gallyak roppannak, szikrázik a fény a szél is csak áll a levegőben a felhők se mennek a nap elé várják, hogy a medve a völgybe leérjen De ő oda se figyelve megáll lomhán, orrát fölcsapja beleszimatol a levegőbe Bozontos bundájában a medve lévén bővében az időnek visszaballag a hegytetőre 139 „Istenem, érdemes mackónak lenni a városban, ahol mackótlanok az emberek” Fűrészporfejű Kóficmackó a városban (ilyenolyanságok) Mancsai közt szorosan tartva a messzetávolt fűrészporfejű Kóficmackó bámul a Duna nevezetű folyó egyik partjáról át a másikra Úgy értem a távolt, hogy ennek a mackónak fogalma sincs az mi is hanemhogy tőle lehetne tér, kép, vagy mozi fő, hogy bámulni lehessen Ez egy ilyen, olyan bámulós maci eléfolyik a Duna, csillog a Kófic szeme is, meg a víz színén a mindigmás-alakúságok és arrébb a távolságok Ahol egymás hegyén-hátán hevernek utcák és házak, és Kófic szeme a szemhatáron rácsudálkozik arra ahogy a nap naponta felkel, jár egyet és belenyugszik a megmaradásba 140 Kófic csak néz mint medve a mézbe-mázba bele is ámul a lelke a símogatásba meg kuckósodásba ezen a fészekforma testmeleg helyen ízlik neki az otthonlakó mostjó Istenem, érdemes mackónak lenni a városban, ahol mackótlanok az emberek és annyira szeretik, ha egy-egy közéjük téved hogy mindjárt megmutatják neki ez itt az ilyenolyan tér, az ott meg az élet Befér-e mindez, abba a fűrészpor fejébe? 141 O T T H O N H E L Y E K „élők közt ha élsz, megérted része vagy az egésznek ...megtaláltad a helyedet” Ez az a hely Várásszagú álomszítta hely, megint az állomáson vagyok ahol a port a cipőm orrával sínekké rajzolom az eső meg, ha föltartom fényes mázasra mossa, lecsorog az arcomon és a hó, fehér madár megül a hidegben a vállamon, amíg várlak Ez az a hely, itt kiszállhatsz Kibonthatod a hajad, levetheted a házad mellém fekszel és csecsemős érzésekkel hálhatsz magad lehetsz a barátod és az álmod elhevert kutyáim bármeddig vigyázzák Elmész, ha elmész Innét mindig vannak vonatok ígéred, hogy írsz hívsz, hogy együtt utazzunk bólogatok Tenyeremből a tenyeredbe kevéske port csurgatok Maradok 142 Nap-lépték (765 x 365 nap) Tőlem nevezhetik keletnek is Ettől a hegy-tenyérben alvó kis falutól arra esik Budapest, Tokió, vagy Afganisztán - mindegy - minket egyedül hajnalban a vékony fénysáv érdekel itt ahogy pont a Strázsa-hegyre sétál föl a nap föl a reggel És látja, ahogy nyitott szemmel veselkedünk neki a létként megszokottnak mindennapi pénzteremtő táncnak - tőlem nevezhetik munkának - pedig csak segítünk a napnak kiosztani a meleget növeszteni fákat-füveket eloszlatni fejünkből a sötéttől való félelmet Töltjük a napot, gyűjtjük a semminket Aztán este, az égből jött jutalom Orond fölött az alkonyszínház hétszázhatvanötször háromszázhatvanöt előadás Ezóta élnek e helyt emberek - teszik, mint fent - és örülnek néha meghalnak, és mindig újraszületnek Itt élek én is hogy folytatás lehessek 143 Ha jársz az erdőben úgy járj mint a vér az ereidben nem is lassan nem is sietve hanem csak úgy ehhez nem kell cél se ahonnan jössz oda érsz benne a lábad nyoma az avaron a történeted lélegezd be apró kortyokban idd a fákat körbe ölelő csöndet messzire elfut az idő előled aztán várd meg hogy hulljanak a levelek véletlen hogy hová s mégis bizonyos a fák alatt találod majd őket estére az erdő lehet a házad vedd számba száznál is több szobádat de ott aludni válassz egyetlen embernyi helyet 144 Oszthatatlan létezésben (házak az erdőben) Fák bújtatta térességben égkék alá feküdt zöldben - nevek nélkül, mérték nélkül befogad az erdő és szerelmet szül belőlünk magának elosztva köztünk féltett helyeit Fák sodrotta sűrűségben foltokká szűrt párafényben - nincsen fala, se ajtaja pókhálóból fonva házat épít neked az ágak közé magasra ott lakol és könnyű leszel Fák sugdosta csöndességben avar alá vont sötétben - se ablaka, se szeglete gyökerekből szőve házat épít nekem a földbe le ott lakom és súlyom leszen 145 Fák vigyázta békességben tudod jól, hogy én hol tudom jól, hogy hol te éltünk éljük oszthatatlan létezésben Tölgyanyóka és az Este Kékszínű, feketeárnyékú, vajákos Este Egyre mélyebbre setétíti a horhosokból előnövő bizonytalanságot kiemel, elmos, átértékeli az addig-láthatóságot és hogy félhessen, aki nagyon akar meghuhogtatja a macskabaglyot Megszoktam. Ő az Este. Ásítást és elfekhetnéket olt a majdokká és talánokká lustult lehetőségekbe lehevertet a fa alá a hálózsákra, és akkor Tölgyanyóka az esti széllel megborzolja kotlóshajlandóságú levéltollait a pelyhek közé álmodnivaló semmiségeket dugdos fölébem teríti bajcsitítós, szárnyas-mohos ágait a réseken, mint ablakon, kóricálnak a csillagok csukódik lefelé a szemem otthon volnék itt benn estében, erdőben 146 A hegyen fenn és közben Nem értem minden reggel az álmomban a Chopokon találom magam én vagyok a jégperem tarajos fehér hó felhők születnek alattam közben itt indulás van felöltöztem fogat mostam várnak ahova megyek a jelenlétem leszek mégis minden reggel álmomban a Chopokon találom magam mint kiszáradt fa bordásan rámfagy a pára át-ölel a maradásba itt meg napközben van ahol percre pontosan döntök el magaadta esedékességeket mintha reggel nem is lettem volna a Chopokon ahol tenni vagy nem egyként lényegtelen 147 mert csak a fenn lenni van ott magától történik meg minden közben most pénzt váltok a pénzért jegyet veszek ideje van hazamegyek oda ahol reggel a Chopokon ottfelejtettem a teremet amit látni vagy tudni egyre megy ezer évig váró kő leszek míg leesek aztán este kiveszed ruhádból a melled s örömtüzed hol kicsi hol nagyra nőtt árnyékaként (hálás szerep) remegő öleden átevezek hogy reggel megint a Chopokon legyek az álmom tévedhetetlen megkeres kézenfogva álldogál velem a peremen míg föl nem ébredek arra tanít hogy vele egy legyek 148 Adriai napsütésben Látom kék (ha tetszik) zöld a tenger fehér a bucskákon bukdosó izgága víz percre kijön a partra, s szalad vissza ki s be görgeti maga alatt az alig észlelhető időt Alkonyatkor fényhídon ágyat vet magának a nap éjjel sötét öles, mély tükröt mutat reggelig elrejtve benne napparázsként él a felszín alatt s keltében, ha megfogom, a csillogás ujjaim közt elfolyik, mint meleg üveg Állok, nézek nincsen túlpart tudom persze a tenger végtelen ruháim levetem én vagyok a víz is előttem úszom bármeddig mint ahogy levegőt veszek 149 Száraz fű-hajam idegen meleg sörény halak lakta hullámpárnába fúrom a fejem idelenn minden valahogy magától él s körbeér benne a kezem 150 Találd meg a helyedet Járhatsz messze száz határba repülhetsz egy új világba választhatsz várost bármilyet vehetsz boltokban sokféle kenyeret mégse találod a helyedet Tanulhatsz az iskolákban taníthatsz a nagy talárban olvashatod mind a könyveket kitalálhatsz rendszereket akkor se találod a helyedet Még tán azt is megteheted hogy eladod az életedet a pénzt bármire elköltheted szabad vagy, azt hiheted mégsem vagy a helyeden Még nincsen gyökered Szeress meg egy darab földet rajta fákat bokrot füvet a madarakat fönn az égen csigákat az út szélében forgasd meg a köveket Keresd meg a helyedet 151 Tegyél érte, mit megtehetsz ne sajnáld a kezedet plántáld belé a szívedet hadd hajtson ezernyi levelet a hegy földjébe gyökeret Meglátod majd jön elébed minden, ami dolgod lehet fogd kezedben, amik élnek őrizzed az életüket öleld át a teredet Élők közt ha élsz, megérted része vagy az egésznek Megtaláltad a helyedet 152 R É G I S É G E K „Égből, dunnából élőre, nem-élőre takaró hull” Múltapó és csöndsziget Lelkemről a kalapot levéve mezitláb lépek be erre a helyre ahol álomfakó létezésben napok, hetek, évek teltek velem el Porszemek a párkányon mutatják az utat vissza vágyból font pókhálók közt sóhaj ül a sarokban s a huzat a kéményben, alig hallhatóan felfeslett szélű neveket hallgattat meg újra Itt már akkor is a Múltapó lakott amikor én még gyerek se voltam se gondolat csak nyarak és telek kergették egymást körötte, s ő bólogat most is, ahogy a történetemet keresve kezemet magam mellé leejtve csöndben állok a lélekfogó sötétedésben Árnyékokból sző körém az idő királyi ruhákat 153 Anyámadta pofonom Hát én valahogy olyan voltam kisgyereknek mint a töppedt túró Ültem a sarokban, és kitalált homokot szórtam egyik lábikrámról a másikra Megjött anyám, letette a szatyrokat, én meg elkezdtem nyaggatni, hogy unatkozom - Micsinálsz?! - kérdezte, én meg megint, hogy unatkozom Letette ami a kezében volt és összeszorított szájjal lekevert egy pofont Utána elment tejért, mert azt hazafelé nem kapott Ez volt az én felnőtté válásom Hogy ezentúl rám bízatott egyszer és mindenkorra kitalálni a dolgom Ha meg már kitaláltam csínját kimódolva meg kell csináljam És ha megvan elébem mosolyogva magam kell örüljek neki 154 Hószínek, nagyapával Égből, dunnából élőre, nem-élőre takaró hull Az útnak eresztve magát nagyapa kackiás bajusszal kísér egy lyányt, akinek fekete kendője, mire hazaér hófehér Messzenéző, felizzó tekintet megfakult fénybefagyott felszínek Úgy alakult nagyapa elmegy és hős lesz a háborúban - fekete fehér képen a háttér hóezüst Szemkinyitás távolból közelre apró pont a nap a hajnalba’ fázós, nemakaródzós reggelbe’ sietni kell közelből távolra Nagyapa sebtében a derékszíjat csatolja, kapkod az asszony az út előtte hósárga Hangok a hidegben, jelzések lövések, fájások, ordítások 155 merre az arra - hirtelen nehéz lesz járni, nem látni semmit ott Nagyapa lába az aknával együtt elfogyott a robbanás csukott szemmel is hónarancs Ködlehelő, hátlapogató emberek nevettető kupicákkal körbeállnak téblábolnak köröttük a gyerekek nemsokára enni kapnak Nagyapa mankójára támaszkodva megszúrja nekünk a disznót sürgős-forgós vérpettyek hópiros Földreszálló estében sötétbebújt szobában szócsitító melegben kályhaduruzsolásban nagyapa bóbiskol. Mellette kicsi vagyok és kinézek az aprószemű ablakon hókék Téltakarta éjszaka csikorog a jég hasa szalad a szán rajta át egy harmadik partra Nagyapa sírján összekucorodva megfagyott virágok hófekete 156 Mosolyruha Nagyanyám egyhez értett Érthetett volna máshoz is de hát úgy esett hogy hat gyerek s a végén az elsőszülött unoka én telebőgtük az életét hol az üres has miatt hol mert pisitől piros a fenék Nagyanyám párnás puha tót kezétől ez enyhül az meg telik Nagyanyám egyhez értett hogy a gyereket akár fúj akár esik mosolyruhába öltöztetik hozzá szalajtós cipőt adnak rája s ha már elment, integetnek utána 157 Még alszom Szamárfészkes szalmazsákon fülemig húzott nagydunyha alatt csöndben csörren a kályhában a piszkavas Nagymama éppen kihamuzza hallom ahogy gyufa sercen, papír lobban szikrát vet a gyújtós is „nemsokára meleg lesz, szentem” mondja Nagymama „odakinn havazik” erre már felülök én is csipát dörzsölve meregetem szemem a jégvirágos ablakon túlra - tényleg hó esik Nagymama szuszugva-hajolva rak a tűzre nyújtózkodom, még nem kelek ki hallom, Nagymama bögrében a tejeskávét mindjárt hozza, tetején a pille közt még darabka vaj olvadozik, hozzá mézes kalácsot kapok mert Nagymama azt gondolja: vézna vagyok s szeretetbe bugyolálva majd nem leszek az hanem szép és okos, tettre kész vitéz aki a világra világosságot hoz Aztán felébredek hatvannyolc éves vagyok Nagymama a föld alatt van megyek, kihamuzok 158 Tej a frigóban Volt egy nagyszerű hely ahol annyi volt a tej hogy a szám sarkán kifolyt túl a partedlin a hasamra le s így kívül-belül tejesen teljesen úgy véltem a világ van itt nekem Volt egy nagyszerű idő amikor minden kérdésre a válasz egy egyszerű tőmondatból volt elhihető s a beszéd maga a bizonyosság hogy ha a dolgomat teszem bizton meg fogja simogatni a fejem valaki valamikor Most van egy nap a tej a frigóban s a kérdések kivénhedt koszos papucsban egy helyen az ajtó előtt hevernek húzzák az időt 159 Fanyar Persze hogy nem volt jó de én végig azt hittem hogy ha van egy mese akárhányszor elmesélve - mert szó a szó - igaziból való és a királyfi nem hal meg Persze hogy be lettem csapva azt mondták várjak csak enyém lesz a labda eljutunk valami végső diadalra ünnepség lesz s ha nem is királyfi de mindenki lesz valaki Persze hogy most is be vagyok csapva mondják hogy várjak a jobbra valami ezredfordulóra hogy ez a realitás nem maradt más - kevés a rám eső működő tőke Persze hogy élek úgy vagy mégúgyse szorítom a tenyerembe’ ez a kenyerem fele holnap a negyede lesz az adagom és nincs hozzá mese 160 Véletlenek Nem tudom valamikor még a XIX. században ükapám hol látta és mi tetszett meg neki ükanyámban – nem tudom a nevüket se És az a lengyel Karol Babinszky hogyan vette rá vitte ágyába és hajlékába a dédanyámmá lett Mayer Zsuzsannát – nem tudom azt se merre hol tette Vagy Tósa nagyapám magyar vöröskatona a Felvidéken miként szólította meg Babinszky Jolánt a szlovákul beszélő cselédlányt és maradt ott kosztra-kvártélyra – nagyanyám onnan szökött utána Magyarországra 161 Végül pedig Szecskó Imre apám a megint háború közkatonája véres évek közepette asszonnyá anyámat miért tette hogy repesszel a gerincében meghaljon – huszonhét évesen mire én megszülettem S ez csak egy sora a sokaknak kiknek egyszervolt döntése miatt itt és most írok és levegőt és ennivalót veszek azzal a tiszta tudattal – véletlen hogy vagyok véletlen hogy élek 162 E L V E S Z T É S E K „Te még mindig eszed a kenyered ő meg temetőben egy kereszt” Szegény anyám a metrón Szegény anyám az éppen kész lett vadonatúj fogsorát megmutatni metróra szállt, hogy elmenjen legkisebb unokájához Újpestre két kis terítőt vitt neki Hirtelen indult a metró szegény kicsi anyámnak nem volt ülőhelye és így elesett s eltört benne egy nehezen gyógyuló csont nem tudták biztatni az orvosok Szegény anyámnak karácsony este amikor fehér volt minden és térdig ért a hó lett vége rossz, hogy nincs nekem 163 Énelőttemvoltom Kiláttam egy magas fenyőt No lám - gondoltam - ez lesz a fám Ástam alatta egy gödröt Beletemettem az anyám Nem hagyhatom itt ezt a temetőt Magamat el nem hagyhatom Száraz szemmel mállott kövön ülök Elfogyott az én előttemvoltom 164 Anyám húsz éve halott nem láthatott facebookot se nem twitterezett csak leélt szépen, sorban hetvenkét évet kicsi lánykorában csiklandozták, nevetett fára mászott aztán csókolózott és biztosan sírt meg jajgatott mikor megszült engemet a feje felett katonák lőttek éhes voltam, megetetett táncolt, ha táncba vitték engem azért szeretett és megpofozott, ha nem fogadtam szót kilencvenkét éves lenne most ha élne se érezné jól magát itt elmúlt a világ, ami neki szép volt gyereknek öreg lettem én is anyám, és ami volt - nincs 165 Vacogós parafráz’ (J. A. emlékezetére) Nekem a kép: hogy a semmi ágán keni koszlott csőrét oda a lét foszlott puhasága fölötti odvas fán az ott ülő rézgombszemű fekete tekintetű madár Ez mind, ami jár a nincsből, kár hogy a történet itt nem áll össze frappáns koherens egésszé részletté hasad az állítás a költő a semmi- ágú fa alatt előttem kiskabátban rója az utcát Csak a seb ahogy mondom a verset vakaródik el még inkább varassá kis testén s én próbálom - akár a csillagok körötte - nézni, ez a szíve Attilának vele vacogok 166 Fennmarad a levegőben (Cseh Tamásért) fogta a gitárját és azt mondta ott lesz ott lesz ahol nekem a kérdéseim lesznek ő majd mondja a magáét én meg gondoljak valamire valami nagyra, kerekre szélehosszaegyre igazakra és hamisakra rakosgatjuk őket ide meg oda és a poharunkra, ami - csak akarni kell - fennmarad a levegőben amíg akarjuk 167 Ha nincs Ha van az természetes Két test egy ágyban egy ideig együtt aztán már nem lezárt ügy elmúlt De van valahol Néha rágondolsz ahogy ment előtted fogta a kezed vagy feküdt hanyatt mielőtt a testébe engedett s te otthagyhattad benne darabka magad tejfehér pecséted Néha láttad is villamoson vagy buszon párszor beszéltetek telefonon neki is, neked is lett gyereketek az élet jön meg megy a lényeg hogy valahol van és te néha rágondolhatsz 168 Most ő már nincs Te még mindig eszed a kenyered ő meg temetőben egy kereszt nyáron por télen fagyott rög néma, vak és béna ami maradt csak csont és a haja Ő már nem te még mindig szeretkezel hagyogatod magad valakiben utazol, visszajössz, s közben gondolnál rá De nincs (M. M. emlékének) 169 Fiatal nő halála (V.M. emlékére) Négy éven át tettre készen nem a földön kicsinyt fölötte állt hogy könnyed könnyűséggel mosolyogva szaladjon el mindig előle amikor körülötte járt Most utólérte és elvitte - mit nyerhetett vele oktalanul gonosz ember vagy halál 170 Madársirató Madárkám, madárkám én véges madárkám Madárkám, madárkám vélem élt valócskám Elmentél már innen innen a messzibe Elmentél éntőlem föl is az egekbe Hová is elmentél utól el nem érlek Honnan is elmentél kiürűl a lélek Üres lett a lelkem lelkem mind szeglete Bévül benn őrizlek fogyó életembe’ 171 S Z Ó F A R A G Ó „...van, oszt majd az Isten eldönti kell-e neki ilyen szavak faragója” A szófaragó Magas a fű, benne fekszik a keze a feje alá rakva kiskabátban, csukott szemmel alszik, oszt hogy hol jár maga se tudja Olyan ember ez a fene megy el rajta megvan neki a fejébe’ az a mi amitől ül és papírra a betűket rója Vagy úgy is mondhatni olyasvalaki, akinek a gondolatja merthogy neki magának alig akad gondja a másokét osztja Meg tán az is hajtja hogy bizton nem tudhassa amin filózik igaz-e vagy csak úgy kitanálja 172 Nem is tudom mit mondjak még róla van, oszt majd az Isten eldönti kell-e neki ilyen szavak faragója Hiába ír nekem itt versben ez a firkász Székely akármi vajbékos-mértékes életegyszeregyet hogy mit hogyan meg mit minek Bassza meg Nekem a házam a tárgyam az asszonyom az alanyom és aki először adott ennem attól van az ige 173 Hogy lesz a vers Először szinte semmi vagy majdnemhogy minden ugyanaz alul ázok fázok kicsit fölülről süt a nap Ilyenkor a hang hátul marad figyel, cöccög, hümmög amíg borfoltos abroszon gyufával játszom és hallgatom a barátomat Később elül minden levetem a kabátomat pihenni tér a sztoriban szereplő prosti meghánytatom a barátomat és leülök egy székre odébb Akkor aztán ott átázik a plafonon egyfajta ige csóringázik, vacillál fenn, én meg mereven a tenyerembe nézve leírom ide a versemet 174 A vers oka nem a logika vagy az átgondolni kész ész hanem egyfajta tétova megérzés ami egy pillanatra villan fel benned és elmondanád valakinek de az nincs veled igazán csak néz rád furán sürget folyton és közbevág - Most ez mi, meg miért, - hagyd már, menjünk, az istenért! akkor leülsz és írsz A vers Semmi tekercs ez a vers dobpergetős rövid roham hirtelenjött elhevült láz szóhálón fennakadt látomás Gépzongora ez a vers mindig ugyanott lyukas tekercs sokadikra ismételt okozatok meghibásodásból eredő változatok 175 A verset Hogy hogy vagyok - köszönöm kérdéstek - meg- vagy inkább el- kávéval és tejjel gyerekkel feleséggel másokkal átélt érzésekkel inflációval és költségvetéssel átizzadt inggel kötelező körökkel és egyenként leszámolt percekkel Azonban ha világosabban kívánjátok - benne van - olvassátok el a verset De addig is - köszönöm kérdéstek - teszem a dolgom: élek érdektelen, hogy pontosan miképpen húst eszek-e vagy kenyeret vékony vagy vastag nőt szeretek színes üveggyöngyökön alszom-e Egyet tehetek leírom ide - benne van - olvassátok el a verset 176 Hogy pontosabban értsétek - köszönöm kérdéstek - magamnak sem vagyok fontos mint ki vagy mi Csak az, hogy hogy érzitek a tiétek lett-e valami amikor az ítélethez előttetek állok tessék olvassátok el a verset 177 Ártalmatlan vers No hát ez az Egyszer végre megcserélhetnénk má’ a fejünket és a lábunkat hogy lássuk az értelmetlenségét annak ahogy kalapot visel a sietségünk No talán most Ha már lábrakapott ez a gondolat keressünk bizonyos hangokat hogy kifejezzük egyszer végre a gégénkbe benneszorult nevetésünk No hát ilyen És ne kerteljünk ilyen értelmetlen, vagy ártalmatlan is lesz a vers ha egyszer végre mindennel elégedettek leszünk 178 Az író meséje Itt megy az író nem érdekli mi mennyi megy a közértbe parízert venni Áll a bál résztvesz az író a buliba’ iszik istenigazába’ ha nem is akarja Foszlik a pruszlik kebel kerül az író tenyerébe tuti, de minek is hát nem a múzsa melle Alszik az író kibukott a röhögésbe’ nyitva a szája, hortyog nincs betakarva, a nadrágból kilóg a térde istenem most álmodja bele magát a mesébe 179 Hetven versem Számold ki - négy forint egy versem a hosszabbja öt néha fogom magam és hagyom a francba az egészet hanyattfekszem és a nap a hasamra süt Aztán mégiscsak leírom valahogy hogy itt feküdtem hanyatt a hasamra sütött a nap és jó lenni a talánt tervezgetni egy esetlegért a mért idő értelmét elveszejtni A négy forintodért gondolok valamire ha hosszabbra akkor öt nekem semmibe van és ha hasznod van belőle a felét add további betűkre a másikból feküdj hanyatt 180 Hátha teszek ma valamit Vízen csoszogó tutajon purdék hajóznak keletre megeszi őket az este az álom Minden napom egy cigánygyerek reggel születik kínban izzadó éjszakából örök bizakodásaim ebből végre emberek lesznek ha lesznek Még várom 181 „Lenni adni kedvet, ez a múzsa dolga” Megszüllek minden nap Kis költőm minden nap a napra szüllek és papírosba betűs hálóba és énekes szavakba bepólyállak kis pulyám Kis költőm minden nap rád nézek és darabig a szemeddel nézek a messziig elhiszem neked a kigondolt legnagyobbakat Aztán átizzadom veled megint az inged hajtom a lovakat, hogy sebesen menjenek mórikálok és kinevetlek a semmin merengetlek kis pulyám Kis költőm minden nap egy sorral arrébb viszlek napoztatlak és szeretgetlek lenni adok neked kedvet kis pulyám 182 I T T L É T E K „...csak legeltetem a füveimet terelgetem az árnyékomat kóstolgatom a levegőeget napoztatom a faleveleket” A hang, a nád és egyebek Semmi hangok sugdossák fülembe suta szavak bizonytalan borzongásait / Csak nádszál lassú imbolygása a csónak után és csobbanások / Egyesek tanúsítják hogy láttak Mások bizonyítják hogy nem 183 Magának a kabátja Ott szeretnék élni ahol a föld az enyém, hogy megfoghassak minden rögöt, és megfontoltan szétmorzsolhassam lassan, hogy teremjen ha belekerülök Azt szeretném tenni hogy tenyerem helyén, egy mindenttudó szerszám nyelén a kemény fa fényesre csiszolódjék miközben, csakúgy meggondolva a bármi anyagot bármi mássá teszem Úgy szeretném tudni hogy akárminek kicsi tárgynak kukoricacsutkának célját adhatom tetszésem szerint és tetszésem aszerint határozódik: amire a csutka van Azzá szeretnék lenni akiért esőben a háza van, és ha fázik a csak-fel-kell-szítani tűz érezze, dorombol neki aki ehetnékét a meleg cipóba belesüti aki magának a kabátja tud lenni aki abba amit csinál, egész magát beleméri a fában a telet fűrészeli 184 Régen nem találkoztunk, és azt kérdezed mit csinálok mostanság ... mit is hát ezt, azt (lehet szégyellnem kéne bevallani) hogy csak legeltetem a füveimet terelgetem az árnyékomat kóstolgatom a levegőeget napoztatom a faleveleket biztatom a fákat, hogy nőjenek hol kinyitom hol meg becsukom a szememet szélben szétterítve szárogatok esőáztatta köveket a világba’ elveszett gyerekeket keresgetek s mélyen megsüvegelem a gyöngéket hegynek föl megizzadok de fönn a szélben a szálló pornál is könnyebb vagyok és lefele jövet a mellemben hozom a magasságot nagyokat csujjogatva eszement szaladok arra amerre a felhők mennek békesség velem békesség veled 185 Rámbízta Rámbízta az Isten nagy földjéből egy holdnyi kertjét ott forgatom hát a rögöket s mit terem, megétetem azzal, ki kedves nekem Rámbízta az Isten vagy negyven fáját is érő gyümölccsel hát leszedem s megétetem azzal, ki kedves nekem Rámbízta az Isten egy asszony teste-kertecskéjét kettőnkön álljék, mi öröm van benne a forgandós világnak hát legyen új eleje Rámbízta az Isten hogy nézzem, miként látszik ki felhők mögül a nap végetlen számoljam a csillagokat s rajtuk hát elaludjak Nem nagy dolgokat bízott rám az Isten de mit kell, sorjában véghezvittem tán csak bólint reá valahol oszt elmosolyodik 186 Ések, létezéskönnyítések (porból, sárból, hóból való mehetnékek) Legelébb a sisakom a porba lerakom, és billeg kettőt utánam, ahol otthagyom, és az arcom - nézzék fedetlen és az enyém és meg se állok, menet közben bontom - látják a vállpántot a hátizsákon nem bánom, tottyanjon le és a sárban maradjon - tessék és legyen a hóé a nagykabátom (ha akarnék már kétszer akkorát lépnék így) zsebredugott kézzel az egyre másra egymásra következő ennivalótermő mezőkön és a gondolnivaló távlatok hajlatos-dombos ligeteiben a mehetnékem - értik könnyű és az enyém és a fényben a zöldek és kékek áttetszőségéből összefonódó színszövedékek - érzik milyen meleg van, és mögöttünk egyszeribe ilyen kicsi emlékké lesz a van 187 Ágas tölgy férfiségem (identitás) Két, magomból eredő s még néhány árnyamat kedvelő csemete nőtt föl köröttem Három szép nő s még néhány szívemet kedvelő angyal élt velem szerelemben És még volt öt ember, sorskerítő hiteimbe magát beleszövő tanultam tőlük amit lehetett Így lettem egy: a szakállas arc és az itt belül égőn élő ágas tölgy férfiségem 188 Hetven felé jártamban Hetven felé jártamban kigondoltam álmomban mi leszek, ha dönthetek végre magam Kézenfekvő, gondoltam: emberbarát leszek élni segítkezek mindenkinek hogy kinek mi jó, én majd tudom sorsukat hátamon hordozom Vagy éppen, hogy papnak állok a jóknak mennyországot kínálok bírálok, meg inspirálok érdemek szerint osztok kegyet Azt gondolom mégis: elég, hogy vagyok az emberek közt mosolygósan járok egy őszszakállú vén apó vállán lám megpihen a hó 189 V É G E S S É G E K „Barátom a halálom keze a vállamon a hegyről jövök lefele vele” Öregbítő Hiány van az öregek sorában Nosza, fölcsapok közibük katonának Őszbe eresztett hajjal és szakállal csuszmált botos híve leszek a halálnak 190 A hegyről le Tiszta fejjel teliszívott tüdővel fejsze a vállamon jövök lefele a hegyről és haza megyek Otthon az otthon kész állnak a falak az ajtó csukódik beszögeltem az ablakokat Fénykör az asztal körül az árnyékom a sarokban ül mind esznek a gyerekek mind többen lesznek Beszélgetek gondolatok hangokká csökkennek de azért érhetőek mert mindegyik végén kimondott a pont Vigyázok az időre minden percem egész és kerek amit elkezdek bevégzem nem lehet tőlem független jövője Barátom a halálom keze a vállamon a hegyről jövök lefele vele 191 Most kő Most még mint kő a földön és egykedvűen magamra nehezedve Ha akarod feldobsz Ha akarod el jó messzire Vagy szorongass a tenyeredben s gondolj valamire Mondjuk a magasban körözőre kitárt szárnnyal a szél vállán pihenőre Ha akarom összecsukom és zuhanok Ha akarom el... hagyom az egészet Vagy maradok, s élem veled ezt az élet-esendő rendet idelenn 192 Nem tudni jó Nem tudni jó Hogy merre megyek erre vagy arra Csak rakom az útra a lábam ami tudja hova visz, s nekem nincs más dolgom mint poros kincseket lelni a porban Nem tudni jó Hogy álmot itt élek vagy csak látok Kirakom e vásárba sorba amim van mind nézek és szunyókálok Nosza ébresszetek föl, ha vesztek belőlük valamit Nem tudni jó Hogy ma mit főzöl vacsorára A lényeg hogy éhes vagyok és szeretsz és lehetővé lesz mindennél jobban egymásra lelni az összebújásban 193 Nem tudni jó Mi lesz a gyerekből Előbb még el nem ereszti a kezem s aztán vissza se nézve elhúz az égre föl mellettem s hogy fényre lel csak remélhetem Nem tudni jó Mikor halok meg Most vagy az egyik holnapban hirtelen csöndben vagy hosszabb jajgatásban magam-kergette idő-mállatta hitvesztő órában Nem tudni jó Hogy mennybe megyek-e s ott mi lesz a dolgom Vagy születek-e a Földre újra, s akkor az azom fogja-e tudni, ki volt a voltom? 194 Hiányzom magamból Mint öreg óra csontig lejárok néha fájok, alig eszem és nehezen lélegzem aztán nekiveselkedem újra elmegyek a boltba tejet, kenyeret veszek s élem darabkáig megint ezt a semmi létem ami mitől is az enyém tessék, tiéd lehet Hiányzom magamból elfogyott véremből a bor testem már nem a kenyerem szavam már nem a hitelem elalszom, ha magam vagyok felébredni csak a múltban tudok és ha gondolkodom se élvezem 195 Angyal a fejemben egyszer majd beül és szárnyának hegyével koponyám falára belül felírja itt az óra szűk a hely csapkod, verdes a fejemben indulna izzadt kis pacsirta végezze dolgát nem bánom, vigyél hát lelkemet ékes égbe testemet földfogta porba ami fontos volt úgyis ittmarad, szavakba írva 196 197 Utószó Gondolatok Székely Sándor költői művéről Székely Sándor első verseskötete 1993-ban jelent meg Kérdő jelek címmel. Majd így jött sorra a többi négy: Arcjátékok (1995), Van egy nap (1997), Létezéskönnyítések (2003), Kerek a világ innen és onnan is (2013). Ebből az ötből válogat, és tucatnyi új verssel gazdagítja az eddigi termést a kezünkeben tartott hatodik, a Meleg ruha hideg napokra. – Mit adhat nekünk ez a könyv, mitől meleg ez a ruha? Kiindulhatnánk abból, hogy egyáltalán, miért mond verset az ember... De legyen elég inkább csak az, hogy vajon miért mond verset Székely Sándor? Nem volt-e elég neki, amivel életét töltötte, aki ő: a biológus kutató, földműves-állattartó, természetvédő, tanító-népművelő, bibliográfus-könyvtáros, nyugdíjas nagyapa? Minek akart eközben még költő is lenni? – E miértet maga is próbálta megfogalmazni, több versében is: A VERS OKA nem a logika vagy az átgondolni kész ész hanem egyfajta tétova megérzés ami egy pillanatra villan fel benned és elmondanád valakinek de az nincs veled igazán csak néz rád furán sürget folyton és közbevág - Most ez mi, meg miért, - hagyd már, menjünk, az istenért! akkor leülsz, és írsz. 198 Ilyen egy-egy pillanatra tartó, tétova megérzései bizonyára mindegyikünknek vannak. Olyan, mintha váratlanul valami lényegszerűt ragadhatnánk meg az életből, mintha mindjárt eljutnánk az értelméig; vagy másként szólva, olyan, hogy az életünket egyszerre valóban a tulajdonunknak érezzük s nem a körülmények összjátékának, miként az a mindennapok során igencsak megszokott. Ha többünknek a hétköznapi éberlét nem is hozna ilyen élményt, az álmodásból (vagy az italtól-miegyébtől) bizonyára mindenkinek ismerős valami hasonló, gyorsan eltűnő, reveláció-szerű érzés. Ez a vers oka. – Egy másik, remek ívű költemény aztán egészen felnagyítja és elemzi az ilyen pillanatot: VOLT VELED MÁR? hogy semmiszínű, apró, tört felszínű ólommozdulatlan darabkákból a világ egyszerre élesen fehéren ragyogó értelmes egésszé összeáll? – és így adja oda neked magát amíg meg nem érted a dolgok nagyon egyszerű okát hogy idő épp most van a tér pont az a pont ahol a van megtalál és a pornyi jel alig fölötted: az irány Azért ír verset e könyv szerzője tehát, mert nem elégszik meg a körülmények szövedékével mint léttel; nem elégszik meg avval, amit magunkról mindennapiságunk fényében tudunk. Valami igazabb megértésre, teljesebb átélésre törekedik a versein át 199 Eredeti, ősi költői indíttatás ez, melyben a költészet legjobbjaival osztozik (miközben lehetnek talán másféle költői indíttatások is). „A világ megértése” azonban közismert módon nem a verseknek, hanem a tudományoknak van fenntartva, kitüntetett módon az eszükre oly büszke természettudományoknak. Székely Sándor a legmagasabb szinten jártas bennük. Biológus doktor, etológus, a természeti folyamatok elméleteinek tudója és a természeti élőhelyek gyakorlati ismerője, egy-egy természeti lény személyes ismerőse (évről-évre árva vadmadarak fölnevelő doktora). Szóval, a világ megértéséhez nem volna őneki szüksége versekre. De nem is a világot akarja ő megvilágítani a verseivel, hanem inkább a létet, vagyis a világban való emberi létezést és e létezés tudatát. – Összességében, azért érdemes olvasni őt, azért vagyunk érdekeltek abban amit ír, mert a lét megértésére irányuló erős akarás nyilvánul meg a verseiben lépten-nyomon. Mégpedig nem valami elvont-nehézkes, filozofikus nyelven, hanem ellenkezőleg, amit ír, annak java olyan érzést kelt, hogy a közvetlen személyes tapasz- talásból származik. Az ösztönös érzékletesség, a tapasztalati háttérrel bíró, tömör láttató erő meghatá- rozó sajátsága, és az egzisztenciális gondolatisággal egyenértékű, másik fő erénye verseinek. Íme egy példa: No hát ez az Egyszer végre megcserélhetnénk má’ a fejünket és a lábunkat hogy lássuk az értelmetlenségét annak ahogy kalapot visel a sietségünk (Ártalmatlan vers – részlet) 200 A „rohanó világra”, mindennapos civilizált létharcunkra vonatkozik ez a kritika, teljesen vizuális, pofonegyszerű és felejthetetlen módon. – Az érzékletesség másik példája pedig legyen az emberi élet időbeliségéről szóló, tisztán a testi érzékelés nyelvén írott költemény: REGGEL A dolgos-tálból venni a dúskeblű, elhevert nyárból a maroknyi, földfogta, kiégett lassútáncú port délben fel feldobni magasra az egészet és hagyni szállni aztán hosszúig várni az árnyékot s az estében rálelni hamarost a foszlóskalács bélű puhákat a setétnek beszélő hímeslányos aludásra hogy reggel a Jelen kötetben a szerző laza rendű, egymástól fogalmilag élesen el nem határolódó hívószók alá csoportosította verseit. Jellemző témái – a szemlélődés- rácsodálkozás-emlékezés, az útkeresés-útválasztás-példa- adás, a sorsutak kényszerpályáin futás, a kétségbeesés- fohászkodás, a szerelmi összetalálkozás és szétválás, a végességélmény és létösszegzés – így a kötetben mozaikos változatossággal bukkannak fel. – Egy különösen szép, ars poetica-szerű költeményben mintha mindezek a húrok megpendülnének. Magát az életet sűríti egyetlen költői pillanatba, önmagát közölni vágyó, tárgyiatlan alapélménybe ez a gyönyörű akkord: 201 CSAK ÚGY ÖSSZEVISSZA csak úgy összevissza eszembe jut mindenféle öltöztetlek szavaimba vetkőztetlek csöndjeimbe hogy van hogy eső van, nagyszemű amiben csak állunk ázva mondat közben elakadva mondat végén elmélázva hogy van hogy este van, setétlő kétségdobok pergésében égszínező alkonylázban arconölelt bizonyság van és vannak álomszárnyú ébrenlétek tépve-dédelgetve összenövő éjkapuban ölelkező kéjvirágú szerelmeskedések és van hogy emberek vannak körülöttünk belőlünk eredő kicsik és nagyok mézként csorog ránk gyermekszép világuk A fent említett tematikus verscsoportok közül hangsúlyosan kiemelkednek a szerelmes versek. Szám szerint is ez a legnagyobb rész, azt lehet mondani, hogy legerősebb ihletője ennek a költészetnek a két ember közötti szerelmi viszony: az életnek értelmet adó, az embert kiteljesítő – az individuumot felnőttkori, kiharcolt különlétéből valami gyermekkor-emlékű, boldog, új egységbe visszarepítő 202 – élménykapcsolat és annak keresése. Figyelemre méltó, hogy Székely Sándor nemcsak a férfi, hanem a nő nézőpontjából is ír szerelmes verset. Figyelemre méltó az is, hogy számára nemcsak a szerelem boldog fele, a bontakozó vagy beteljesült vágy válik verstémává, hanem az elhidegülés, megunódás, játszmázás, megcsalás, elfordulás élményei ugyanolyan könnyen. Tudomásul veszi és fölvállalja, hogy az ember nem állandó, nem dologszerű létező, hanem változó, időbeli valami. Hogy érzelmi kapcsolataink keletkeznek és elmúlnak, új emberek jönnek az életünkbe, elgyászoljuk az elmúltakat és feltámadunk, újra szerelmesek leszünk. Hogy személyünk nem időtlen állapot, hanem maga az időbeliség s hogy az időbeliségnek mértéke a változás. E tényt, bár érzelmileg egyáltalán nem hidegen és közönnyel, tudatilag mégis valahogy úgy fogadja el, ahogy a biológus értelmezi mondjuk azt a megfigyelését, hogy az anyamadár agyonveri egyik fiókáját, mert az adott élőhelyen, adott időben már csak egyet bír fölnevelni. – Bátorságot látok ebben a részéről. Verseivel nem elhazudni–idealizálni akarja azt, ami történik velünk, hanem inkább arra szólít, hogy bátran menjünk előre a magunk megtapasztalásában, nyitottak legyünk és engedjük történni, ami történni akar velünk az életben. Ez nem jelenti azt, hogy versei erkölcsi értelemben közönyösek vagy egoisztikusak lennének. Nem arról van szó, hogy lehetünk akár becstelenek is másokkal és a természettel szemben, ha ez is mivelünk akar megtörténni, engedjük, hogy megtörténjen – nem. Azért nem, mert Székely Sándor verseiben a tapasztalás fogalma elszakadóban van attól, amit egonak, önös énnek, egyéniségnek nevezhetünk. Elszakadóban, mert e tekintetben változás érzékelhető öt verseskötete során. Míg a korai kettő inkább a magát a világban érvényesíteni akaró én, a személyiség nézőpontját 203 juttatja érvényre, addig a későbbi három könyv létrehoz egy olyan egyénfölötti nézőpontot, mely számára a tapasztalás már nem annyira cselekvésben– akarásban, mint inkább megtörténésben– lennihagyásban áll. Ebben a személyfölötti mivoltunkban tapasztalásunk inkább megtörténik velünk, s nem mi irányítjuk vagy akarjuk. Számos vers hív föl minket arra, hogy kövessük ezt az utat, tegyünk le személybe-zártságunkról, nyissuk föl magunkat valami minket meghaladó – nem elvevő, hanem adó, magát szétosztó, az élőket élni hagyó – lét számára. Egy ilyen költemény rövid értelmezésével kerekíteném le a mondottakat: HA JÁRSZ AZ ERDŐBEN úgy járj mint a vér az ereidben nem is lassan nem is sietve hanem csak úgy ehhez nem kell cél se ahonnan jössz oda érsz benne a lábad nyoma az avaron a történeted lélegezd be apró kortyokban idd a fákat körbe ölelő csöndet messzire elfut az idő előled aztán várd meg hogy hulljanak a levelek véletlen hogy hová s mégis bizonyos a fák alatt találod majd őket 204 estére az erdő lehet a házad vedd számba száznál is több szobádat de ott aludni válassz egyetlen embernyi helyet Elsődleges értelemben a vers az erdőről és az erdőjárásról szól, és a bántalmazásunk alatt álló természetanyához való etikus viszonyulásért emel szót. De az erdő és a vándorút az emberi életút ősi metaforája is. Úgy kell hát értenünk a szöveget, hogy a természethez való etikus viszonyulás egyben a saját életünkben való mozgásunk etikáját, autentikusságát is jelentse. – Hogyan jár a vér az ereinkben? Se nem gyorsan, se nem lassan, és egyáltalán nem is így vagy úgy. Úticél nélkül jár, de nem is céltalanul lézengve. Pontosan úgy jár, ahogyan egyáltalán járhat, szövedéke szervesen tartozik ereinkbe, tápláló vér nélkül nem nőnének ereink, erek nélkül nem volna hol folynia a vérnek, vagyis nem áll módjában megválasztania, hogyan járjon, természete szerint folyik. Ez a viszony az organikus, megbonthatatlan együvétartozás viszonya két olyan dolog között, melyeket csak az emberi nyelv élettelenít dologgá és elemez szét kettővé. Az embernek szervesen beletartoznia az életbe, a világba; úgy együvé tartoznia világával mint a vér az erekkel – ezt veti fel a szöveg. Hogyan lehetne? Hogyan ne legyünk elidegenedve saját életünktől és külvilágunktól, holott minden percben annyiféle személyes és társadalmi (élettörténeti és történelmi) körülmény foglyának érezhetjük magunkat az életben? – Nem tudjuk a választ. Lépjünk tovább: ahonnan jössz / oda érsz benne / a lábad nyoma az avaron / a történeted – Hogy céltalan erdei kóborlásom (vagyis az 205 életútam) során az általam szinte teljesen véletlenszerűen megtett út, az avaron a lábam nyoma (vagyis elszóródó birtoktárgyaim, munkahelyi életem, összes fecsegésem) hogy ez lenne az én történetem? Az én egyetlen élettörténetem?! Hiszen az élet- járkálás végén meg fogok halni, nincs másik éntörténet, csak ez az egy! – Ezt bizony nehéz elfogadnunk. De folytatódik: lélegezd be, / apró kortyokban idd (...) de ott aludni válassz / egyetlen embernyi helyet – Végességünk elfogadásról van szó. Talán ez lenne a kulcsa az életbe való szerves beletartozásunknak? Végességünk elfogadása azt jelenti, hogy el kell fogadnunk életünk egyszeri véletlenszerűségét, és azt is, hogy életünkben tudatlanok maradunk. Nem tudjuk kiszámítani, hová hullanak le egyenként a levelek: legtudósabb tudományunkkal sem ismerjük ki egyszer s mindenkorra sem a természetet, sem magunkat, nincs végleges válasz a honnét jövünk, kik vagyunk, hová megyünk kérdésre. Általános igazságokkal és sejtelmekkel kell beérnünk: onnét jövünk, ahová visszatérünk és oda térünk vissza, ahonnét jövünk. S el kell fogadnunk életlehetőségeink furcsa kétarcúságát, ezt a bőkezű fukarságot is: vedd számba / száznál is több szobádat – vagyis egyrész azt, hogy egészen halálunkig mindig újabb lehetőségeket kínál föl az élet arra, hogy új irányt vegyünk, s még halálos ágyunkban fekve is igaz, hogy többféle módja van annak, ahogyan átélhetjük a történendőket. Tartsuk tehát nyitva magunkat az elénk kerülőkre, legyen valamilyen magunkra-éles érzékszervünk, engedjük megtörténni velünk, ami történni akar. Másrészt azonban: de ott aludni válassz / egyetlen embernyi helyet – vagyis azt, ami végülis a történetünk lett, amivé váltunk, legyen erőnk elfogadni és saját választásunknak tartani, vállaljunk felelősséget is érte. 206 Máskülönben cselekvésképtelenek és halálunkig sápítozók maradunk: ki-mikor-hogyan nem hagyott élni minket. Ez az elfogadás, melyre a vers hív, nem lemondó és csüggedt, hanem nagyon is cselekvő és bátor elfogadás. Véges, semmis voltunknak bátor elfogadásáról van szó, ami nélkül, mint kiindulópont nélkül nem tudunk szervesen odatartozva cselekedni, és valami nem semmis dolgot művelni a világban. Olyan nem semmis dolgot, amilyen, mondjuk, gyerekeink odaadó fölnevelése. Vagy mint ennek a hat kötet versnek az odaadó megírása. És hasonlók... Lukácsi Balázs 207 T a r t a l o m K é r d e z é s e k A kérdések 5 Vagyok e tájba’ 6 Azt kérdezed 7 Reggel a 8 Van egy 9 Volt veled már 10 És ki mondja meg a kutyáknak 11 Buddhától keletre 12 A világ kék és kerek 13 S z e m l é l ő d é s e k Három állapot 14 Csak úgy összevissza 15 Mindenféle megfigyelések 16 Álom világom 17 Legyél, aki 18 Naívságok 19 Ugyan már 20 B i z o n y o s s á g o k Ne tapadjon 21 Anyám, asszonyom és papom 22 Hat hit 23 Adassék 24 208 E s e n d ő s é g e k Igen belegondolván 25 Egyszer el fog belőlem tünni 26 Döntés 27 A kicsinyebbik lélek 29 A zoknikat is 30 A tét 31 S o r s u t a k Felmosok 32 Én vagyok, vagyok én 33 Női portré 35 Nem is elég, nem is kevés 36 Szeretsz és én is - édes vers 37 Munkadal 38 Férfiak sörrel 39 Akárkit kereső 40 Rozumjes-blues 41 Megfésülködöm 42 A parkban estére 43 Határozat 44 Zsiger 47 Elveszék 48 Megtudjuk, hogy meghalunk 49 Futás, szín, pompa és madarak 51 Zöldfüves 52 I s t e n s z ó l í t á s o k Isten, tudod-e 53 Istenke diója 54 209 Tebenned Uram 55 Pipámat egy kicsit elkérnéd 56 Kosztos valék 57 Ima, hithagyásra 58 Látlak Uram 59 Emberjézus 60 A dolgok takarója 61 S z e r e t e t e k Vagyonkám 62 A vagyokról 63 Kicsi kő fáj 64 Üzenet Tobzoskának 65 Törött madaram 66 Akármennyi 67 S z e r e l e m t e r e k Szeretetkezdet 68 Lehetek, ha jól csinálom 69 Miért szeretkezem 71 Enyém 72 Látod, ez a bokám 73 Hanem 74 Amit adok neked 75 Festek neked 76 Bennem vagy 77 Szemjáték 78 Babirka 78 Az asszony meztelen 79 Úgy vetkőzz 80 Elsietve 81 210 Most-most és most 83 Zsu, veled 85 Milliom s egy 86 Törékeny szeretések 87 Akaratlan 88 Nem adhatok nevet neked 89 Levlap 90 Szép a kép 91 S z e r e l e m k í n o k Védelem ellenem 92 Kereslek, és holnap is 93 Áttetsző és jeges 94 Veled nem lehet 95 Hogy elmentél, másnap 96 Kerestelek, kereslek 97 Ugyanaz az ember 98 Arcomra van írva 99 Szerelemkín 101 Aludnihagyó 102 Ócska kipróbált kívánságok 104 Kizárt állat 105 Nem szólal meg 107 Csakacsó 109 Szétválás 110 Vonatablakon át 111 A csönd értéke változik 112 A legutolsó menedék 113 Mindennapi szerelmünket 114 211 G y e r m e k ö r ö m ö k Hogy 115 Titi tente 116 Babajáték 117 Ébresztgető 118 Apóka tenyere 119 Ágica mosolya 120 Kicsi arcú 121 Apám nekem 122 Apa, nem tudok aludni 123 Adjon neked a nap 124 F é n y k é p e k Jegesbundás téli táj 125 Bottal a telet 126 A vonat lépcsőjén 127 A képen és éppen 128 Busz-vers a tengerhez 129 Egyszervolt szarvasok 130 Fénykép 131 Száz meg száz fűszál 132 Ilyen vagy, te vagy a tenger 133 Lia, jelzőkkel 134 Mi lesz, ha az eső esik 135 Éjszakai freskó 136 Medve a folyóban 137 Medve a hóban 138 Fűrészporfejű kóficmackó a városban 139 212 O t t h o n h e l y e k Ez az a hely 141 Nap-lépték 142 Ha jársz az erdőben 143 Oszthatatlan létezésben 144 Tölgyanyóka és az Este 145 A hegyen fenn és közben 146 Adriai napsütésben 148 Találd meg a helyedet 150 R é g i s é g e k Múltapó és csöndsziget 152 Anyámadta pofonom 153 Hószínek, nagyapával 154 Mosolyruha 156 Még alszom 157 Tej a frigóban 158 Fanyar 159 Véletlenek 160 E l v e s z t é s e k Szegény anyám a metrón 162 Énelőttemvoltom 163 Anyám húsz éve halott 164 Vacogós parafráz’ 165 Fennmarad a levegőben 166 Ha nincs 167 Fiatal nő halála 169 Madársirató 170 213 S z ó f a r a g ó A szófaragó 171 Hiába 172 Hogy lesz a vers 173 A vers oka 174 A vers 174 A verset 175 Ártalmatlan vers 177 Az író meséje 178 Hetven versem 179 Hátha teszek ma valamit 180 Megszüllek minden nap 181 I t t l é t e k A hang, a nád és egyebek 182 Magának a kabátja 183 Régen nem találkoztunk...azt kérdezed 184 Rámbízta 185 Ések, létezéskönnyítések 186 Ágas tölgy férfiségem 187 Hetven felé jártamban 188 V é g e s s é g e k Öregbítő 189 A hegyről le 190 Most kő 191 Nem tudni jó 192 Hiányzom magamból 194 Angyal a fejemben 195 Utószó 197 214 215 A szerző eddig megjelent verskötetei: Kérdő jelek (1993) Arcjátékok (1995) Van egy nap (1997) Létezéskönnyítések (2003) Kerek a világ innen is, onnan is (2013) 216