SZÉKELY SÁNDOR Bondajkó számvetése Történetek a megértésről MAGÁNKIADÁS 2025 2 Köszönöm Karetka Gábor, Lukácsi Balázs és minden barátom lelkesítő támogatását. A borítón: Koday László „Kék erdő” című festménye A belső borítón: Róth Hajni fotója a szerzőről © Székely Sándor, 2025 Magánkiadás ISBN 978-615-02-5163-9 Készült: Vareg Nyomda, Bp. 3 „A költészetnek semmi köze a vershez. Több költészetet találni a felhők puha formáiban, a madarak vonulásában, a lombzúgásban, füvek hullámzásában, mint a szavakban. A költészetet élni kell.” (Su-la-ce szerzetes kommentárja Lin-csi apát tanításához) 4 5 Előszóként 6 Bondajkó oskolái Még oskolás korában gondolt arra nem fontos néki járni oskolába azontúl nem is ment oda soha Mint állatok sorában a mezei madárka engedett volt ő teljest szabadjára hagyva: csipegesse föl a tarlón magátul mi tudás a világban leledzik Hegyek ormán járt akár a sasmadár, ki körbe széjjeltekint onnét messzibbről láthatá meg a dolgok lényegét Alant pedig hátán fekve, felhőket méricskélt esőcseppet egyensúlyozott a tenyerén nézett a napba és örült, hogy az ég kék Bondajkó ígyen élt gyerekként Mi okságokat fentebb megtudott idővel egymáshoz illeszté akkurátust körbe járatta magában, és nem nyugodott míg az kerek egészet ki nem adott Akkortól, ha kérdeztek tőle olyast mit érteni bírott a kerekségből egy szeletet bárkivel megosztott 7 A kerek egész mindenség rendje Letőttetvén Istennek s faluja népének tett szolgálata emberünk, Bondajkó dolgából e világon nem maradt más hátra mint átal látni s eszébe fogni a Nagy Egész számos másságának összefüggéseit Fölösmervén e bolygó, és az emberélet reguláinak esetlegességekből szőtt ágasbogas, kusza de oksággal alkotott szövedékét, reájött ha azokat mértékük szerént egymásra illeszté rendeződésük elve egy és ugyanaz Mivelhogy a természet törvényszerűségeinek ellenében az ember magát kivonva sem nem élhetik csakis a létezések ezerféle formáinak elfogadása, és óvása az ami őket összebékélteti (A szegény pára jócskán deresedett fejében az átélt idők történéseiből megfakult emléklenyomatok maradtak fenn és ezek e magához hű embert nappalonta töprengésre, éjest pedig azokról való álmok látására készteték) 8 Bondajkó és a Hold-látomások Hajnaltájt nemegyszer aludni nem tudván megébredt odaállt az ablakhoz és hosszan nézett a Hold mindegyre változó hol nyitott, hol félig csukott ezüst szemébe látomásokat látott benne Amikről elejbe azt hitte a csalóka fény játszik vele de jobban odafigyelmezve értelmet lelt benne merthogy az a földi emberek ezerféle jó és rossz cselekvésinek volt tükörbéli lenyomata Úgy vélte, mások is látják ezeket de bárkit a dologról hiába kérdezett a népek a maguk bajával voltak eltelve, ezért a Hold-láttatta képeken egymaga töprengett s a hozzájuk fűzött vélekedésével eltette őket a fejébe és most elmondja nektek 9 Tűnődések és summázatuk (holdkeltében) 10 Számvetés Ami út eléd jön azon kell indulnod és ha már rajta vagy végig kell járnod Ne bánd, ha botlasz csak kövesd az irányod míg tetteid értelmét meg nem látod A végére érve magaddal vess számot sorsodból mi az érték és mik értéktelen tapasztalások És mondd el másoknak igazul mind, ami veled volt ezek summája adja ki emberi hasznosságod 11 Az estvében megtenni Minden egyes napodon minek előtte aludni térnél az estvébe’ ne mulaszd el állj ki udvarod közepébe és nézz föl az égre Hogy eligazodj ott a csillagok sűrűjébe’ süvegeld meg őket illendőn, nevüket említve kívánj nekik idejük engedte hosszú életet és kérd beleegyezésüket hogy égi helyük szerint igazgathasd a jövődet Amennyi még van Mert ha mégis ezen napon éjjel meghalnál álmodban bizony jó lesz tudnod merre kell indulnod egymás után lépkedve az égi csillag-grádicson a magad Istenéhez fölfele 12 Enmagam Előbben az ember egy asszony lába közén vergődik mezítlen, véresen, mocskosan tehetetlenül az asszony a fájdalmát átkozza a világot és benne engem bába hajol fölébem ütöget és nézi, veszek-e levegőt aztán pólyába köt Utóbban egyedül fekszem az ágyban egy asszony ül mellettem, méri a lázam nézi, veszek-e levegőt vízbe márt egy kendőt megtörli a homlokom aztán elbóbiskol a csöndben tengerzúgást hallok egészen magamra maradok és már nem veszek levegőt (Bizony az ember enmagának születik és magának is hal meg Közte ami van, csupán esetlegességekből és véletlenekből lett történetecske De akárhogyis, az övé csak Legyen neki elegendő) 13 Élte utóljában Bondajkó főként hangokra emlékezett vissza A dalmát partokon Zadarban járt egykor ahol a tenger hullámzását a helybéliek béfogták hámba kőkoloncok gondos sorjázásával megzabolázták s formázták zúgását szelíden szóló dallamokká Ült ott Bondajkó a köveken hallgatta napokig de hangok két egyforma sora soha nem adatott ki 14 A hetedik nem lehettem (J.A. lába nyomán) Ha magam a hetedik nem lehettem engem anyám elvetéljen vagy ha mégse, ne öleljen szeretni se ne szeressen ágyamat a padlón vesse kenyeremet sárból süsse bánatjával megkelessze fájdalmával megperzselje és a végén étesse meg vélem mindet 15 Dajkálom fájdalmam Fájdalmam dajkálom hasztalan kesergek, rívok, jajgatok sajnálom magam oktalan Testemen az alig behegedt heget kaparom eszetlen akarattal teszem, hogy kínomnak látszó oka legyen Idézem álmomba hol harcolnék vele de ezzel csak még inkább eresztem közelembe Várom naphosszat, tudom, jön majd elébe adom magamból, mi maradt felajánlom neki kínzott valómat emésszen el már végleg (Bondajkó erre azt mondja: akarj élni mást nemigen tehetsz a fájdalom is te vagy az útja veled egyfelé vezet és ha már nem lesz akkor te sem) 16 Az ember nem több Az ember nem több csak ember fáról szökött hiszékeny majom aki azért jár két lábon hogy nagyobbnak lássék És másoktól elvegyen élelmet, életet, teret, csak azért hogy szaporodjék bármeddig nézd, mi lett a Föld már tele van vele Hazudik magának hogy ő több mindeneknél madaraknál, halaknál, erdőknél, vizeknél hogy tud mindent, s amit még nem azt is ő tudhatja majd meg Az ember nem több csak ember fázós kis törékeny, kiszolgáltatott majom egy életen át az életéért reszket, s közben a lelke benne bezárva jajong Szegény, könnyen múló lény magát csapja be mindíg (Bondajkó szerint az állatok az embereknél némelykor nemesebbek) 17 Legyinteni könnyű – ki vagy? Színt festeni könnyű bőrére arcodnak de a húsod alatta véres-veres marad Legyinteni könnyű az egyszer majd halálra de képzeld csak azt halott vagy holnapra Keresgélni könnyű a most-, vagy a lesz-magad de meg nem láthatod – ki vagy míg csontod ki nem fehéríti a nap (Ezt üzente a Hold Bondajkónak hosszas töprengésiben, mikor a halálra fittyet hányva tudni akarta azt hogy ki volt ő és ki lesz majd) 18 Bondajkó élte tenyere tükrében Tükör előtt állva eldöntötte nem érdekli a vénember, akit lát a tükörben nem érdekli a lukacsos emlékezete sem helyette maga elé tartja a tenyerét annak ráncaiból olvassa ki ki ő, és az élete, ami volt, mi Kezdete az, hogy vigyázatlanságból lett véletlen született, senkinek se kellett gyerek sír-rí mert az anyja ölébe nem mehet reszket, fél, ökölbe szorítja kezét ráadást nincsen apja se Aztán felnőtté lesz az időről azt hiszi, időtlen markában érzi az esélyt testi ereje viszi előre röpül, látni véli a célt győztes szeretne lenni, jobb mindenkinél A végén számba veszi, amit tényleg tett tenyerével formált fát, vasat, követ érintett nőt, étetett gyereket bánatjukban vígasztalt embereket ők ítélhetik meg, ér-e ez valamit ha a szándék tiszta 19 Mostanra ez is mindegy megvénedett, elvégezte dolgát a test csak a tenyere ráncaiban bújkáló aprócska csiklándós érzés a léleklángocska érdekes amiről igazából nem is tudni mi lehet hajnali őszi erdőn megült könnyű pára vagy fáról bucskázva lehulló levél imbolygó útja egy lassú csiga csillám nyoma Esetleg valamiféle lenyomata az életének 20 Szóvá szelídülj – felejtés (M.-nek a túlvilágra) Az almából úgy lesz szó tűnődött rajt’ Bondajkó hogy gondolok egy kerekded dologra és annak hamvasságára – beleharapok érzem az alma ízét a számban Az emlékből úgy lesz érzet hogy eszembe jut a neved, ami csak két magán- és három mássalhangzó mégis, a hiányod – éhes ragadozó kegyetlen belém mar Rólad szóló álmok kínoznak kivájsz a lelkemből darabokat kerekded dologra sem szabad gondoljak a melled jut eszembe és a bimbója érzem meleg ízed a számban Szelídülj szóvá, kérlellek magamban igen, a legjobb jó te voltál sorsomban de meghaltál, már nem lehetsz az egy múltból való kedves szó kell maradj két magán- és három mássalhangzó 21 Hetvenhét éves lettem én (J.A. lába nyomán) Ma lennél Attila, százhúsz éves én is már túl a hetvenen nem hiszem, hogy ennyit élni lenne mindenképp érdemem Anno, eshettem volna kétségbe én is hogy nem lettem elmepallérozó agyakat mívesre faragó oktató becses személyemben Nem mentem vonat alá mégse nem kellett volna neked se de igazából lényegtelen itt élsz mindegyikünk fejében Költő se nem lettem, mint te nem írtam „Óda” címmel remeket és nem gyújtottam meg egy nő kedvéért a hajam akkor se, ha lángolva szerettem Csak leéltem, amit lehetett mást, mint a te élted; de verseidet ünneplő ruhámként viseltem Az egyetlen, amiben egészen más lettem hogy a világra nem haragudtam meg, a végén sem 22 Hálával, haragtalan Nincs bennem harag mondta Bondajkó magának és úgy is gondolta, tényleg hogy utólag, az életben történtek ha már megtörténtek ne támasszanak lelkében békétlenséget bármi sebeket ejtett a múlt Így hát a kezdeteket felidézve nem látott indokot az anyjára való neheztelésre kinek pénze híján úgy adódott angyallá tenni őt módja nem volt s véle e setét korban megfogantatott Sem apjára, kivel mielőtt valaha találkozhatott a háború esztelen okán repesszel a hátában elhalálozott Csak az asszony méhe maradt meg emlékezetében milyen is volt ott, benn a jó melegben hol evés nélkül is jóllakott és az anyaszív dobbanásain elmerengve kucorogott, mocorogott a magzatlében rálelve a helyre, ahol a legjobb 23 Férfivé lettében pedig az apja ágyékára gondolt ami őt a nők kedvére örömszerző képességgel jócskán fölvértezte s bár más vagyont rá nem hagyott gyöngédséget, szerelemkeltő kedvességet adott át neki minden sejtjében, örökségbe Akkor lész nyugvás a lelkünkben gondolta átal összegezve ha csalódottság és elégedetlenség nélkül hálával, haragtalan tudunk emlékezni a fogantatásunk örömére 24 Porszem, kavics, szikla Ha nem fúj a szél, hogy fölkapja és tellik az ideje nyugalomban a porszem is elábrándozhat azon hogy erők szoros hálójában ezer különös kristály alakban ő egy kavics belsejében létezett valaha de ezt csak úgy elgondolja hogy belül a kavics milyen, nem tudhatja a porszem csupán a porszemet ismeri A kavics benseje szigorú rend szabta milliárd év történéséből kivált bonyolultság és ha a patak sebes vize éppen nem hajtja az időt lenn, a víz mélyén alussza át magas hegyek emlékén révedve hogy tán azok tetejéről hullt alá de hiába, kavicsként nem tudhatja milyen volt a forró magma és a láva az ég felé miképpen szállt Az ember egy másik ember milyenségét gondját-baját, örömét, bánatját felfogja talán de hiába, a világ rendjét kitudni nem tudja mert maga is abból ered – ő és minden más szabályokba béklyózná a mindenséget ám sikerrel nem jár hisz az Egész, hogy mi végre létezik a rész eszével föl nem érhettetik Embernek elég lenne lenni hát 25 Világteremtés könnyeden Álmából megébredve Bondajkó elgondolá erősen nekiveselkedve mi lenne ha világot teremtnék A semmit kéne kerítsem tenyerembe golyóbist gyúrnék belőle megpörgetném tengelyének körüle s forogna azontúl mindaddig, míg foroghatik Szép füves réteket fundálnék rája, s mindenféle lényeket, kik azt eszik miáltal egymás létét egészítnék ki és belőlük körforgás kerekedik S a tetejébe serény emberkéket teremtnék kik iparkodva álló nap dolgukat teszik hogy halandó idejüket meghaladva számosodjanak örökkön örökig Bevégezve, hátamra dőlnék, s figyelném leszen-e a dologból valami teljesség vagy ezzel az emberféleséggel eleve elrontottam a teremtés lényegét és kezdhetem újra megint 26 Öröklétet adó esőcseppek Bondajkó a tornácon állott nézett kifele tenyerét kinyújtotta az eresz alól esik-e A zápor alábbhagyni látszott szinte már nem is esett de két-három csepp a tenyere öblébe még odacsepegett Jó lesz tán arra gondolta, markában tartva őket hogy megmossam az arcom benne és akképp tett No, ettől oszt egyszeribe csuda lett mert antul fogva ő bizony jottányit se öregedett Híresztelte a népeknek kortalanságának oka, mi lehet de azok csak legyintettek nem fogták fel tenyerükön az esőcseppeket 27 Idő haladtán a véle egyívású népek egyre-másra kidőltek ki csúnyán halt meg, ki szépen de bánhatták mind, hogy a tanácsot nem fogadták meg Végüle nem volt már senki korabelije ki Bondajkóval maradhatna öröklétben emlékezete terhe pedig a sok megholtakrul kedvét szegve, őt magát is sírba veszejtette 28 Amikor nem kelt föl a nap Bondajkó egy reggelben arra ébredt akárhogy dörzsölé a szemét sötétet lát, nem fényest nem kelt föl a Nap Kinézett az ablakon a Hold is ugyanott állt a fekete ég alján, sarlóformán mint tegnap Bizonyost mindketten elaludtak dünnyögte magának útjukra majdcsak elindulnak holnap Ám, ámulatjára a földi világnak másnap sem kelt föl a nap de még a levegőég is mozdulatlan maradt Jöttek Bondajkóhoz sorjában a népek hogy mint régen segítne-é valamiként nékek e különös, vészterhes, fennforgó időkben Széttárta kezeit és hazaküldte őket hogy nem rajta áll, ami most lett de az biztos, hogy miként ezidáig éltek akként tovább nem mehet 29 Mert lám, ember adta oka lehet annak hogy a forgások megálltak, s a planéták vándorlása szokott útjukon elmaradt Tán önösségünk súlya akasztja járásuk a törekvés, hogy a lét sorsát mi szabjuk s ne a bolygók mozgásának tarka fonott szövedéke eredeztesse azt Kivettük a világból magunkat nem tisztelünk magasságokat, távolságokat a köveket festett falakká emeltük, s várjuk tükörként mutassák arcunkat Törjük hát a fejünket alapost, miért hisszük hogy minket illet, miket a világtól elvettünk s valójában kell e az nekünk Számosságunk pedig sokszorozza hibáink hogy nem összeillő része, de egyenként a planéták urai akarunk lenni mind A bolygók bolyongása ilyformán hasztalan 30 Tél hidege Millió év múlta óta ősz táján mindig megjósolhatóan eljő az idő, mikor a leveleknek haragos zöld színükből elegük lesz és szelídebb-melegebb sárgásbarnára váltanak későbben pedig, mintha elfáradtak volna lehullnak egymást takarva bújnak össze télre a fák alatt (Efféle járt eszében az erdőn Bondajkónak míg száraz gallyakat hordott halomba hogy otthon a kemencében majd a tüzet vélük felcsiholja) Látjátok, még a vadak is jobban jártak a Teremtő őket úgyan alkotta maguktól tudják, mikor kell váltsanak a hideg ellenébe alkalmatos téli ruhára zsírosabb, sűrejebb jó meleg bundát kapnak magukra s azzal bújnak odúkba, barlangokba hol a tél gondjától szabadulva merülnek ég adta békés álomba 31 Istenkém csak az ember maradt enmagára szegényes csóróságban hagyva védtelen csupasz miánt folyton kelljék magát takargassa bekecsre, csizmára pénzét adja oszt még azon túl, a csikorgó fagyba’ az erdőre menjen ki szedegetni naponta akármi tűzre való rőzseágakat ha éjente nem akarja hogy foga hulljék a vacogástul (Így dohogott Bondajkó magában de azért tette a dolgát rakta a fát serényen tovább halomba) 32 Havas régi telek Amikor még nagy hó esett a szobában egy szál gyertya égett parázs adta a kályhában a meleget a havat a szél tölcsérként a magasba kavarta Amikor még nagy hó esett jégvirág keretezte az ablaküveget örültünk a benti jó melegnek a havat a szél a tetőre vastagon rakta takarónak Amikor még nagy hó esett kenyérrel ettük a káposztalevest nevettük a hóembert és a szél a havat a fenyőfák kiálló ágaira fölkupacolta Amikor még nagy hó esett elfújtuk a gyertyát és dunyha alatt békésen átaludtuk a telet fehér szárnyú lovak húzták a szánt álmainkban 33 Látható vagy láthatatlan létezés Legyek a szél? a nemlátható létezés kinek mindenek félik őserős erejét Fűszál legyek? ott látsz a szikla peremén hol egyre a meredély fölé hajlít a szél Szilfa legyek? ott látsz a mező közepén hol szél idézte égi háborúban villám hasít belém Porszem legyek? ott látsz a bucka tetején honnét könnyedén fölkap a szél elvisz, jaj, mindenfelé Legyek maga a láthatatlan szél ki néha van, néha nincs vagy legyek látható mégis és járjon mindíg víg táncot rajtam a fény? 34 Kik a kiválasztottak Bondajkó a Bibliát felidézve, látni vélte a méreg Isten elméjét miként futta be az miánt, hogy gondossággal kifundált alkotása az ember erkölcsében minő semmirekellő lett Mert az mégsem járja, hogy közibek vélt igazuk érve csak az erőszak lehet ölik egymást halomra, nem kímélve nőt és gyereket a gyűlölet hajtja őket, nem a szeretet Mi több, már Jahve neve sem szent fölébe számtalan hamis képmást emeltek ezért oszt haragvása hirtelenjében bűnükre szörnyű büntetést tett vizek özönét ereszte mindenekre S pusztulatba vete ezzel nemcsak embert de vadat, madarat, ártatlan férget erdőket, mezőket, virágzó rétet mind az élőknek való helyeket miket eladdigi jóságából megteremtett Kivéve Noét és a bárkáján lévőket 35 (Igen ám – morfondírozott Bondajkó de osztán a halakkal miként lett? Ezzel a sok vizekkel nekik igencsak jót tett S netalán a kiválasztottak nem is mi, emberek hanem e szótlan, szelídebb csillogó pikkelyű lények lennének? Merthogy a halak későbben meghálálták tényleg mikor fia, Jézus kíváná szaporítni őket sokasodtak készséggel akaratja szerént Ahogyan az megírva vagyon...) 36 Találkozás a majdnem lehetetlennel (Bondajkó a tenger színén járt) Azt kívánta Bondajkó, jószívűségében ha már ő megélhette az emberek mindegyike éltében legalább egyszer láthassa saját szemével ahogy Isten házának ajtaja a tengerrel nyílik egybe A hely, ahol ezt maga megtapaszta nem volt más mint az isztriai félszigeten Rovinj városa Az olaszok Rovigno néven emlegetik e sokaktól látogatott helyet mely szépívű testét ahogy a térképen látszódik gráciásan heverteti az Adriai-tenger szélében az Óváros ódon kőházait a vizekig leeresztve A félsziget szikladomb csúcsán pedig a Ssent Eufémia katedrális tornya tetejéről a szél járásával folyvást egyezően lándzsás amazon hordozza körbe tekintetét a végetlennek tetsző messzeségen 37 E katedrális pediglen azért emeltetett mert jó másfél ezer esztendeje e helyt kőkoporsót vetett partra a víz amaz szent leánynak testével kiről ez istenháza megneveztetett Emberünk ottlétekor – vasárnap lévén épp a festett üvegablakok szűrt homályában elhalkul az orgonaszó, zárva a misét s az áhítat csöndjét meg nem törve kitárulnak egyszeribe a templom hatalmas, fából ácsolt ajtószárnyai És beömlik azon a fényesség kétfajta kék az ég azúr búrája, és a mélysötét tengerkék rajt’ a hullámok taraján a keskeny vízbarázdák visszahajló peremén szerte elszórva a horizontig csillognak a napsugarak apró gyöngyszemei Bondajkó elakadt lélegzettel áll fel megy ki megbabonázottan a többiekkel tekintetét a nyitott ajtóba táruló hatalmas víztükörre függeszti a bizonyosságot érzi hogy a majdnem lehetetlent végbeviheti ha most kilép itt, a vízen fog járni 38 Az a világ jó (Krisna-völgy) Az a világ jó ahonnan elég távol van a nap hogy ne égessen meg de testednek még elég meleget ad Ahol nem kell hámba fogni a gondolataidat szárnyuk van, repülni tudnak a gondolat szabad Ahol a tudás ingyen van amit tudsz, nem tartogatod magadnak meg kell másokkal osszad és ha továbbgondolják, örülsz annak Ahol cselekvéseid hasznát számodra nem elismerés vagy pénz adja csupán annak tudata hogy valaminek a része vagy Ahol magadon kívül semmit nem tartasz a magadénak s a vágy, hogy bármit birtokolhass csak páraként szétoszló indulat 39 Ahol a többi létező iránti alázat visszafogja akarásodat s a lelked útja a szelíd békesség felé visz Ahol az emberek a való igazat átlátszó ruhaként viselik ármányra, hamisságra nemet mondanak és hazugság sem létezik Tudatában légy, hogy az életed nem a tiéd hanem élő öröke azoknak akik előtted voltak és jogos jussa azoknak akik lesznek utánad (Bondajkóban úgy él ez mint tiszta vízű hegyi patak Enmaga természetéből fakad) 40 Akik még élnek A világból vénségére Bondajkó már látott eleget olyat, hogy a vadság embert tipor és veres pír borítja az eget Égből hulló gonoszságtól halnak meg vétlenek és égő házakból futnak a sötétbe akik még élnek A világból vénségére Bondajkó csodát is látott, nem egyet olyat, hogy arcukat felfelé emelik a még élő emberek Kezükkel ennivalót készítenek megetetik vele az éhezőket új hajlékot építenek esténként elaltatják a gyerekeket Újra mosolyogni kezdenek háborús vicceken nevetnek naponta szeretkeznek, és sokra tartják a szeretetet ameddig csak élnek 41 Talán akkor Talán akkor fogok majd meghalni gondolta Bondajkó amikor nyárutón a vándormadarak csapatba verődve azon tanakodnak útnak indulni ideje volna-e Talán az őszben fogok majd meghalni gondolta Bondajkó amikor a tejszínű ködök a völgyekbe simulva sejtelmekké varázsolják azokat akik ott élnek Talán télidőn fogok majd meghalni gondolta Bondajkó amikor a fák csupasz ágaira a zúzmara sorba fehér kristályokat ültet várni jobb időket Talán akkor fogok majd meghalni amikor a cseresznye kibontja szirmait mert az idő melegedni kezd és egyébként is akkorra talán már elmondtam amit akartam, mindent 42 A Kaszás Épp télre való szénát kaszálék déltájt mikó morózus képpel, morconán megjelenik mögöttem a renden maga a Kaszás Megállék, a tenyerébe csapok, illőn mondám „Aggyisten, hán mi jóban jársz?” selymán mosolyog, s az ég felé bök: „Hékás néked arra mén az út, arra vón a meghalás” „Nem úgy’a...” replikázék én is marconán „a nap még magosan jár itt a kő, élezd a kaszád állj bé mögém és hamarján vágd” Gyön másnap es, kérdem „Hoztál-e gereblyét vagy vellát forgatni köll a tegnapi vágást; de szavam rá menek halni, ha kész télire a bétakarítás” Ha tette es, ímmel-ámmal tette vót a dógát harmadnapra el es únta a reám várást távoza szótlan, annyit se mondván „Bakfitty” (Igy osztán Bondajkó élhetett még hosszas időkig Isten mindig talált neki munkát) 43 A láng (Buddhista példázat) Lement a nap elmúlt a világosság a formákat a sötét szétmossa megfoghatatlan ólomszín masszává Gyertyát gyújtok fénye a falon táncoltatja nagyított torz árnyékom nem félek tőle; az is én vagyok Letelt a nap a gyertyát eloltom, elfáradtam tennivalóim sora elfogyott lefekszem hát és alszom Letelt az idő elfáradtam, az akarat is elfogyott hogy magam életben tartogassam lefekszem hát és meghalok A gyertya egy ideig még ott van változatlan a viasza ugyanaz, és a kanóc is az de ha meggyújtanám lenne-e a láng ugyanaz? (Tényleg, újra megszületni akarnék-e vajon morfondírozott Bondajkó a fenti sorokon) 44 Könnyű legyen az út Nagy útamra készülve nem viszek magammal semmit csak pár kósza emléket arról milyen volt itt erdőt járni madarat találni tengert látni vizében megmártózni kenyeret szelni nőt szeretni és egyáltalán levegőt venni Könnyű kell legyek az útra 45 Álmodások és látomások (holdvilágnál) 46 Álmunkban nem szabad hazudni Elalvás előtt sorra vesszük minden aznapi történetünk a régiekből is néhányat felidézünk aztán ezeket félig elhagyjuk félig összekeverjük kiveszünk belőle maroknyit találomra s golyóvá gyúrva elgurítjuk csak úgy, hadd szaladjon egy aligha volt vagy valaha lesz világba Álmunkban nem szabad hazudni a valót megcsalatva nem mi-magunk lenni és olyat tenni, ami énünket kifordítja mint szél az esernyőt mert tudunk ám gonoszak lenni ártani annak, aki nem érdemli esetleg adakozó jók afféle szeretet-majszolók mert van bennünk ez is, az is 47 Azt nem tudni, az álom maga mi múltdarabkákból tákolt talányos jövő vagy találgatás találomra a jövő eshetőségeiből vagy a jelen abszurditása kotyvasztotta éjközi üresjárat – lehet ezerféle magyarázat vagy csupán szimpla elmeszerkezet óramű, ami ébreszt ha aludtál eleget és ideje felébredned (Bondajkó szeretett az álmokról magát jócskán beléjük eresztve elmélázni) 48 Az álombéli hely Évről évre, újra és újra előjött Bondajkó álmában egy hely ahol még nem volt soha a való életében Idővel egész otthonosnak találta és már várta, mikor álmodhatja magát megint oda, a dombháton álldogáló szélfútta, rozzant viskóba Tervei lettek vele hogy az ajtó csukóját megjavítja s beüvegezi a hiányzó ablakszemet kerít meszet, és kifesti kívül-belül az egészet Többször bejárta a ház mögötti cserjés határolta napsütötte földet elképzelte, jövőre mit vet bele hogy legyen benne élet és ehhez ásót, kapát kell szereznie Felébredve mindig a valóságra, látta mostani éltében megtenni ezt már nem tudja de bizonyára azért álmodja ennyit mert vár rá ez a hely ígyhát meg kell szülessen újra (Akkor jó, mondá Bondajkó higgyünk hát ebben) 49 A háznak álma Az éj jöttével Bondajkó egyszer kifigyelte ha eloltja a lámpást, de ébren marad érezheti, ahogy a csöndességben aludni tért a ház is, a szobák álmodnak Az ablakok átlátszatlanágba burkolódznak hangtalan figyelnek befelé a sötétre időnként szú perceg a sarokban a gerendák mentén porszemek hullanak Mert a tetőn, a cserepeken fenn óvatos nesztelen a szél lépked, meg-megállva hogy a kémények tátott szájába ejtsen egy darabka rég elszállt időt, ajándékba Az pedig megéled odabenn a jó melegben halovány árnyékokat ültet a székekre körben és megtörténteti velük újra, ami a valaha volt Az asztalon lakoma, sült malac tornyosul a gazda kérés nélkül tölté a bort és áldják az Istent híven ki itt nékik akkor hajlékot adott Pirkadatra a padló megreccsen a múlt elmúlt, kivilágosodott ágyából Bondajkó is felkászálódott délig azért még érezte orrában a malacsültillatot 50 Éjszakai közjáték Egész éjjel csak forgolódott szemhúnyásnyit nem aludt a szél csapkodta a pitvarajtót az eső meg verte, verte az ablakot Isten haragjának oka – morfondírozott mi vihart hozott, tán ő, Bondajkó volt de hisz teljes nap az erdőn vágta a fát dolgozott az Úr kedvére szorgalmatost A kutya lehet az, kire Isten megharagudott mert napnyugtától késő éjjelig mint kit a deresen elevenen nyúznak eszeveszetten vonyított Mégse nem lehet a fentebbekből egy se mert mint enmagát, egyaránt úgy szereti Isten az embert és állatot íly égveréssel nem hozna rájuk pusztulatot Bondajkó végül fogta, kitárt ajtót, ablakot a szél, az eső jöjjék be, ha akar ne odakinn randalírozzon üljék le vele, s beszélje ki magából a haragot Lám, egy ideig még esett aztán az égben elzárták a csapot a szél is alább hagyott a felhők mögül nézelődni előbújt a Hold 51 Idill A hegy mélyéből, kövek közül a forrásvíz magától folyjék eléd A nap reggel felkelve teritse válladra puha melegét Termésétől az ág alá hajoljék kínálja feléd édes gyümölcsét A hirtelen jött zápor frissítse arcod bőrét A társadtól kapott szeretet múlassza gondjaid nehezét Lépted, mikor hozzám indulsz hozza el lelked örömét A csókom pedig teremje meg élted örökét (Régente egy leányka néki ezeket mondogatta és Bondajkó hajnal jöttén szívesen idézte fel gondolatban) 52 Kerek égen múló félhold Szerelmemre álmot hozok, haj Ölbe veszem, elringatom, haj Arcát szemét megsimítom utoljára megcsókolom, haj Nincsen véle már több dolgom, haj Azzá teszem, ami nem volt, haj Kerek égen múló félhold elfogyott már, ami ő volt, haj Egyes éjjel ráébredtem, jaj Ő kezében ki is lettem, jaj Ezüstfátyol reménységem széjjel foszlott semmiségem, jaj Erdő mélyére elviszem, haj Avar alá eltemetem, haj Megsíratom, megkönnyezem szívemből lám kivetettem, haj Hazafelé táncot járok, haj Tenyerembe szelet fogok, haj Könnyű vagyok, mint a lángok mostantól felfelé szállok, haj 53 Megkérdem a rét virágát, haj Élné velem párosságát, haj Napvilágra, evilágra, evilági valóságba napvilágra, evilágra, evilági valóságba, haj (Ezt pedig egy másik lány énekelte szerelmének útját kiadva éppen) 54 Nincs madár ki látta Nincs madár ki látta a szél se meg nem fútta mégis vitték hírét heted hét határba Sem nem is akartam sem nem is mutattam néked se hagytam tőled is takartam Szépségem híre, haj engem megátkozott minden vadkan legény utánam koslatott Nem akartam vón én egyiké se lenni csak neked akartam magam őrizgetni De hiába rejtettem fejér vászon gyolcsba tette azt veressé három úri szolga Gémesnek mögötte megbújni próbáltam lányságomat venni ott találtak rájam 55 Kútkávára hajtva mind megrablottak sehol nem volt senki nem is sikolthattam Ezért hogy ez vagyon bujdoklok magamban három lakatokkal szívem kulcsra zártam Ám ha reám lelnél néked ajtót nyitnék ölem földecskéjén bubát teremthetnél (A fogyó Hold sugaránál egy megbecstelenített lányról volt Bondajkónak e látomása) 56 Nő, a ruhája nélkül A bálból hazatérve a blúzát levetette cipőjét lerúgta és odaült egy szál pendelybe’ a tükör elé hogy arcáról a kevéske pirosítót letörölje Mikor kész volt a válláról a pántot leemelte szabaddá tett mellét futón érintette alsó ruháit lesodorta egészen a földig és belebújt a hálóingébe Látszatra ennyi volt az amit Bondajkó akkor láthatott belőle a boka villanása, a vállak hajlása a dereka könnyed fordulása és mellei apró ringása, több nem Ám számára a tekintete volt a lényeg ahogy a nő a tükörben önmagára nézett titkos benső tereket sejtetett, melyekben ha ruhátlan volt is más és más öltözéke lett mint valamely végső rejtezet (Bondajkó bizony már sajnálta, hogy ifjan a női lelkeket nem tanulmányozta alaposabban) 57 Akt ruhában, szótlan A csupasz vállad látszik csak, meg a karod ahogy az állad az asztalon rátámasztod a szemembe nézel, mozdulatlan Mezítlennek talállak A tekinteted az amitől valahogy olyan vagy mint aki testén sehol nincs ruha zavarba hoz a kitártságod De vonz is, hogy lássalak takaratlan A tekinteted az, ami szótlan szabadon-kéretlen azt mondja nézz, nézz rám nyugodtan ugyanaz vagyok felöltözve mint ruhátlan Pontosan (Bondajkó erősen összezavarodott hiszen ez csak egy kiállítás és a falon egy kép azon egy női arc) 58 Gyolcsba bugyolált két gerlice fióka Az éj setétjét derengető fényben olyan, de olyan álma volt Bondajkónak mely felér Dáriusz minden kincsével Akár még többel is, hisz amaz elherdáltatott míg hősünk álma, ébredésének utána örökre vele maradott Olyasféle melengető jóérzés formájában mintha folyvást nap sütne szíve tájékában hová befészkelte magát holmi képzelet ami tán egyszer majdan valóra válhat Szóval azt álmodta hogy két lánnyal volt egy ágyban s míg az egyik rajta matatott a másik szelíden aludt Nem tudván parancsolni a kezének bizony az az alvónak két aprócska gerlice madárka mellére tévedt s maradott ott hosszas darabig Ujja párnája beitta a csupasz melegséget fióka-bőrén a rezdüléseket tán még szívének dobbanásait is számolta őrzi is az érzést azóta féltőn, gyolcsba bugyolálva (Ujjbegye e madárkákat idézi föl esténként) 59 Az én lomha egy szeretőm Volt nékem egy lomha szeretőm valaha mesélte Bondajkó a cimboráknak az ivóba’ ki készségest tette magát elém az ágyba egy szál pendelyben, alig’a Ott béhúnyta szömét szorosra, mintha alunna két karját a paplony alá, maga mellé vonta a lélegzését is visszatartogatta ám nem mozdult semmit se Osztán, amint itt-ott babirkáltam rajta csiklándós rejtött helyein; megjött a hangja gurgula, bugyogós nevetés fogta el de nem mozdult akkor se Sőt, úgyan maradt a szöme is húnyva csak hagyta, hogy ezt-azt keresgéljek rajta puha-meleg dombokat-völgyeket, és persze közben nem mozdult szemernyit se Hanem tovább tetette, hogy ő ottan sincsen én meg mán érette oda voltam egészen mondtam magamnak: lesz, mi lesz fölibe kerekedtem, de ő azon is csak nevetett Szorongattam magamho’, mint tolvaj a kincset ám sok időbe nem tellett, sóhajtott egyet kerekre nyitotta szemét és elcsendesedett elégedett testünket ezüst hálójába fogta bé a Hold 60 Választani egyet Vajh, miből adódik a különbség tette föl a kérdést éji magányában Bondajkó enmagának emlékezve az összes asszonyokra kikkel eleddig estvéit elhálta Szépecske arca volt az egyiknek jó volt arra rája nézni selyem haját kibontva ejté ölébe a másik jó volt azt megsimítni Csillogott a szeme folyton – volt olyan és csak nevetett, mikor ölelte a nevét suttogta egy másik százszor a fülébe ölelés közbe Amaz meg pörgős táncba hívta derekán a szoknyát feléje ringatta s volt ki keblét emelintve bőre hamvasságát tenyerébe kínálta Az évek során számtalan adattak kedvére ilyesféle férfi veszejtő pazar nőiségek mégis nem volt képes közülük párjának választani végest egyiket se 61 Hogy mi kelti fel vágyát – azt vette sorra és kitart-e majd ez élete hosszába mert ha bármellyüket megtartja bizony elszalasztja azt, kire tán jobban vágyna Téblábolt közöttük, végig életében egyedül, üresen, folyton attól félve szívét a szeretlek szóval ha kiteszi bárki elébe fogott madár leszen, kalitkába téve Így oszt hiába szolgált híven, minden rászorult embert és a megfáradt Istent éltével nem tette boldoggá azt az egyet aki a magas égben, égi bölcsességben talán éppen neki rendeltetett 62 Halott vagyok kicsit Ha nem figyelsz rám, olyan az mintha levegő lennék, és ha véletlen hozzám érsz, sem érzek érintést Ha nem hallgatsz meg, olyan az mint kútba vetett hang, kong faltól falig aztán oktalan elhal a víz színén Ha nem látod, hogy már magam is gyűlölöm azt, aki melletted vagyok hidd el, haldoklom kicsit Ha ennyire semmi vagyok neked, és egyáltalán nem érdekellek, akkor megölni magam se éri meg már halott vagyok úgyis kicsit (A holdtalan éji csöndben e jajszókat hallotta Bondajkó egy asszony panaszainak sorából) 63 Bánja már Onejkát Lelkem lelkesebb fele akitől több lennék Onejka lenne, ha élne motyogta Bondajkó, felébredve mikoris egyszer róla álmodott Éltem élhetőbb fele az ő élete lenne estve véle feküdnék, reggel kelnék vele nappal domboldalon hemperegnénk könnyűd léptekkel járnék a magason a szél a fejemről kapdosná szalagos kalapom Együtt teremtnénk házat és gyereket a hasukba fáintos étkeket télen a szobába tűzadta meleget és a veresedő parázs mellett egymással beszélgetnénk mint két jó ember (Álma őszintesége beléhasított szorongatta szívét hosszas darabon a tűzre fát rakott, a jószágnak enni adott nem lelte helyét a házban és nem találta sehol azt a régi kalapot) 64 Keresed, de nem leled Van úgy, hogy hiába keresed nincs meg nemrég még láttad is de azóta elkeveredett lényegtelen lomok közt az emlékezetedben Pedig tudod, valahol lennie kellene hiszen használtad valamire hiszen a tied és most a fenébe, nyoma sincs csak a köd a fejedben mardosnak a kétségek Mert azt hiszed, az öregségtől már elment az eszed cserben hagy az emlékezeted mi lesz, ha azt is elfelejted hol laksz és kinek vagy kije Mosolyogj, mindegy, az legyen a tied ami itt van a kezed ügyében s örülj annak, ha az álom felkeres de ha nem tudsz aludni, nem baj az se a Hold, nézd, süt rád is bármi más, nem olyan lényeges (Bondajkó mostanra már megbékélt mindennel, ami néki elveszett) 65 Erdőben aludni Baktatok lassan, föl a hegyen puha vackot keresek, ahol ezt az éjjelt eltölhetem álomhozó helyen Az ösvényről letérve bekecsem az avarra terítem leheveredek, rámesteledett két karom a fejem alá teszem A fák csodálkozva nézegetnek tisztes távolból körbevesznek összesúgnak a mustra végeztével „Ez jó ember” – bólintnak sűreden És mikor jön valami fuvallat leveleiket zizgetve elmondják másoknak vadaknak, madaraknak füveknek, bogaraknak „Hagyjátok őt békébe Bondajkó a neve nem akar rosszat Aludni jött csak” 66 Bárány bútt a farkasba Évekig volt, hogy Bondajkó a hegyen odafenn a hóhatáron pásztorkodott bóklászott ember nem járta helyeken de ilyen dolgot sose látott mostanáig mert ez éjszaka, aliges elaludt álmában egy farkas elébe kuporodott s noha ő botját felkapta nem szaladt az el mégse hanem megkérte őt illendően szépen a juhokhoz az akolba eresztné be hogy mostantól velük éljen és Isten megtért bárányává legyen Fontolgatta Bondajkó, s hajlott rá egy próbát megérhet mért ne lehetne a csikasz ordasból hites állat, rendes a többiek közepett Így esett meg a csoda bárány lelke búhatott farkasba és ha az emberek akoljában es ígyen lenne minden, mi vóna béke szállongna a világra 67 Holdlemente Rovinj városa adta történet ez ahol, ha nyugatra elnézel az ég összeér a tengerrel, és órákig bámulhatod a határtalan vizet melyben estenként a Nap a port lemosni magáról a horizontról alámerítkezik Egyszer megesett hogy épp úgy álltak a csillagok az éj meg még nem teljest terített a Földre szürkület-palástot – és a Hold is pont Telihold volt nos ekkor emez nagy kerek képével éppen átellenben az égbolton, kileste ahogy a Napcsillag aranysárga arcát levetve hatalmas pőre veresedett fejét szép lassúdan ejté be a tengerbe Hol annak vakító fénye a hullámok taraján millió szikrák sorján lobot vetett és a végtelen víztömeg, széles sávban parázsfolyamként ízzott fel mintha tűz égetné el a vizet messze egészen a világ széle-pereméig 68 Megírígyelte a báva Hold ahogy a veres golyóbis a tenger színére tüzet varázsolt és addig gabóczkodott míg úgy nem álltak megint a csillagok – mikoron esmét Telihold volt setét éj közepén, ugyanúgy és ugyanott a horizont széléről pufók arcával ő is a mélybe le alábukott Láss csudát: a nap sugárinak tükreként sápadt világossága a hullámok taraján néki is megsokszorozódott és bár a nagy víz tetején – mint amaz veresszín lángot lobbantni nem tudott széles sávban terejtett rajta szét ezüstben csillogó csillámport kristályként ragyogót egészen a világ széle-pereméig (Bondajkó tudni vélte: e csillámok idővel a mélybe szállnak és aprócska kagylók tarsolyában gyöngyökké válnak) 69 Ma csak jó dolgok Reggel van ablakot nyitok, beengedem a napot megsimogatom a macska fejét a csészében tea párolog lásd, ma csak jó dolgok történhetnek Például, hogy a lovaim a tenyeremből almát esznek aztán horkantanak és nekierednek a rétnek fűszálon a harmat százféle színt bontogat benne tisztára mosom szememet, arcomat Például, hogy ősszel mégsem hullanak le a levelek éjjel lesz csak tél, nappal folyton nyár lesz alváskor sem fáznak a testek, se lelkek álmunk a lét szépségein legelész Például, hogy a szerelmesek egy paplan alá bújnak minden este melyből számtalan gyerekek születnek a fűnél is hamarább nőnek a fejünkre – aztán velük is ugyanez lesz Például, hogy most vagy legkésőbb napok múlva, a népek összedugják a fejüket nem esznek, nem isznak, míg rá nem lelnek mi a békesség veleje kiejtnek kezükből minden fegyvert 70 Például, hogy valaha vagy épp ma a csillagok a Földre lejönnek fényességükkel velünk ünneplik meg ím, az élet ezer-egyszer-egymilliárd éves lett betellettek a legszebb jövendőlések Például, hogy nemsokára biztosan este lesz, lefekszünk fejünket a párnára ejtjük, kicsit fészkelődünk csukott szemmel még ásítunk egyet Várjuk, hogy álomba ringasson a bennünk lakozó képzelet 71 Álmok és árnyak (Bondajkó a jó álmok őrzője) Mint már esett szó róla, hajnaltájt aludni nem tudván Bondajkó megébredt odaállt az ablakhoz és hosszan nézett a Hold ezüstös por lepte hegyeire és krátereire jó s rossz látomásokat vélt látni benne Volt egyszer, hogy a kráterek mélyében bujkáló árnyakat, galád sejtelmeket vett észre s gyanakodni kezdett ezek bizonyára állatnak, embernek vagy bármi létezőnek ártalmára lenni törekednek Úgy vélte, addig sírülködnek, settenkednek míg szépnek indult álombéli történeteinkhez baljós véget tesznek s az éjben ettől sír fel a gyerek az ember pedig verejtékben ébred a kutyakölyök is ok nélkül vinnyogni kezd Bondajkó ekkortul dolgául azt tette hogy mindenki álmát átérezze s ha rosszat álmodót vesz észre a Hold elé felhőpamacsokat seregeltet majd kinek-kinek a vágyai szerint boldogító álom-végeket terejt elébe 72 Szerencsénkre hát van a világon olyas valaki kinek éjente az az élete hogy idejét alvókra ügyelve felhőket terelve tölti és a maga látta látomásokból elhagyva a rosszul végződőket jó befejezéseket kerekít álmaink végére Így lehet ez most éjjel is feltéve ha hisztek benne 73 T a r t a l o m E l ő s z ó k é n t Bondajkó oskolái 6 A kerek egész mindenség rendje 7 Bondajkó és a Hold-látomások 8 T ű n ő d é s e k é s s u m m á z a t u k (h o l d k e l t é b e n) Számvetés 10 Az estvében megtenni 11 Enmagam 12 A hetedik nem lehettem 14 Dajkálom fájdalmam 15 Az ember nem több 16 Legyinteni könnyű – ki vagy? 17 Bondajkó élte tenyere tükrében 18 Szóvá szelídülj – felejtés 20 Hetvenhét éves lettem én 21 Hálával, haragtalan 22 Porszem, kavics, szikla 24 Világteremtés könnyeden 25 Öröklétet adó esőcseppek 26 74 Amikor nem kelt föl a nap 28 Tél hidege 30 Havas régi telek 32 Látható vagy láthatatlan létezés 33 Kik a kiválasztottak 34 Találkozás a majdnem lehetetlennel 36 Az a világ jó 38 Akik még élnek 40 Talán akkor 41 A Kaszás 42 A láng 43 Könnyű legyen az út 44 Á l m o d á s o k é s l á t o m á s o k (h o l d v i l á g n á l) Álmunkban nem szabad hazudni 46 Az álombéli hely 48 A háznak álma 49 Éjszakai közjáték 50 Idill 51 Kerek égen múló félhold 52 Nincs madár ki látta 54 Nő, a ruhája nélkül 56 Akt ruhában, szótlan 57 75 Gyolcsba bugyolált két gerlice fióka 58 Az én lomha egy szeretőm 59 Választani egyet 60 Halott vagyok kicsit 62 Bánja már Onejkát 63 Keresed, de nem leled 64 Erdőben aludni 65 Bárány bútt a farkasba 66 Holdlemente 67 Ma csak jó dolgok 69 Álmok és árnyak 71 76 A szerző előzőekben megjelent kötetei: Kérdő jelek (1993) Arcjátékok (1995) Van egy nap (1997) Létezéskönnyítések (2003) Kerek a világ innen is, onnan is (2013) Meleg ruha hideg időkre (válogatott versek 2016) Bondajkó és Onejka (2018) Bondajkó az égben (2020) Amerikai panoptikum (2021) Napszállta földközelben (2021) Világdarabkák (verskettősök) (2023) Szerelemkedések A...-val (2013, 2024)