Kérdő jelek – Székely Sándor írásai

SZÉKELY SÁNDOR Kérdő Jelek Kornétás Kiadó Budapest, 1993

Köszönettel tartozom mindazoknak, akiknek közük volt az itt leírtakhoz. Külön köszönettel azoknak, akiknek még mindig közük van. © Székely Sándor, 1993 ISBN 963-7843-17-5

H E L Y Z E T Ü N K É S A H E L Y Z E T E K

Lyukvezetés A kezem a kilincsen A kilincs az ajtón rajta Az ajtó a helyiség és köztem Állok a nyílásra várva Valami nincsen a kezem és közöttem

Ne tapadjon szemedhez a föld lépteidhez sár érzéseidhez közöny szádhoz kimondhatatlanság ne tapadjon dolgodhoz parancs étkedhez pénz irigység javaidhoz ne tapadjon hitedhez vér hozzád méltatlanság ne tapadjon halálodhoz semmi hiány.

Póz, kevés eséllyel Ma olyan időket élünk, kedveskéim hogy semmi esélyünk semmi. de még ha volna is valamennyi és nem csak állnánk itt báván a napon ami süt á, úgyse lenne elég arra, hogy ezzel a csontkalickába zárt eszünkkel vagy a szigorúan hátrakötött kezünkkel megérné akár csak pillanatnyi megtorpanásra késztetni elhúzódó rövidke időnket amíg a golyó a szembenlévő tisztára tisztított fegyver csövéből idáig pont mihozzánkig elér.

Igazság profilból Amikor az IGAZSÁGot elmenőben látjuk kalapban, profilból - és nem valószínű, hogy visszanéz nos akkor érdektelenné lesz, hogy közülünk végülis kié, vagy volt-e valakié ez a közönyös szürkeöltönyös úr aki egyszer mindannyiunkat biztosan becsapott most mégis kevesebbnek érezzük magunk. Akármiért valahogy fontos volt nekünk ez az OBJEKTIV CSALÁS hogy IGAZSÁG csak egy van, mert együttesünk több kell legyen, mint az összegünk; hogy közösségünk eredője - a NAGY FELISMERÉS életünknek célt és értelmet ad. Felkentségeink homlokunkon feledtették pártos bujálkodásainkat a magunk önszempontú egymásbahatolásait lenge demokráciáit, potens diktatúráit reggelre azonban mindig világos lett kinek és mi benne a jó.

Most, amikor már nem hiszünk a HITben sem - vagy hogy is mondjam már neki nem kell annyira a hitünk megy nélkülünk magától a BULI elvi szüzességünk nincs mire beváltani. tökös tőkések kétkezi technokraták piti bűnözők őket üldöző bűnüldözők vagy a bámuló tömeg leszünk (mert emberként egyre kevésbé...) Szerbusz igazság, még egy kicsit itt elüldögélünk.

Futás, szín, pompa és madarak mezőben lány a lány fut fűszálak hajlása hajlatokon harmat gurul a föld beissza a nap süt hull pipacs piros szirma ahogy a lány (bele a zöldbe) eldől (repesztől a tüdőbe') piros és habos (szerb vagy bosnyák) a vére színpompás koszorúk a földre letéve földből halom fölötte zokogó szerettek s zene (szerb vagy bosnyák) szokás szerint mindenkin a legjobb ruhája a levegőben madarak összecsukják s kiterjesztik a szárnyukat ahogy zuhannak s emelkednek megint fel

Nincs a világnak olyan problémája, mely megérné, hogy érte a kedvesem összevonja a szemöldökét Per def.: A templom olyan statikai struktúra, amely megmutatja a boltívek összeomlása előtti utolsó perc állapotát. A vér funkciója ekkor és bármikor hogy kiontsák. És noha a halál neme lehet akár az éhhalál, ez csak azt jelenti: a gyilkolás szervezett. (Közben a hit ágálása vagy a ráció hite egyremegy.) Nincs a világnak olyan problémája mely megérné hogy érte a kedvesem...

Pótolhatatlan Alkatrészünk Arcod kerek csend, esti táj simavizű tó, hosszú, fáradt árnyékokkal csak a tiszta fákkal és füvekkel legyél együtt most levetkezel és lefekszel elmennek belőled minden arcok szerepek, jó-rossz emberek nyugodj meg, reggelig egyedül lehetsz. Ma találkoztál - számoljuk csak - legalább ezer alakkal ebből száz a mozgólépcsőn jött szembe veled legalább négy alkalommal, kiknek te voltál a le és ők neked a fel, vagy fordítva köztük anyád, épp csak intettél neki, hogy hányra jutsz haza vacsorára és sokan voltak a metróban is. Volt akkor még Iksz, Ipszilon és Zé az irodában alá- és fölérendeltségeid (akiket kioszthatsz és kioszthatnak) de te ügyes vagy, tartod a formád és a munka meg se látszik rajtad csak most sürgősek a feladataid. Ennek ellenére ma sikerült összehoznod ebédszünetben egy lakásrandit is - intim félóra (látod: kettesben már majdnem olyan mint magadban)

Csengőberregés, ötödikre már ki kellett nyitnod és ezrediknek ott volt: ajtókeretben a villanyszámlás. Aztán hazamentél, a vacsoránál társad a TV-ben az Esti Egyenleg közölte veled és te bevetted a trójai háborúnak ma ennyi a halottja és a ködben a közutakon a ráadás. Most elalszol, önkifejeződöl gátlás-gátak közül előtör valami előzmény nélküli egyszercsak-itt-van és formázhatatlan nap-narancsban izzó kicsi csepp érzés vagy test amire nem is gondoltál (kékes burokban) nem való semmire (egyszeri egyedi és olyan reprodukálhatatlan) hát akkor felejtsük el ismét itt a reggel. Kelj fel kis pulya, nyugodj meg arcod legyen kerek csend mosakodj meg, illeszkedj be jó társ jó munkatárs jó individuum vagy te: Pótolhatatlan Alkatrészünk.

Munkadal időmoda van kezemszorgos an fonjabonja kalapálja (órabérbe) lényegema társadalom ban

Nap mint nap Szememen koppan a való. Számon virágzik az alázat. Ijedten ülök egy társadalmi illemhelyen, ahol beleimen nap mint nap átfolyik a fejadag. Községünk egy nagy gyümölcsös. Nálunk a munkát megosztják. Nekem az alma szedése jutott, úgyhogy nap mint nap tépem az almát. Az én világom más világ! Lehetne egészen más. Ott (nap mint nap) más tépné (én meg csak...)

Köztestünk bőrén a var (csordadal előénekessel) Fogalmaink a testünk váza szabályaink az idegek hálója és a hit: vágy-vért kerget izmainkban melyre erkölcs-ruhánkat felvesszük halljuk amit mondasz hisszük amit kérsz hisz érezzük a szánkban a rágógumi ízt Munkánk a létünk háza a mozdulat az eszünk látomása, amikor a csavarok általunk és nekünk a megálmodott helyükre csavarodnak halljuk amit mondasz tesszük amit kérsz mert bendőnkben benn van a szupermarket-kép Időnk a jövő mása mértékünk az agyunk tágulása határaink határtalanok képzeletünk a lehetetlen közös megoldása tudjuk amit mondasz adjuk amit kérsz félünk-hogy-majd nem-leszünk-jó közös-ség

És te ott a senki, ki vagy? aki csak úgy távolabb állsz tőlünk és a szemed is elkalandozik hallja amit mondasz érti hogy mit kérsz irtsuk ki mert nem látja be hogy mit érsz Köztestünk bőrén a var: mit akar?

Vágyaim határtalanok Mondjuk Ausztrália térképével a kezemben arra gondolok bolond vagyok hogy ott élek ahol tőlem független események szokásos kézfogások vétlen csókok végén anyám teherbe esett Nem a földdel van bajom itt eszek is élek is de mindig ugyanazok az érzések elérhetők a vágyak kicsik a kérések mindig kiszámíthatók az érdekek Ausztrália térképével a kezemben arra várok bolond legyek megelégedni a megírt dolgokkal kifundált célokkal kijáró pozíciókkal embert átlépő viszonyokkal Nem a földdel van bajom itt A szokás-rögökkel beszáradt keréknyomokkal Dolgom az lenne hogy a képem belenyomjam de addig se jutok hogy eltakarjam az előzők nyomait

Zsebemtől az égig Zsebemben a kezem kezemben a kés Beleimet vakarja az üres'ég

Nekem sok a közös jog Zsebemben a két kezem. Állok az ablak előtt és az árnyékokat lesem kinn - ti itt bent a forradalomról beszéltek. Valaki, férfi vagy nő kalapban vagy anélkül átmegy az utcán - homályosak a fogalmaitok. Mert abból ahogy egy ajtó csukódik lehet tudni, hogy valaki elment vagy hazajött; abból, ahogy valaki köszön érezni, akar-e beszélgetni. A szemközti ablakban ilyenkor szokott kialudni a villany a sötétben vagy csinálnak egymással valamit, vagy nem teszik azt. - De ti, kivel és mit? Amikor azt mondjátok demokráciát akartok 'nép-beszél-a-nép-nevében' szabályokat fabrikáltok hatalmat követeltek hatalom ellen - jogot jogot arra, hogy megmásíthassatok ha mást akarok - ha ti lesztek a hatalmasok.

Ismerek néhány fát, virágot néhány köszöntést, érintést teába való gyógyító füveket - nem ismerlek titeket. Sok a közös jog - kevés az én jogom. Zsebemben a két kezem, nem játszom. Igazgatók vagy krupiék vagytok minden rendszerhajón. - Én kiszállok. Földet látok.

Anyám, asszonyom és papom a föld. Anyám, asszonyom és papom ez a föld ez az egy hold föld itt amin dolgozom ami tudja a dolgom. Terem. Ráncos barna emlőjén étket teremt nekem a semmiből fényből földből levegőből való átmeneti állapot vagyok remegő időmorzsáló tehetetlen csecsemő - megnyugszom a szoptatás után egy hosszú alvás előtt Aztán ha van erőm megétet gyümölccsel kenyérrel, és borral itat alám hajtja tikkadt hasát szántsak vessek és ha bírom a táncot, arassak hozzám dörgölődzik és sugdosva a kezemet tanítja a testével hogy bánjak - de az eddigi szeretőinél engem se szeret jobban.

Ünnepen aztán prédikál nekem bolond gondolatokkal étet én vagyok az úr azt mondja megsüvegelem magam szépen - pedig ő a föld az Isten földi mása.

Válasz hogyvagyra Sínen vagyok. Felszálltam, és most kikönyökölök. Odaföntről kiszemeltek a beosztottaim integetnek karrierem vonatán robogok. Perspektíváim javát megettem. Van 1 feleségem és 2 gyerekem. Havonta átfolyik rajtam a pénz a légy se véthet nekem. Azért néha szorongok. Hogyha hirtelen meghalok ki lesz majd helyettem a zakómban a helyemen az ágyamban a feleségemen? Azért, bizakodom. Időnként elképzelem magam. Hogy nem csinálom amit csinálok - kiszállok és állva nézem hogy megy el magától az egész. Vagy a magam erejéből előrefutok és keresztbe: a sínen vagyok.

Helyem magam helyett A hely: úgy általában. A tér: pont az a pont ahol én - én vagyok. Zárt egész fölöttem a na mi? Nehéz kézben tartani magom. Derék ez a teljes élet dolgozom hisz nem henyélek. Átbúvok a tűfokon; valamiféle dolog okon pénzt kapok. Jó nekem. Ám nézzük csak: mi lenne, ha nem vagyok? Mennyit érne, ha a helyemet magam helyett kiadom. Á, gondolkozzunk inkább másról. Áttetsző szinte minden, és igazán szép ez a nő is itt arcán smink közepén kerek lyuk: csók-input. Alatta has-üreg; időben jön a gyerek elámul, hogy minden milyen csodás itt ki-kigőgicsél belőle az élet. Azután, hogy ezt az egészet jól megbeszéltük immár hiányzik belőlünk a hiányérzet leülünk és nézzük, mi megy a szkáj csenölökön.

Franc bele az égbe meg rohadás. Ilyen szaros egy élet. Köpet ha a fogad között kipréseled. Amúgy húgy a többi, ami bent marad. Ekkora barom állat -mutter mondja- mint te, tehetnél valamit végre arrább, mér csak én gürizzek. Akkortól kurva gyár geci szakik minden nap fél hat van. Baróbb csajokra meg a lé alig elég. Marad a park meg a haveré a pince lehúzott sliccel szakadt kis csövesekbe. Mennyi buzi hekus körbe nénóautóznak kapják be. Mert szarevő patikus vitatkozik azon drog-e a demalgon. Bánatos picsa akkor benyomok öt felest a sörre. És kinek mi köze.

Célirányainkba mi minden Ezer és egy világos logikus oka van annak hogy ahova most megyek miért pont most Mert halaszthatatlan és különben is meg van beszélve tehát az órámra nézek slusszkulcs a kezemben amikor na né a nap vagy valami árnyalt melegség érződik akár egy női testből Pöccenésre indul a motor mert azért ez technika formatervezett csönd illetve egy kis zümmögés csak az órámon hat óra e pillanatban nem történik semmi ó hohó hacsak nem ez az érzés itten mint amikor egy férfi egy nőben nahát célirányainkba mi minden becsempészkedik

Még mindíg piros csaknem jólérezzük magunk Mindegy mert elkésünk, zöld gázt neki, odakint arcok a járdán szőke tincs csodálkozó kék szempár karcsú test a szélvédőn csattan vékony csíkban vér hat óra két perc mi történik

Mi, emberek Huszan leszünk körbe-állunk heje- hujázunk Iszunk eszünk parolázunk o- kádunk Megmossuk utána az arcunk keresünk egy csendes asszonyt melléje vackolódunk és útáljuk magunk

A hegyről le Tiszta fejjel teliszívott tüdővel fejsze a vállamon jövök lefele a hegyről és haza megyek. Otthon az otthon kész állnak a falak az ajtó csukódik beszögeltem az ablakokat. Fénykör az asztal körül az árnyékom a sarokban ül mind esznek a gyerekek mind többen lesznek. Beszélgetek gondolatok hangokká csökkennek de azért érhetőek mert mindegyik végén kimondott a pont. Vigyázok az időre minden percem egész és kerek amit elkezdek bevégzem nem lehet tőlem független jövője. Barátom a halálom keze a vállamon a hegyről jövök lefele vele.

Magának a kabátja Ott szeretnék élni ahol a föld az enyém, hogy megfoghassak minden rögöt, és megfontoltan szétmorzsolhassam lassan, hogy teremjen ha belekerülök. Azt szeretném tenni hogy tenyerem helyén egy mindentudó szerszám nyelén a kemény fa fényesre csiszolódjék miközben meggondoltan a bármi anyagot bármi mássá teszem. Úgy szeretném tudni, hogy akárminek kicsi tárgynak, kukoricacsutkának célját adhatom tetszésem szerint és tetszésem aszerint határozódik, amire a csutka van. Azzá szeretnék lenni akiért esőben a háza van, és ha fázik a csak-fel-kell-szítani tűz érezze, dorombol neki aki ehetnékét a meleg cipóba belesüti aki magának a kabátja tud lenni aki abba amit csinál, egész-magát beleméri a fában a telet fűrészeli.

Borogatás Istennek Beteg az Isten. Van-e valami házaitokban amit esőverte sápadt oltárára letehetnétek? Imáitok összeszáradt kenyérmaradék. Rágcsáljátok, koptatjátok vele a fogatok szalonna-vacsora és zsíros reggeli között amikor a sötétben magatokban féltek mert őérte semmit nem tettetek. Imáitok szavakból vannak. Egymásnak fecsegtek, nem ismeritek a szagát, nem fogjátok az ingét, a bőrét, a botját látnotok-hallanotok-tudnotok kellene minden darabját ha nem érzitek nem tiétek Isten. Közösen imádkoztok fizettek gyertyát, papot egyforma bárányok, járjátok a körmenetet összedugott horgasztott fejjel legeltek legeltek.

Beteg kiéhezett koldus az Isten. Mégsincs bennetek semmi amiből esőverte sápadt kezével többet venne minthogy éhen ne haljon. (Nézd, Isten nálam sincs más szó, meg borogatás)

Hátha teszek ma valamit Vízen csoszogó tutajon purdék hajóznak keletre megeszi őket az este az álom Minden napom egy cigánygyerek reggel születik kínban izzadó éjszakából örök bizakodásaim ebből végre emberek lesznek ha lesznek Még várom

F L Ö R T Ö K É S F Ó B I Á K

Lötty A hazámban a házamban a konyhámban a kezemben a kávésbögrémben az álmodó égszínkék szememben ott az a fekete lötty.

Kis düh Halászni vittem a vérem nem hagyott nyomot a hóban körbe-folyóban megfagyott Hamvában a parázs bágyadt suttogás értelmetlen szavak meg soha nem kaphattalak

Megmaradt kép (egyszerű cselekménnyel Tessék, a kép: könnyed elúszó kékben az alig meleg nyárutóban érintett tiltatlan helyek. Tessék, az előzmény: elmúló igeidők tépázott kontúrján más: lecsorgó csatakos feledések. Tessék, a cselekmény: táncol, tenyeremben tartom testének báját, felszínét leveti és viszont. És a zárójelenet: test a testhez oktondi vadul szelídül végül mindenki boldog. Tessék, tanulság: akkor és ott, de bárhol és máshol a szeretet a szeretet ha gondoljuk is ha nem.

És most összefoglalva: íme eme multifunkcionális szervünk a testünk (plusz a puszta vágy) milyesmi zöldekkel és aranysárgán fest eszményi pirosba hajló átfogó egyenest a metszésben hozzá simuló érzésérintőkkel (amik amúgy mindig kelletik maguk) egymásságunk körül a körben. Párálló kékes ködben képes itt keringetni magunk.

Flört utánam jön elmegy megint elém kerül megharagszik ha mond valamit nem ő mondja hogy én ki vagyok sose meg nem tudja mert én benne a kép kemény ítélet lennék ellene ellenem

Szerelemkín üres tenyerembe csorog az arcod óvatos íve fáradt virág szemed aligha véd a fénytől mosolyod a szenvedés kelléke hajadban törek erek meleg kígyója tekereg bőröd alatt izmaim között szíved szorít

Emberasszony templomában egy délelőtti félhomályban elsuttogott imavers Arra kérlek ha találkozol velem kezedből formázz csészét töltsd teával tele itass meg engem. Arra kérlek ha látod hogy éhezem szegj kenyeret etess meg ne kelljen kérjek. Arra kérlek ha akarsz engem öledből építs házat karod a kerítés térded erős kapu legyen ne kelljen féljek hogy elveszítelek. Arra kérlek ha találkozol velem nagyon szeress és engedj utamra engem.

Az elmenés elvei Leegyszerűsítesz én a bármireképes az úton menni nem tudok én aki magam nem ismerem félek az árnyékomtól magamat elviselni sem tudom benned keresem aki lenni szeretnék de ott se maradok Nézd, ilyenek: házuk ajtaját kinyitják bor és kenyér az asztalon odaadják az asszonyukat is ha kéred kevés mindig elutazom

Anatómia ködnyelő hasam csorda kongása zihálásom vérem hisztériája ordítanak bennem mikor tejbőröm fehér szeletelt-kenyér-arcom a vízbe merítem fodrok futnak felettem kitárult szemembe belesüt a reggel csak nézem magam a tükörben ujjam matat a rideg üvegen megtörik a mozdulat íve ahogy megállsz mögöttem láttatod tükör-arcod összeszorított szád keretében bólintott bizonytalan igenekké határozatlan nemekké redukálódok

Mi lesz, ha az eső esik A csípőd hófehér makulátlanra vasalt hosszú szoknyában ring mellettem évek óta magassarkú cipők fölött a rohadt esőről beszélgetünk hogy miért pont most ennek is és nem későbben vagy tőlünk akár egyáltalán ne. (Ennyit lehet erről mindössze mondani többet ha akarnánk se tudnánk mit mindenféle szüneteket csöpögtet körénk az eső állunk tanácstalanul a buszmegálló eresze alatt.) Talán ha mégis elmosolyodva leguggolnál és a tenyeredet a tócsák között a földre letennéd aztán hátul a hajamba beletúrva a sáros kezeddel húznád le magadhoz a fejem én meg a tenyeremre rásimított sárból mintákat rajzolnék a szoknyádra vagy a testedre akkor talán túl lehetnénk bármi esőn ezeken a csendeken

Halaim a hóban Drága, nemigen tudom megmagyarázni másképpen, miképp és miért éppen így úsznak halaim a térdig érő hóban egyre följebb, föl, hozzád a hegyekbe talán a mosolyod és a fehérséged belül ami ezt teszi velük talán a nézésed egyre sűrűsödő kaleidoszkóp-robbanásai azok, amiért ezekben a pillanat-kohókban mindíg a vörösig felízzok; talán a hótiszta vágy. Drága, a halaim egyre...

Igéret Egyszerűen csak lefekszem. Lefekszem, arra majd sose nézek, ahonnan ruháid susogását Türelemmel fogok várni. Várom, hogy felemeld a paplant, a tested mellettem Odafordulok majd feléd, fölötted lesz az arcom, és meglátom a behunyt szemed

Hat mondat Lázadás az arcod háború a szemed nem tudod honnan jön a gyűlöleted. Megbízható kerítés voltam körülötted az alkalmazkodáshoz alkalmas anyag megszoktad, hogy megszoktalak. Akartam, mondd, hogy Isten vagyok rámhagytad, kicsi dolog úgysincsenek bizonyítékok. Dezertőr isten, futkosó kerítés lettem értékeim sorra elvesztettem vártál rám, hát visszajöttem. Fejedben a régi kép büszke vagy, hogy megbocsájtasz de ettől én mi leszek, az Ismét Isten újbóli kerítés, vagy maga a bocsánat? Itélsz és megítélsz: rosszat tettem nem vagy kíváncsi, mire mentem az olyan-mint-voltomat követeled gyűlölettel fejezed ki a szereteted.

Nem én Igazából mindegy nekem hogy jó volt-e vagy nem vagy jobb, mint velem. Csak nem értem mit látsz ha más testet nézel, vagy mit érzel ha az idegen bőr megérint; meghallod-e abban a néma-szájmozgású csendben hogy nem én. Mond-e valamit a tekintet, ha kéred és kéred-e, hogy simítson vagy bújjon vagy akarod-e hogy szorítson meg értsen amikor nem én. Szeretkezés után beszél: egy száj mozog mit ad ez a mimika sokszor mondott szavakba burkolja a félelmeit hogy nem is látod vagy meg se hallod ott van-e, mert benned még mindíg csak, és csakis én. (Érted? Ha a tested másnak nem magadat adod hanem engem el.)

Kevés, követelem "Van, hogy igen van, hogy nem" - mondod. Szerepeid: kicsi ember-torzók ugyanazok mint te és ezekből kapok én síró táncosnőt alvó szeretőt cinikus bölcset. Kevés ez. A hited a húsod a csontod mindenféle régi reményeidet a reggel sebesen elfelejtett álmod a kimondhatatlan kéréseidet a furcsa kis női titkod a semmiért-nevetésed a csak-engem vágyad a mégis-praktikákat ölelésedből magamat követelem.

Lehetőségeid "Gondold át és dönts - írja ő átgondoltan ha szeretsz, akkor várlak ha nem akkor nem akarok tudni se rólad." Istenem ha ilyen egyszerű volna próbálnék meg-nem-történt lenni hogy ne érezd magad becsapottnak. Vagy elrohannék hozzád megbocsájtani a megbocsájtásodnak. Te kiszolgáltatott keménykedő Kedves hogyan gondoltad ezeket? Hiszen lehetőség az is, másképp összerakva hogy nem szeretlek és rám vársz mégis vagy mégse nem akarsz látni se mégha szeretlek is. (Felejtsd el, idétlen tautológia.) Adj elő inkább valami nőiséget apró öklöddel verd a mellem, mondd hogy csibész vagyok, becsaptalak mindent csak ígértem, semmit nem adtam de most már átlátsz rajtam és tudod hazudok akkor is, ha igazat mondok!

Lehetsz persze hideg és simán tárgyilagos hogy kis barátom, ez azért nem volt túl sok az igényesség ugye megérti ön, hozzám, egy pici senki. Vagy vedd engesztelhetőre a figurát elnézel mindent, utoljára ha megígérem becsületszóra hogy jó leszek, ha rossz akarok lenni és többet már soha semmi. Vagy hidd azt, már nem foglalkozol velem elmúltam, kész, végem nélkülem is megvannak a napok meg ott a munka, meg ott a gyerek mindig lesz valahogy. De ha őszinte vagy: kiírod a nyitott tenyeredre betűnként mindegy mi lesz belőle: s z e r e t l e k és hogy ne jöjj nagyon zavarba az egészet szótlan mosolyba rejted várd meg, mi lesz a vége.

Én már tudom (te még nem) utoljára voltam a testedben utoljára - mosolyogj csak, mint mindig utána szemedbe lóg egy tincs vállamon szívod az utolsó cigit még néhány perc és sírni kezdesz amikor mindezt elmondom neked mégsem vagyok szemét csak túl szép, de kevés hogy csöngetésre az ajtót kinyitod ingemet kigombolod s a takaró alatt közös a meleg hiányoznak a terek a cinkeltek és némák a magunknak szóló bugyuták a bezártak, titkos pecsétekkel direkt mismásított emlékekkel a veszekedős ok nélkül rútak a magunknak hazudósak ásítós szereptelenek tanácstalanok és kedveszegettek egymásból teremtettek

Magadban eltévedsz biztosan amikor kishitű félelmekből egyedül ébredsz takaród lecsúszva, lábad közt a kezed pizsamádat - látod összegyűrted még alig van világos csukd vissza a szemed Magamban én is eltévedek és hiányozni fognak a csöngetések

Menj el csak a francba (mondom magamba') (magam se hiszem el) (hiszen már most félek) és nehogy azt hidd hogy én, mint papírból való taknyos zsebkendő csak úgy eldobható vagyok (jesszusom mennyire félek) (egyedül maradni a tisztára mosott poharakkal a kiporszívózott fotelokkal a bekarikázott TV-műsorokkal gyanúsan biztosan eldöntött előre megcsömörlött akarataimmal) menj el csak ne is lássalak többet (de mit is mondhatnék mást)

Fázósan állok Fázósan állok a ház kapujában nem tudom, hogy kifele vagy befele megyek. Ünneplő ruha van rajtam esküvőre vagy temetésre - hova megyek? Támasztom a csukott ajtót pedig a kulcs a zsebemben lehet. Ünneplő ruha van rajtam minek/ennek örüljek? Közben élek, mert beszélek: érted-e miért kellesz ehhez az egészhez? Fázósan állok a ház kapujában. Nem tudom, bent vagy-e.

Időérzetek Úszik a kispatak a nagy tengerben Lebegő levegő vonaton utazom körülötte Sárgolyó-nap játékból versenyt fut velem a homokon Orcátlan orcám csókra nyújtom Kegyet gyakorló könnyű keze kis-Kegyednek végigsimít helyette arcomon Tagjaim nyújtóztatni megállok a rét közepében Meztelen bőrömön kergetőznek az izmaim Körben forgó kerekek tetején száguldok előre Lovam szájából kifordul a fű Halott kancám az oldalára dől Összeszorítja arcom a sírás ahogy állok fölötte Érzések vesznek bele a leélt időbe'

Fóbia összefolyt tócsákat kikerülve vagy belelépve alig egy-két embert ismerve szeretve kérjed az Istent hogy többet már ne szülne mert látni hogy egymáson átnézve egymáshoz nem érve senkit se kímélve folyik a tömeg fel és le a mozgólépcsőkön

Toromon (stílusgyakorlat) "Hív szerelemtül könnyűdzik a lelkem" Bájolva vegyülök nehezséges vigalomba hajlítva hajolva "Sok reményemtül éngemet elküldvén" Magomat számolva fogyik a halom éltem kevésse "Sorsombul kölkedznek szomorúságos jóslások" Bolondos nagy vígasságok lesznek halotti toromon

A vers Semmi tekercs ez a vers. Dobpergetős rövid roham hirtelenjött elhevült láz szóhálón fennakadt látomás. Gépzongora ez a vers. Mindig ugyanott lyukas tekercs sokadikra ismételt okozatok meghibásodásból eredő változatok.

A L A P V E T Ő S Z E R E T E T E K

Ez vagy egy arc ami sötétben is visszafogott hang ami a csöndben is nagy szemekből az érzés amit hóból kiásva félig megfagyottan kendőbe bugyolálva az ember a melegbe bevisz aztán mozdulsz szó leszel megélt helyekkel és történetekkel benépesülünk utakat keresek benned és te készségesen eligazítasz mindebből hit leszel amiben megbizonyosodni levegő amit belélegezni tér amiben terjedni lehet az egyetlen elfogadott mindennek

Jöttem, telve szeretettel Jöttem, telve szeretettel. A volt-múlt képeiből raktam ki hozzád az utat könnyű lépteim megforgatták a kavicsokat botom végén hoztam a hiányod üres zsebemben elajánlott csókok. Úgy álltál, láttam hogy vártál. Vártál egy régi embert terveidbe beleszőtt tervet ágáló testednek terepet életed köré valami keretet. Itt vagyok, és most nézel. Látod a félrecsapott kalapomat port köpködő vidámságomat harsány szavaimat és meglett tenyeremet az asztalon és a fenekeden.

A csönd értéke változik Elhatároztam a csöndet, lefekszem puha gondolatokba takarózva alszom átteszi tenyerét rajtam a testem felébredek ahogy megfordulok magamra húzom a meleget és tudom hangtalan örül a dér a hidegnek. Elhatároztam a csöndet, mégis nézem az ajtót az ajtón a kilincs funkcionális torzulásait reszketek hogy megjön a nyikordulás és akkor akárki akarata szerint osztozni fogok magamon.

Úgy alszol velem Úgy alszol velem mint egy medve télen a hidegben összegömbölyödve testemből melegedve Úgy nézel rám mint tükörbe reggel kócosan fölkelve keresve ez itt te vagy-e Úgy beszélsz hozzám mint magadnak ahol a szavaknak nem a jelentése a jelentősége Úgy élsz velem mintha egy életünk volna összekötve-megcsomózva ugyanazt kettőben gondolva

Lia, jelzőkkel álomból szálló hitembe simuló havat hozó telet olvasztó nagyon akart kicsi ember szemeivel mindent elmondó ruháiból kibontakozó szépségeit szépségére tudatlan cserélgető kicsi nő halkan fülembe suttogó vágyait a tenyerembe hajtó minden jót nekem akaró önzetlen őszinte kicsi test a jövőről nem tudakozódó a múltról csöndben maradó a valósághoz alig való gordonkaszerű kicsi megszeretett élet

Amit adok neked Az első hogy megtanítlak vízben úszni fejed a víz alá dugni prüszkölni és hogy köpd ki a vizet ha a szádba megy. Másodjára megtanítlak szeretkezni hogy akarjál magadnak ha szégyelled csak a szemedet takarjad mosolyogj akkor is, ha semmi sincs rajtad hogy jó legyek neked. Harmadiknak megtanítlak élni hogy világosban nyisd ki a szemed szeretethez ne használd az eszed ha akartad, hát bírd azt ami a tied. És ha ez kevés hozzá-tanulok akármi szerelem-hiszekegyet vagy ócska kis trükköket amivel melengetlek de csak annyira csalok: értsd meg semmim sincs, hogy szeresselek.

Egymáshozérés Nézlek. Tapogatózik az eszem nem tudom mi lesz kezem magam mögé teszem. Kong a beszéd. Tudatlan mozog a kéz ujjaid a terítőn formázzák az érzéseimet. (Érzem, tenyered hajlataiban nekemszánt a simogatás.) Hívatlan akarások érkeznek. Hajlandó hívogatással keresem a közelséged kihívással a távolságodat. (Érzem, szobád meleg kemence benne meleg kenyér vagy.) Egymáshozérünk. Suta tapasz összeérő testünkön a szeretet át- meg átfogva kereslek.

Tettet-és Mostan halkamban halkadban megülünk itt csendedben csendemben. Ne tedd hogy mozdulsz én sem mozdulok. Szemedben látom hogy nézlek csak. Szólni szóló szádba súgom azt: vagyod a nekem-levés. Füledben a választ hallgatom. Most átöleltetem magadat veled meglátod én is ott leszek magamban megkereslek. Csókomban csókodban fekszünk egymásban kis mozdulatok a tetted, a tettem - és ?

A vagyokról Asszonyi jóságod barna melegébe bújtattál bugyoláltál engem engem, a kitett csecsemőt. Mosolygó lánytested könnyen-adóként gazdag úrként magad-áldozóként adtad nekem nekem, a nem kérő koldusnak. Régtől vártál-gondoltál engem léted kohója fölizzott bennem tered lett a semmiben. Én meg meleg-vágyó jogon kemencepadkádon karikába kucorodva csak ülök csak vagyok.

Amikor nem vagy velem Összecsukott tenyérrel vánszorgok át két vagy három napot amíg újra látlak és újra belesimul az arcod a tenyerembe... Felhúzott térdekkel összekuporodva alszom éjjel hogy öled melegéből ölemben őrizzek egy keveset meg... Nem büntethet és nem adhat feloldozást senki semmi erő ellenem nem tehet ameddig így veled... És ellened se mert a felöltöztetett válladon vagy a behunyt szemeden is ott a jelem... Adott sorsunkban egymás bőre alatt görcsösen kapaszkodik irigyelt testünkbe az élet.

Köszönlek szépen Seholse voltam aztán voltam veled Igy lettem meg magamnak Nem akartam semmit amíg nem akartad Aztán akartalak Nem lehet tudni hogy ha nem lennél lennék-e Vagy biztosan nem ilyen Csak egy biztos voltam veled Köszönlek nagyon szépen

Veled nem lehet élni - mondod - az elvárásaid lehetetlenek, tehát jobb, ha elmegyek. Miközben legörbül a mosolyod elvékonyul a hangod valami biztosat keres a szemed végül a szépmintás függönybe megkapaszkodik. Válaszra váró csend. Az ágyon mellettem fekszik kettőbe hajtva a hálóinged. Mit mondjak: velem tényleg nem lehet. Velem nem lehet élni - mondom tehát - menj el. Miközben szerencsétlen kisfiús mosollyal marasztalom a melegséged lázas szemekkel a nőiséged töredezettségemmel az emberséged. A távolságunkat próbálgatjuk itt egymás ölében. Napban a kerek estében a sötét átlátszóban a víz. Szerelemben a szeretet megmagyarázhatatlan lényegek.

Hanem A szerelem nem kettőnk szerződése, nem közös határozat pecsétjével hitelesített garancialevél, rossz időkre, és nem napi gyöngédségekkel megerősített biztosíték gyöngeség ellen a magányban a félelemtől a halálban az életünkre. A szerelem nem ígéret hanem képzelet hogy ez a nő-valaki itt nekem és szemben vele ez az akárki-én kettőnél több valami legalább magunknak új esély. A szerelem nem történet, ócska ceremónia-cicoma, kapcsolat-építgetés mindenki által újra kitalált meglepetés, nem híd a közeledéshez a gátlásaink fölött. Hanem tett egyszeri hipotézis nélküli kísérlet, hogy ketten egy nyelven egy dologról ugyanazt tudjuk meg. A szerelem nem hit a jövőben, de bizalom minden bizonytalanban öntörvényű kíváncsiság - ha a kezedet fogom a kezemben mi marad.

Mi az igazi csönd Az igazi csönd: hang vagy valamilyen hullám amelynek terjedése sohase ér el hozzám. Ilyen csönd a mozdulatod. Valóság-testedben fölindulsz felém egy intés vagy egy csók az akaratod de valahol a csökkenő távolságban végtelenné lassul az indulatod az alakod könnyű kontúr lesz az akarat arca az elkezdett mozdulat. A csöndet hallom ha beszélsz is. Az ajkad kinyílása a fogad fehérlése a szó formázása a nyelved ékelése a csönd kellékeinek halmaza. Az igazi csönd a nevetésed. Kitárulkozik benne az arcod gyöngyökké sűrűsödik a hang - már majdnem odaadod magad de bezárul minden és a csönd érintetlenül itt marad.

Ha nem vagy szikkadt sárból van tapasztva az ég koromkorong benne a nap vágott-szárnyúak a madarak és szűkülő körökben egyre csak körülötted hogy miért nem akarsz lenni mellettem a mosollyal óvott mögöttem a biztosan tudott előttem a követnivaló okkal maga után hívogató tenyeremből tanítgató belülről értelmet-adó hogy tőled tudjam meg keleten kel a nap és levegőt venni jó ezért szólíts meg érints meg legyél velem hogy legyek

Védelem ellenem Kezed a kezembe raktad makacsul összeszorítottad, apró gombóc az öklöd a tenyeremen a félelem rejtőzik benne. Magam végett vagy mivégre ilyen vagyok - hogy az életem valahogy idétlen csak sírsz és védekezel ellenem. Lelked tiszta kert tested meleg homok falaid között előttem az ajtóidat az életedet nyitod és csukod.

A halkuló nevetésed A halkuló nevetésed az elgörbült mosolyod az elfogyó suttogásod az elfordított arcod érthetetlen válaszok hogy milyen érintésem nélkül a bőröd nézésem nélkül az arcod vágyaim nélkül a tested nélkülem a szereteted

M E N E K Ü L É S - M A G U N K B A N

Busz-vers a tengerhez Behemót álmosságunk zökkenő-szigetek között úszik a motor monoton zaja. Se szél, se tenger. Kinézünk üvegen benéző arcunkba fekete foncsor a táj hol itt, hol ott feltűnik egy-egy ember. Se szél, se tenger. Csak integetnek, hogy halló, megálló megállunk egyre többen szállnak föl megint megállunk, és egyre... alig fér rá az üvegre az arcuk és akkor behemót és szigetek között úszik lassan a busz. Dejó sokan vagyunk és melegben mégse rossz itt mégis reszketek hogy felszáll nekem egy utolsó sokadik - Cseréljünk helyet - mondja - különben is maga itt akart leszállni, ez itt a TENGER hát miért nem megy, vagyunk elegen a tengert akarta látni, nem?! A mellbimbó összehúzódik a hideg szélben.

Például az ablak Tehát az ablak: a világosság dajkája. Fordított árnyékát a padlóra vetíti és sétál a szobában. Csigaráérősen fölkeresi a sötétben még magabiztos sarkokat levetkezteti őket és poros elmúló perspektívákban mutatva összeköti a külső világgal egy alig pillanatra. Felébredsz, nézel. Minek az ablak? ettől a beeresztett kevéske fénytől kellene kapnod annyi bizodalmat hogy élni kezdj és legalább a szemeddel kifelé indulj? Ami eddig volt: vakablak-álom csaló oltalom. Micsoda átverés látni vélt fényt, szeretkezést aztán csipásan ólompizsamában csoszog ki a konyhába felmelegíteni az előző napi életedet. De még most álom és ébrenlét között mi ez az állapot? amikor valahogy a melegben saját méheden belül anarchista tagjaid lázadás-ásításait igyekszel valami működő egységgé szervezni.

Mi ez a potens restség, amikor még minden lehet, de úgyse éri meg? Talán az igazi szabad állapot? Viszont itt az ablak: beléd és átvilágít rád vetít közöd-nincs-hozzá dolgokat kényszerpályára kényszerít hogy fogalmakká aszalódjanak fejedben ezek a sötétség-keretezte színes diák a konkrét világ fényevesztett vetületei. Közben mosakodsz, fésülködsz és öltözködöl kívül-belül készülsz hogy találkozz a magadból-kintlevéssel pedig félsz, mint a gyerek hogy többé nem térhetsz vissza ebbe a csalétek-ablakú burokba ahol nézd, van egy ágy benne egy ember nagy lehunyt szemekkel íme a fény az arcára sétál mindjárt megtudunk róla mindent ha nem mozdul, az a halál ha megmozdul az a másik halál (Az ablaknak van egy pillanata amikor épp e kettő között áll.)

Aludnihagyó Amikor kezed görcsben a kilincsen és rázod azt a bezárt dolgot nyomod a csöngőt vagy kiabálsz és a válasz: csend lehajtod a fejed, zsebbe a kezet elfordulsz lassan - észre ne vedd - most van hiteid közül a szökésed. Az álmokból kivetkezik a való. Eltévesztetted az emberedet. Alamizsnát ad, akivel együtt nélkülöztél mással hál, akivel együtt melegedtél értetlen bámul csak, akivel mindenre rájöttél. Lehetőségek közül a lehetetlen. * Ilyenkor útként a járatlant... de tegyél ki a zsebedből mindent kulcsokat, cetlit, doboz gyufát ne köszönj el senkitől simogasd meg a kutyát

...és én ott várlak fűszálak tövén lépteid alatt a sziklarepedésben követlek odúkban és üregekben elbújok fotonok közén a sötétben sóhajtok neked a messzeségben. Aztán feküdj ide le hagyom alud ki magad holnap jobb lesz.

Mim van, mire megyek Van egy arcom a tükörben. Ha sikerülne elmennem előttem nemigen ismerném meg magam. Nem lenne ismerős a profilom. Van papíron egy tucat versem. A felére se emlékszem és csak bólogatok ahogy vállamat barátságosan átkarolva magyarázzátok a gondolataimat hogy értsem. Van házam, gyerekem. De ahogy - saját jószántamból - szaporodok úgy lesz a lehetőségekből egyre kevesebbem. Vannak érzéseim. Becsapott sírhatnék-délelőttök pókhálós rosszat-álmodó-éjszaka mozdulni képtelen kába reggel lyukas dobozba maga-magam- ba belebújva, nem szólva csak reszketve csak ringatózva dúdolgatva ordítozva befelé hallgatózok mint egy gyerek vajon ezekkel mire megyek?

Menüettlen menüett Egyre hosszabbá váló torzó-árnyékomon lépek ki valami kötött menüettet, táncolok veletek ebben az egyfényű teremben a lábára lábomra figyel mindegyiktek ha elvétem a lépést elvétetek engem. Kontúrokra lelni, színeket látni jöttem vagyok ebben a zavarosban valaki velünk úsztatja kiszabott ruháink felvenni egyiket se tudtam megbeszélt mosolyotokba belevész az arcom. Kifelé simán bólintok-vigyorgok a bőröm befelé izzad sperma-spóráim fölisszák ezt a keserű-sós fölöslegességemet (egyre kevésbé menüett ez) mennyit kell táncoljak veletek hogy egy kis haladékot kapjak?

Ezek olyan érintések Fínom kis kezek simítanak rajtam magabiztosan Ezek olyan érintések mint túl jó emberek nem érdemelt jótettei Remegek alattuk mert félek nem is engemet érintenek az ujjai

Mondatás Mondok valamit: Én kóc-huszár vagyok Hű, hogy vágtat a lovam patáján cikra van kóc huszár vagyok ölök halok Mást mondok: Hatalmas észlény vagyok Belátom a dolgok rendjét kutatom az okok mélyét Én ész lény vagyok ölök halok Mondhatnám: akárki vagyok Fura suttogások alvó csókok nehéz alvadt ébredések Kiabálások és remegések ágáló csönd ájult mozdulat vagyok Lehet, hogy ezekkel is és ezek által mind ölök halok

Mondj már valamit olyan semmi vagyok kezemből hiányzik a kenyér amit csinálok semmit se ér A szememben sötét van már a csönd se olyan Könyörgök mondj valamit hogy tudjam

Keserű tánc-maszk Keserűség maszkom fogom s eltakarom vele az arcom úgyhogy az emberek táncomban látnak is meg nem is. Áll a bál. Mindennek ellenszegültem. Magamtól megtermékenyültem aztán elvetéltem az összes tervem sorsom papírhajóra tettem és most ez van, ez a torz arc ez a maszk. Bírót akarok aki minden bólintással és kérdéssel segítsen magam vagyok: magamért nézzen magamat vádolom, ésszel fölérjen és döntsön helyettem mentsen föl engem. Vagy mosolyogjon és táncot lejtsen neszóljon és nevessen ne törődjön velem sem hogy magamat könnyebben elfelejtsem.

Seholse Nekem nincs senkim. Van magamtólvaló átok-engedélyem hogy mindenhonnan mehetek is vagy maradhatok seholse. Álomkerék hosszú hajómban ugyanazt álmodtatom mindenkivel nászkettőseim kút-keserve aztán reggelre beomlik, betemetik van is még, meg nincs is már belőlem semmi bennem. Egy simítás van a hajadon a szám valahol a szádon. Látod, indulataim ott kevélykednek az öleden pedig csak utaznék benned behunyva szemem, várom vigyél el oda, ahová te mész Túl sok nekem a magam akarata nincs nekem itt senkim se.

Nem szólal meg Tudod, annyi minden történt az utóbbi időben, hogy amikor itt vagy velem, szinte nem is vagy itt. Mert én csak dumálok-dumálok egyhuzamban, hogy mindent, de mindent kiadjak magamból. Meg erről-arról, hogy például Izé kabátján a zseb -vicces, nem?- kifeslett a bérletét egy ellenőr találta meg. Végülis mit akarok, hiszen fő, hogy megvagyunk így újra együtt. És az ilyen apró gegek átsegítenek minket mindenen, magunkon is ugye? Ugye? Nem hallod!? Ha meg hallod, miért nem válaszolsz. Hümmöghetnél legalább valamit. Bólints, vagy ingasd a fejed csak úgy, ide-oda. Vagy rázd meg, és sziszegd az arcomba az elébb nem mondtál semmit!

Na jó, mégis add ide a kezed, vagy ha nem, gyere, ülhetsz az ölembe, vagy ha azt sem, bújj ide az ingembe bele, vagy ha... Nem szólal meg. Rázom és ütögetem hiába. Odaverem a fejét az asztal szegélyéhez: hullik a kóc belőle szétgurulnak mindenfelé csavarok nem szólal meg.

Maholnap (időzavar) Kirakatban nézem a koporsóm Nem is tudom, itt vagyok-e vagy hol Gödröt ások másnak vagy más nekem ás? És az én vanásom van-e vagy valahol a holnaposságom előzetese? Tisztázzunk valamit: én nektek vagy ti vagytatok nekem? Nem (nem csak az igékkel az ige időkkel is zavarban vagyok) Meg aztán magam nem is dönthetem el az időt se az óra szabja hogy az eső rám vagy hova éppenhogycsak számolhatja esik amikor esik Valóban, belátom nekem talán mintha a mán mán kissé túl lenne a holnap Holtan is leszek maholnap

Ima, hithagyásra Uram Teremtőm Tanítóm kebeled szűkibe fészkelném be magam Ott tán nem bántasz Mert lásd Téged tagadó nehezség állt belém magamból kiadtalak Nincs szólásod hozzám Hol és mire viszel így már engem rám se nézve vakon vagy viszel-e Tudatlanságom elbutít Hát most már hiába kínoz a bűn hiába hajtatja fejem az alázat el vagyok követve De nézd hitem egy csücske még megmaradt odaadom neked Hallgattass el érte

Jézusgondok Arcom helyén a rettenet Jöttem megáldani titeket Kettőbe nyílni, mint a virág Elmondani értetek százegy imát Megérintem minden kezetek Belenézek abba ami van az arcotok helyett Csókom fekete heg mégis kellek nektek Átfúj rajtam a szél Belőlem a semmi, nesztek Oszlik bennem az alázat Tudom, hogy hazudok Istennek Nem az ő képére formáltattatok A kézjegye hiányzik rólatok Csak állok és gesztikulálok Fogaimon csattognak mondatkerekek

Éjszakai tágulások Kékes lándzsán véres fej Tűz a nap az árnyékban Félsz amikor ránézel Átnézel a horizonton Fejed lenn a folyóban Nemleszel holnapse nagyobb Arcod tágul mint a hegy Vöröslik a sötétség Üres minden üreged Bordád donga boltozat A zajok ordítanak Gurulnak a négyszögek Borulnak a házfalak Ma már nem lesz reggel

Bőrödön egy karcolás Sebeidben vájkálás Várod azt hogy elaludjál álmodjál egyforma madarat

Csakacsó (dadogás) csak a többi mind csak annak hiszek csak a kéne kéne hogy szeress csak a csókod kéne, a többi mind hazugság csak annak hiszek, ha megkívánsz csak a tested kéne meztelen csak az kéne, hogy szeress engem csak a csókod kéne csak ha megkívánsz csak meztelen szeress engem csak a csókod hazugság csak a tested meztelen csak ha megkívánsz annak se hiszek csak a mind csak a hiszek csak a tested -telen csak engem csakacsó csakate

100

A hang, a nád és egyebek Semmi hangok sugdossák fülembe suta szavak bizonytalan borzongásait / Csak nádszál lassú imbolygása a csónak után és csobbanások / Egyesek tanúsítják hogy láttak Mások bizonyítják hogy nem

101

Hogy lesz a vers Először szinte semmi vagy majdnemhogy minden ugyanaz alul ázok fázok kicsit fölülről süt a nap. Ilyenkor a hang hátul marad figyel, cöccög, hümmög amíg borfoltos abroszon gyufával játszom és hallgatom a barátomat. Később elül minden levetem a kabátomat pihenni tér a sztoriban szereplő prosti meghánytatom a barátomat és leülök egy székre odébb. Akkor aztán ott átázik a plafonon egyfajta ige csóringázik, vacillál fenn, én meg mereven a tenyerembe nézve leírom ide a versemet.

102

Magamnak-tőlem-egymást (lélekszervíz) Amikor a fülem a talpamra tettem és beharangoztam magamnak a jöttömet nagyon kellett izgulnom hogy hozzak vagy hozok-e valamit magamnak mert sértődés lehet belőle ha épp nem pont arra gondolok ami igazán jólesne nekem tőlem hiszen mégiscsak a barátom vagyok jóban-rosszban mennyi éve és istenem már mióta nem láttuk egymást (így együtt)

103

T A R T A L O M He l y z e t ü n k é s a h e l y z e t e k Lyukvezetés 4 Ne tapadjon 5 Póz, kevés eséllyel 6 Igazság profilból 7 Futás, szín, pompa és madarak 9 Nincs a világnak 10 Pótolhatatlan alkatrészünk 11 Munkadal 13 Nap mint nap 14 Köztestünk bőrén a var 15 Vágyaim határtalanok 17 Zsebemtől az égig 18 Nekem sok a közös jog 19 Anyám, asszonyom és papom 21 Válasz hogyvagyra 23 Helyem magam helyett 24 Franc bele az égbe 25 Célirányainkba mi minden 26 Mi, emberek 28 A hegyről le 29 Magának a kabátja 30 Borogatás Istennek 31 Hátha teszek ma valamit 33

104

F l ö r t ö k é s f ó b i á k Lötty 36 Kis düh 37 Megmaradt kép 38 Flört 40 Szerelemkín 41 Emberasszony templomában 42 Az elmenés elvei 43 Anatómia 44 Mi lesz, ha az eső esik 45 Halaim a hóban 46 Ígéret 47 Hat mondat 48 Nem én 49 Kevés, követelem 50 Lehetőségeid 51 Én már tudom 53 Menj el csak 55 Fázósan állok 56 Időérzetek 57 Fóbia 58 Toromon 59 A vers 60

105

A l a p v e t ő s z e r e t e t e k Ez vagy 62 Jöttem, telve szeretettel 63 A csönd értéke változik 64 Úgy alszol velem 65 Lia, jelzőkkel 66 Amit adok neked 67 Egymáshozérés 68 Tettetés 69 A vagyokról 70 Amikor nem vagy velem 71 Köszönlek szépen 72 Veled nem lehet 73 Hanem 74 Mi az igazi csönd 75 Ha nem vagy 76 Védelem ellenem 77 A halkuló nevetésed 78

106

M e n e k ü l é s - m a g u n k b a n Busz vers a tengerhez 80 Például az ablak 81 Aludnihagyó 83 Mim van, mire megyek 85 Menüettlen menüett 86 Ezek olyan érintések 87 Mondatás 88 Keserű tánc-maszk 90 Seholse 91 Nem szólal meg 92 Maholnap 94 Ima hithagyásra 95 Jézusgondok 96 Éjszakai tágulások 97 Csakacsó 99 A hang, a nád és egyebek 100 Hogy lesz a vers 101 Magamnak-tőlem-egymást 102

107