SZÉKELY SÁNDOR Bondajkó és Onejka Történetek csodákról szerelemről és magányról SYCAMORE 2018 2 Köszönöm Rohánszky Léna támogatását. Borítótervezés: Varga Csaba A borítón: Koday László „Produkció!” c. festménye A belső borítón: Abonyi Ferenc fotója © Székely Sándor, 2018 ISBN 978-615-00-3722-6 Kiadja: Sycamore Kft., Bp. Készült: Bodnár Nyomda Bt., Bp. 3 Legyen egy helyed ahol mind megtehesd ami ott van benned hogy aztán magaddal békében mások világát is fölfedezd 4 5 B o n d a j k ó tettei 6 7 Égrenéző Bondajkó a hajnallal kelt föltett melegedni vizet kiengedte a csirkéket és moslékot öntött a malacoknak Mialatt a dolgát tette időnként fölnézett az égre mik mennek ottan erre-arra Az emberek el is nevezték égrenéző Bondajkónak Olykor a vödröt letette ha a bárányfelhőket szél kergette vagy a földről felszálló meleg felhőtornyokat emelt a kékségbe - leginkább azt nézte A csuda tudja mi volt ezzel a dolga de egyszer, mikor a vödröt odahagyta ritka fényesség közepette a földről föl a magasba elemelkedett Mind feljebb elérte már a felhőket körbe járta mindjüket és termetük szerint elrendezte sorba őket 8 Aztán lejött vissza, mi csak néztük azt se tudtuk, mit kérdezzünk ő meg felvette a földről a vödröt és tovább etetett 9 Valami jó Még csak nem is náddal csak zsuppal volt befedve a háza Bondajkónak a falu szélibe’ Nem kelletett arra ajtó se mert éjjel-nappal tárva-nyitva hagyta a szélnek szabad járására eresztve Azon reggelbe a falu felett setét viharfellegek gyűltek, gyülekeztek a népek idejöttek félelmükben hátha Bondajkó valamit tesz Ő a házából sűrűden járt ki-be szólni nem szólt, és némelyek kinn és benn is látták egyszerre Mikor kint volt, elnézett messze egyfele hallgatózott, fülelt a semmibe - szentigaz, várt valamire Nem tudhatta senki mire siketítő égzengésre, iszonytató jégverésre vajha égből eső csóvás tűzkövekre akár cigánygyerekekre 10 Volt azé' köztük ki állítta bízva, ebből meglehet valami szerencsés is kisülhet Így telt az idő estelig, s akkor a felhők alól a nap sugára nagy fényességben felviláglott Bondajkó jártában megállott, és azt mondta - No emberek, most mán jó lesz! Antul fogva a faluba, kinek volt két csikót vetett minden kancaló ikerborjak és bárányok sokasultak szerte kettesével szültek pulyákat az asszonyok A népek kalapjukat megemelve házaikba szétszéledtek ő rápipált, elcsitultatta a kutyát és odakönyökölt a kerítésre 11 Titka Valójában nem tudtuk meg soha hogy miket evett Reggelente azt láttuk csak Bondajkó a házból kimegy nyújtózkodik egyet nagy levegőt vesz és már nem is éhes Délben ugyanez fölnéz, félreteszi a gerebent fűszállal szájában az árnyékban ledőlve hűsölget elszundít néha Nincs ez másképpen este se ahogy hidegszik, a friss levegőt jó mélyen szívja le harapja szinte és rá tisztán merített vizet iszik Mégis bikaereje lett Bondajkónak elbírta mind a juhokat még a kost is a vállára vette, ha kellett és elébe állt a száguldó lovaknak mikor azok megbokrosodtak Titka van hát Bondajkónak de hogy mi meglehet, sose tudjuk meg 12 Diót szed Láthattuk abból, mit eddig tett Bondajkó nem volt rest Reggel felkelt, körbenézett ivott a csuporból korty vizet tavasz van, konstatálta ezernyi a dolga Ehetnének a barmok szomjaznak a növények szántani kell és vetni elplántálni a gyöngéket hogy nyáron a napnak éltető sugára veszendőbe ne menjen Elégségére tett Bondajkó mindennek (kifelejtettem a birkák is mostanra ellettek) Aztán a termés beérett, a hombár megtelt a pajtába se fért több széna nem maradt Bondajkónak más tennivalója mint ősznek végén a diót összegyűjtse Mert azt igencsak nagyra tartotta hasonos az, mint jómaga csontkemény a héja, de bévül igen tápláló étek a magva 13 Oszt ha már Istenke bőségben teremtette a dolog csak annyi: szemenként fölszedje kemencepadkán télen megtörögesse embernek, madárnak jó az a hidegbe’ 14 Tettét bánja Az erdőn kinn, ebédlő időben egy tuskón ülve fejével a tenyerében Bondajkó erősen elgondolkodott Hogy hová tűnik az idő, ami elmúlt a föld az tán, ami elnyeli aztán valahol, mint forrás fölbugyog az idő, az időt újra kezdeni Node az erdőre nem ezért ment, hanem fát vágni felkelt hogy indul, nyújtózott, egyet lépett s egy csigát a keréknyomban, ki csak állt ott (tán szintén az időről ábrándhatott) Bondajkó akaratlan eltapodott Tettét bánta jócskán szomorodva és életére megfogadta az idő forrását felkutatja hogy mindent, mi valaha volt lehetlessen, ha kelletik mégegyszer élni, máshogy 15 Madárka barátja Éhibe a fióka madárka úgy szól hajszálra akár csecsszopó gyermekecske rína Nyárelejbe, háza közelébe Bondajkó elárvult fiókát vett észre ki ágak közén éhesen kiáltoz hízott pondróval megetette Szólott is hozzája: - Kicsinye madárka ne félj, vigyázlak, nem maradsz árva - és étekkel bőségben felnevelte Antul oszt barátok lettek, sokat beszélgettek (a madár idővel embernyelven értett) kitárgyalták az életfolyások líneáját példának okáért jó-e, hogy őt, a fiókát ezer bogár élte árán mentette meg jó és rossztett közt, vajh mi tesz különbséget A madár válaszolta, persze, hogy jól tette de Bondajkó nevette: - Egy pondró sincs ki így vélekedne és szegény Isten fenn az égben bajban lesz ha elébe jutva, tettemért meg kell ítéltessek - Aztán még csavarosabb, hogy jó-é az ki a rosszaknak rosszat tesz vagy rossz-é, ki a rosszaknak jót két orcájú minden, okoskodhatunk akárhogy 16 - Isten bizonyára csak legyint ránk míg a kesze-kusza igazságok szőttesét férceli de napra nap megbékéltet az igazával mindenkit mikoron estenként a világot béestelíti 17 A bíró kecskéje A bíró juhai közt volt egy fekete kecske százféle rosszaság kiötlője Nahát ez, a bíró mögé kerülve szarvával gyakorta fenéken böködte ráadást a falu apraja-nagyja előtt Ha fához lett kikötve kétlábra állt, azt is lelegelte a hűsbe tett tarisznyából a cipót kiette A bíró mán nem tudta, mit tegyen vele könyörgött Bondajkónak arannyal fizet, csak nevelje meg - Fizetség nem kell, de próbát teszek - markába búzát merített szép szókkal az okításba belekezdett A porba füvet rajzolt, ez a kecske étke a tarisznya tartalma a gazda ebédje a fákról pedig nem legeljük le a lombot De legfőképpen észbe az vétessék bökdösni a bíró fenekét nagy tiszteletlenség merthogy az ember az állatnál feljebb van A nebuló bólintott a tenyérből kínált búzát megette a tanítást köszönte és odébbállott 18 Rája nap a bíró Bondajkónak dühvel panaszkodott hogy a kecske vele esmét csúfolódott Sanda szándékkal a hátulja körül settenkedett és a tarisznya tartalmát dézsmálta megest - Hát hogyanhogy, a tanítást elfeledte? - Amit néki tanítottam, tudja, előbbenis tudta csak éppen akarni nem akarja meglehet azért, mert nincs biztonlása abban hogy kend nálánál feljebbvalóbb volna 19 Haszontalan bot Bondajkó megharagudott a botjára a sutba dobta Merthogy ígyen papolt neki a bot naponta - Saját fejünk után menni a világba könnyebb úgyan, de botor dolog jeles célt s értelmet kell adni a menésnek - Tudni való, a Földnek számos útja van köztük útveszejtők és könnyű letérni arról mire elménk s képességünk szerént jelöltettünk - Légyen hegy előttünk, fölfele kapaszkodni kell a nehezébe abba, amit a sors adott s haladni véle serényen éltünk végéig egészen Erre Bondajkó kiköpött tarisznyájába jó sok kenyeret gyömöszölt és könnyű szívvel nekiindult (mint mondottam, botját sutba dobva) bele a világba csak úgy átabotába 20 Világlátó szeme Bondajkó szerette volna látni a világot mégpedig abból mindent elejitől a végéig úgy hogy egyszerre az egészet Kiült napokra a hegytetőre nézett előre, oldalt, föl meg le de amit a mindenségből kivehetett nem volt csak szeletke Elpanaszolta ezt a madarának az töprenkedett rajt’ egy keveset - Addsza ide az egyik szemed körbeszállom vele a Földet És Bondajkó egyszemét csőrébe fogva fölszállt a madár irtó magasba repült álló esztendeig míg hazaért Elvolt addig Bondajkó a másikkal kavicsot tett ennek helyébe ha kérdezték, azt mondta világlátni ment a szeme Mikor aztán esztendőre visszakapta a mindenséget azzal úgyan láthatta ahogy régtől akarta: elejitől a végeig egyszerre az egészet 21 Gyermekre lel Nyíllott volt mán akkor a hársfa virága abból szedegetett Bondajkó magának az erdőben, télire, gyógyító teának Messziből gyermeki nyöszörgés ütte meg a fülét, felkapta reá a fejét és megindult aziránt, de hiába Setétedés táján csönd lett Bondajkó hazament méges nem tudott sehogy elnyugodni Csítta magát, csítta tán a sűrűben egy gida az anyját hívta ám bévül tudta, nem az vót Bizony meg, ha kisgyerek hajnalban hidegben újból sírni kezd éjszakára visszament hát arra a tájékra Hosszas hosszig tartott, mire reggel lett a buba megébredt, pityergett Bondajkó megtanálta a csöppséget a magos fűben Karjába fölfogta, ringatta lábát, kezét takargatta még dudorászott es neki 22 Bévitte a falujokba kesergő anyjának ölébe átaladta mán akkor örömében rítt mindenki Ő meg egymaga hazament leült a ház elé, és az erdőre fülelt hallik-e nyöszörgés megint 23 Csillagok számlálása Hosszú volt az éjszaka Bondajkó nem tudott aludni kifeküdt az ég alá a gyöpre nekiállt csillagokat számolni Azt is kigondolta egyenként nevet ad nekik - Legyen ez a kicsiny csepp Ilonka - mondta az elsőre, - tejcsepp, mi fejéskor bocskorom orrára odacsöppenik Reggelig tartott, míg megszámlálta hányan vannak a csillagok és elnevezte őket sorba mind Este pedig a bálba’ bármelyik leányt, ha magához húzta mondván néki: - Jer, csillagom! - az égbeliek közül alászállott egy kinek neve a lányéra leginkább hajadzott És ajakára vagy kebelébe vagy más szépséges részébe a lánynak a csillag fényesen belébújt hogy Bondajkó vígabbnál vígabb vígasságokat leljen ott Szerencsére a sors bárhogy fordulhatott sohase fogytak el a csillagok 24 Szerelmessége Bondajkó a lányokat megölelte de őket hosszast nem szerette Egyet kivéve kinek haja éjfekete sudár a termete, tiszta a ruhája egyenes a szíve s gondolatja Ebbe szerelemmel beleszeretett (hisz elméjében a kép ott élt régóta még fiúcska korában megálmodta) És most, hogy a valóság eljöve örömében tenyerére vette folyvást kényeztette odaadta néki szívét, mindenét enmagát a lány lába elé terítette azt remélve: testük-lelkük így mint dió két fele, bévül egyes-eggyé válik Amúgy a dolog a leánynak is tetszett összebúttak hát, egybekeltek De oszt minden nehéz lett Bondajkó se éjjel, se álló napba szemét le nem húnyta, a párját kutatta ott van-e mellette, közelbe és ha igen, reá néz-e szereti-e, szerelmes-e 25 A kezét vagy pendelyét el nem engedte még serény dologidőbe se fogott madárként élt az, szegényke Szárnyra kapott hát egy reggelen nem bólintott a kapufélfának sem mint virágillat elillant nyomtalan Bondajkó szívében a szerelmesség meghalt 26 Anyja sincs Nemhogy apja Bondajkónak nem volt anyja sem (noha tudjuk: anya szüli a gyereket) ő bizony egyszercsak lett és éldegélt békésen De a rosszabb népek nem hagyták békében - Ki az apád? - kajánkodtak vele ő mondott erre egy híresember nevet a falusiak nevettek: - Az nem lehet nem hált volna anyáddal sose - Ki az anyád? - nem hagyták ennyibe ő meg mondott egy tündérnek való nevet nevették az emberek: - Nincs az a világon se csóró Bondajkó, az biz’a való anyátlan vagy te Nem baj, gondolta túlságost nem szomorodott meg hátatfordított, otthagyta őket bekecset, kucsmát vett az erdőre kiment A fejfödőt letette a földre járkált a fák között körbe mind előtt megállott, köszöntötte egyiküket szorosan megölelte 27 Lelke elhagyja Bondajkó nagybeteg lett alig járt belé a lélegzet ágyához elhalón szólongatta madárka barátját - Madaram, madaram ím elveszejtem magam vedd a lelkem, vidd föl a magasba - kérte, alig suttogva Gazdája mellét a madár óvatosan kibontotta lelkét kivette, a csőrébe fogta fölült vele egy magas fa ágára onnant nézte napokig ahogy Bondajkó tusakodik a halállal Mikor oszt úgy látta a levegő, mint kell, ki s béjár rajta leszállt hozzája és lelkét néki a testébe a helyére visszaadta 28 Verset fabrikálna Egyszer Bondajkó könyvben olvasta hogy „ég a napmelegtől a kopár szík sarja tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta” Igen megtetszett neki hogy ami csak úgy van azt ily szépest le lehet írni Belefogott hát próbaképpen magának szókkal megrajzolni ahogyan „úszik a dinnyehéj” a patakban S hogy mit leírna, annak valóját lássa lement a víz partjára elúszást nézni Várta, leste, várta csillogott a víz háta de nem jött se szó, se dinnyehéj Türelme fogytán kifakadt hát - Hej, ördögadta fűzfán eszemadtát a nyáj elszéled szerte, míg ül itt a tehén bőg, a tej feszíti a tőgyit a malac visít, ennie nincs mit ő meg szamársággal tölti az idejét A végén még majd nagy füle nő neki 29 Maga szolgája Ha már a felhőknek, madárnak összes házi állatjának falujának, világ bogának ügyesbajos dolgával végzett Bondajkó leült törökülésbe hogy magától kérdezze meg - Mit kívánnék én most nekem? Azonmód ami ötlött eszébe aszerint cselekedett Furulált, ha furulyálni támadt kedve dúdorászott, ha ének jutott eszébe ha mehetnéke volt, elkószált az erdőbe néha meg csak heverészett de mindnek fölibe gyakran ráéhezett vajhmi égbolt formálta szépségekre Ekkor felsétált a hegytetőre onnan ámulászott szerte hogy itt kristálytiszta a levegő és a fény, alant a síkról felfelé jő a horizont égő veres lávacsík távol a napgolyó a semmibe omlik, s az est pókos hálót ereszt a tájra, szempillanat alatt Bondajkó szíve megállt rezzenetlen nézte-nézte 30 Aztán e színpompával eltelve elégedetten szólott a lábára - Mehetünk, szolgám, haza eltesszük magunkat holnapra Bondajkó jókat alszik 31 A hegyen legeltet Bondajkó fenn a hegyen szeretett legeltetni mert ott közel van az ég Bóklásznak a juhok a gerincen, békésen ő meg beszélget a menny felé Elmondja, hogy egyedül van világ életében tán egyszál maga volt is, mikor született nem vajúdott vele senki, itt fönn a hegyen egy kicsapott komondor tején nevelkedett vadak madarak tanították beszédjükre s végtére nem tudni, kivel vagy mire de meglehet, elcserélte őt az Isten Mindegy már, jó itt a hegyen nem kérdezik tőle sosem, apád van-e hova jártál iskolába, olvasni tudsz-e csak terelni kell a jószágot, vigyázva ne vesszen el közülük egy se Tűz mellé Bondajkó minden este mint szokott, subájára leheveredett az égnek boltozatját hosszan elnézte - Kerek a világ innen - gondolta - meg onnan is, ahol az életnek vége 32 Bondajkó éneke Mindenki mondta Bondajkónak vigyázzon, a vízen elsodródik a csónak és könnyű a folyóba bémerülni Beevezett Bondajkó közepére a sodrásnak két lábát penig peremén a sajkának kitámasztva felállt, hogy messzire hallatszék éneke És mert hosszú éneke volt Bondajkónak ráesteledett, örvénybe szaladt a csónak pörgött a közepe felé úgyan, hogy csak na Mégis, Bondajkó nem hagyta abba továbbes énekelt bele a világba mindaddig míg szája a víznek fölibe ért Akkor oszt Bondajkó elhallgatott kiköpte a vizet és a partra úszott levetette ruháit és az égbe fölment 33 A negyvenedik nap Tellett az idő Mióta Bondajkó fölment az égbe üresség lett a faluba a nép nem tudta mi leszen nélküle Semenik állatok ikreket nem ellettek kicsi gyerekek erdőbe bizton nem mehettek nem lehetett tudni azt se az égen, s a lányok ruhája alatt mennyi a csillag se azt, miként lehetne meglátni egyszerre a mindenséget Túdós deákok erre jártak magyarázták a régenvolt csodákat megmondták: mi miért úgy esett az emberek fejében elfújták a gyertyákat S amint íly sötét lett, arra rá a negyvenedik napon az emberek egyenként felkerekedtek összegyűltek a folyóparton ott, ahol régen Bondajkó énekelt és vártak 34 35 O n e j k a múlhatatlan szerelme 36 37 Egyszerse Élt a faluban az alvégen lenn egy apróforma semmi leány úgy hívták Onejka Nem volt se szép se csúnya vékonyka szája szorosra zárva nem nézett az ember szemébe kesekóc haja mögé bútt az arca Mosott, főzött beteg anyját odaadón ápolta bajmolódott veteménnyel, állattal dolgos volt az istenadta No ez az Onejka beleszerelmesedett a Bondajkóba de olynyira más neki sose nem kelletett vóna És mert tudta szépesség, mit az észrevegyen külsején rajta semmi nincsen sor virágot ültetett kapujuk sarkától Bondajkó kapujáig Várta, várta szemlesütve türelmesen hogy a fiú a virágok mentén hozzája majd elmegyen 38 Aztán, hogy nem így lett pöttyös ruháját fölvette bément a bálba, s elébe kerülve többször is egyenest ránézett Bondajkó észre se vette, egyszerse más lányokat vitt a táncba álló este végest Onejka mást nem tehetett lehajtott fejjel hazament Azon évben még kétszer megfordult a bálba hogy megpróbálja, hátha aztán már sose 39 Embere Mint abban a híres Édenkertben hol az asszony az egyetlen embert szerette és nem adatott oka szemének másra nézni no, ahhoz volt hasonos Onejka szerelme Nem a karja ereje tetszett Bondajkóban vagy a bátorsága, hogy lovakat hőköltet még az se, hogy lába nyomán mindúntlan csudás dolgok estek meg Egyszerűen csak ránézni volt jó a szemének ahogy álltában nekifeszíté magát a földnek a hadarófával odaüt a bontott kévének a szusszanását is hallani lehet A nagy bumfordi tenyere tetsződhetett meg az a távolba kémlelő szelíd tekintet és a dörmögős hangja, ahogy mondja a többinek - Megyen ám a munka, emberek Onejka Bondajkót, lássák, nem olymód szerette mint más lányok a szérűskertbe’ kik bolondították folyvást a csókot ígérték, aztán meg nem adták Estvére oszt mégis bebújtak vele a boglyába viháncoltak, majd megcsitúltak, de ideig még mocorogtak a szalmaszálak 40 Bizony ő, Onejka, a napnak járását híven követő árnyék lenne mellette s mi Bondajkónak szükségeltetik örömmel mindent szívesen megtenne Patak partján térgyepelve kavicsszűrte friss vízben mosná ki ruháját tiszta asztalra tenne elé ízes vacsorát s fagyos éjjel testével melengetné a hátát Ám a szérűn vége a napnak meg a leányálmodásnak a poros úton elfele megyen az embere szerelmetes pontocskává lesz a távolban de rebbenő szíve tája, bárhol van tudja pontosan merre keresse 41 Vacsorája Piros lábaskában főzte meg Onejka estenként a vacsorát Előbben anyját etette meg aztán kettő tányérba kimerte ami maradt ezután Apró lányka korából megvolt még egy fiú bubája mentés kis huszár Odaültette a tányérhoz szembe véle egy lány bubát mintha saját magát Hosszan ültek így csendben beszélgettek Onejka képzeletében a vacsoráról, ami ízlett mindenkinek Ő maga nem evett 42 Ágya melege Fülledt nyári éjszakán, ablakán át a földi boldogságot porciózó angyal kileste Onejkát hogy csak forgolódik az ágyán alszik is, meg nem is A szeme ugyan csukva de kezével testét általfogja szorítva ölelgeti maga magát hasztalan Nem fekszik ott mellette senki egy férfiről álmodik (hogy ki, nevét lehet tudni) szebb a napnál, jobb a nagyvilágnál a kenyérnél is inkább kellene neki szerelme Bondajkója az szeretné magának bírni De Bondajkó őt nem veszi eszébe pedig széltül remegő nyárfalevél lenne ha tekintete csak percre rávetülne és ha érintené, és még meg is csókolná szíve öröm-dobbanása éltével felérne tán helyben bele is halna az érzésbe 43 Nyitja szemét, fölkel Onejka ácsingózik mindkét melle bimbaja teste nyomatát az ágyában hagyja ingben, meztélláb kimegy az udvarra ölét a hűvös széllel takargatja Fölötte az ágak bogában hisz tenni itt nem lehet mit az angyal dolgavégezetlen véle szomorkodik 44 Holdnak fénye Ha arca szép nem is Onejka ruha borítta aprócska teste valója bizony takaros lehetett Mondhatná ezt bárki ha láthatta volna merthogy napvilágnál ilyes nem történhetett Onejka szemérme sötétedés előtt meg nem engedte hogy csésze kis melléről pendelye válla pántját leeressze És a patak bucskázó vizéhez lemenni, hogy pihés ágyékát s magát tisztára fürdesse ehhez is az éjszaka kellett No akkor ott meglátszódott vízcseppekkel borított egész testének mezítelen bőre selyme Törékeny madárcsontú vállát keskeny derekát, csípője hajlatát őzgida lába véknyát mind a holdnak fénye ezüsttel befedte 45 Eszembe vésni és leírni ezt én is csupán e lámpást adó égi vándor áldott segedelmével tudhatom mely a napnak tükreként, ezegyszer kegyesen s jókor éppen oda világított 46 Sóhajtás Sárgán vajúdó telihold keltekor míves tündérvarázslásba fogott Onejka hogy szerelme Bondajkóját végtére megkapja Gyertya viaszából nagyját kiformálta kukoricabajuszból hajat rakott rája bécsukott szemmel az emberecske arcát s szíve táját tízszer megcsókolta hogy essék má’ szerelembe választottja S lőn hetednapra mikoron faluszerte hallja hogy Bondajkó szíve s feje el van csavarva egy sudár fekete leányt vitt a házába Onejka arca megsápadt aztán lángpiros lett, kezét összekulcsolta a kúthoz szaladt, hogy magát beléfujtsa de a mélyes mély víztükörnek fölébe hajolva csak nagyot sóhajtott Kiegyenesedett, szoknyáját leporolta messzire elnézett, száját összeszorította nem sírt, ment a dolgára De mit a mélységbe belébánatoskodott az ott hosszan visszahangzott 47 Ha nagy kerek ábrázatját mutató telihold idején egy kútnak fölébe hajolsz ezt a sóhajt hallod 48 Hangtalan Feküdött hátán az ágyán Onejka takaró se, csak pendelye rajta szeme tárva-nyitva járt ajtótól ablakig Sírt egyvégtében némán hang nem jött ki a torkán estétől másik estelig Előtte harmadik napja szíve sajgásából már sejtette, tudta a bajt, mit neki a madár elmonda Hogy Bondajkónak most vívása vagyon a halállal, a lelkét reá bízta a csőrében hordozza, s ha ideje jön, visszaadja Onejka körmét a tenyerébe vájta zsolozsmaként magában hajtogatta - Szerelmem, Istenem, ne halj meg És egyszercsak megrepedt az ég, az éj setétje halovány csíkban keletről felszakadt pirkadott, Bondajkó életben maradt Onejka lecsukta a szemét, betakarózott ölébe felhúzva térdét az ágyon oldalra fordult és reggelig még egy órácskát aludt 49 Csillagot lel Látta Onejka, ablakán át a holdat lesve (azon éjjel ő se nem tudott aludni) hogy Bondajkó a gyöpön kinn feküdve a csillagokat egyre másra számbaveszi A csönd miánt még azt is meghallotta amint suttogva nevet ad nekik az elsőnek, hogy „csepp Ilonka” majdhogy az övére hajadzik Lefeküdt hát ő is udvara gyöpére vágyait ringatgatni hogy Bondajkó valaha eljőve megöleli, asszonyává teszi S ahogy reászállt a gondolat ellágyult, szeme lecsukódott az az előbben nevezett csillag pedig odafentről ejtőzve ölébe beléhullt Parázs forróság lepte meg odalenn s olyas jó érzetet adott mi néki addig soha nem volt Ég a Földdel, tűz a vízzel ha összeér az robbanik ilyen nagyot s aztán, mint hullám a vízparton egyet csillanva elcsitul a nedves agyagon 50 Onejka mosolyogva, s combjait szoríjtva a házba be az ágyába ment szamárfészket túrt magának a szalmazsákba reggelre a párnájára nyál csöppent 51 Kölkecskéje leszen Hónapra reá, hogy az éjsetétben Onejkát az a csillag meglátogatta veres napjai kimaradtak egészen fordulhatott a hold bármely oldalra Érezte ott bévül, valami jó készül ettől oszt mosolyosabb lett bátrabban nézett az emberekre kinyíllott benne az élet Aztán gömbölyödni kezdett a nagylányok csúfolták kivel, hogy esett meg ő felszegte a fejét, szemükbe nevetett Ráérő idején simogatta hasát szelíden befelé figyelt arra, hogy aki benne bent megmozdult kettő, nem is egy Ettől mindennél jobb kedve kerekedett szíve szépsége kitellett boldogságát az egész világ láthatta rajta és már nem gondolt annyit (csak valamennyit) Bondajkóra 52 Gyermekidők Magukon tapasztalhatják mind kik asszonyok és férfiemberek a szerelem hosszast nem létezhet az Onejkáé lám mégis múlhatatlan Talán mert egészen bé nem teljesedett hisz Bondajkó eszéig az el nem ért még akkor se mikor az égbe fölment Így oszt ittmaradt ruháit a falubéliek tudván, Onejka őt mennyire szerette elvitték s letették ajtaja elébe Az pedig karjára fogta, mindet elsimogatta a lajbi egy gombját még meg is csókolta aztán egyenként kimosta, szépen kivasalta összehajtogatva a szekrénybe elrakta Közéjük csokor levendulát s könnyei szárított gyöngyéből százat tett Az idő aztán szaporázva múlott két kis kölkecskéje mind nagyobbodott elérték már a ruháspolcot és a lajbit kicsenték onnan Tetszett az egyiknek, magára vette alja a poros földet seperte az udvaron vágtázott vele körbe-körbe - Gyí! - táltos lovakat hajtott 53 A másik is fölvette, lement a vízpartra a fűben ráfeküdt, az eget bámulászta képzeletében a felhőket elrendezte szépen sorba termetük szerint 54 Onejka szótlan éneke Mán megélte a századik évét is mégse nem tudott meghalni Onejka Ennen csöndjébe forduló léptenként szusszanó töpörödött ősz anyó lett ekkorra Beteg szüléje évekkel előtte lecsukta szemét örökre kölkecskéi elszéledtek a távolba ezzel elmúlt mind, mi addig volt a dolga Bondajkó nevét csillaghullós éjjelen még felemlegette, ha a verandára kitipegett de csak magában, mert másban e név s arról az emlékezet szálló porrá rég szétesett Aztán eljött Onejka éveiben a száz egyedik mikoron télen kedvére való magas hó esett elsimítva a földön az egyenetlenségeket puhává tett minden keménységet ünnepélyes pelyhes fehérségbe pólyálta be a szomorkás szürkeségeket Azon éjjel a dermesztő hideg határba botjára támaszkodva Onejka messze kiment vállára fekete hárászkendőt tett a hóra terítette, kezével ölében leült a közepére s szótlan halk énekbe kezdett 55 Tisztán s lágyan jött elő a dallam apró párafoszlányokban mik lassan emelkedtek fölfelé végül szertefoszlottak a magasban Így szállt fel a fagyos légbe, leheletenként Onejka megfogyott teste s megbékélt lelke a havon csak a kendő maradt Tán ekkortájt volt, hogy Bondajkó arcát érintve fenn az égben egy simogatón lágy levegő áramlat átsuhant 56 57 A f a l u b e l i e k 58 59 A falu A világ számos szegletéből miért pont e helyt lett mind az, mi Bondajkóval megtörténedett térkép okán kiderítni nem igazán lehet ’iszen kis falucska ez, egy a hegykaréjok által ölelt apróbbak között hol a messzi keleti pusztákból fürge mokány lovaikon idáig jött népek a kóborlást abbahagyva hajlékot építettek Ezeregy évvel volt ez ennek előtte s lám még mindig e tájékon élnek mostanra számos házaik, akár a tenyerem úgyan tétetnek sorba éppen a falu elejibe kerek terecske s az erdőkig abból fut öt egyenes utca mint ujjaim széttárva Semmi különös, az emberek szegények lábasjószágaik megszámlálva alig többek mint portánként a gyermekek és egyenlőn elosztva találhatik a faluban dolgos is meg lusta, ájtatos és borissza hites és hitetlen Bondajkó ide született vagy lett tett mit tett, s mi az egészből kikerekedett meglehet, az Isten előre maga se tudta de hagyta, hogy a földbe itt gyökeret eresszen s a helyét, ím’ emberest megállta 60 Az égbenlakó dolga A falu közepében kétféle templom is áll de ettől erőst még nem állítnám, hogy bennük mint kéne, akképp féljük az Istent Többségében úgy vannak vele az emberek ha jól megy soruk, felé se köszönnek de bajuk idején térden odamennek néki rínak, hozzá könyörögnek mintha Istennek más dóga se vóna, csak az hogy porszem kérésiket számolatlan teljesítse Nagyobb az ő tennivalója világának egész kertjét kell vigyázza hogy abban egyáltlán élő élet lehessen süssön a nap, eső essen a szél felhőket tereljen ne hagyja, hogy a tenger a teknőjéből nagyon kilöttyenjen ujjával bédugaszolja, ha a föld tüzes bele fránya kráterekből kitüremlene és közben még ügyel arra is, hogy az egész csak forogjon szépen körbe, egyenletesen Hatalmas próbája ez az ő elméjének mi csak tegyük, mit emberségként a kezdetekkor belénk épített és ha végül miattunk nem sikerül a kísérlet végzete lesz az nekem, neked, minden élőnek Az égbenlakó pedig, mást akkor nem tehet új világba kezd 61 Alszanak, álmodnak Éjfél múltával egyik oldalukról a másikra fordulnak magukra húzzák tollas dunyháikat szépet álmodnak az emberek Mindenki olyat, ami néki tetszhet a bojtár bárányát látja a felhőkön innent azt, mit az este a sötétben hiába keresett elkódorgott, míg ő a fák alatt heverészett A boltos azt álmodja, a pincében kincset lelt ládikákban aranytallérokat és egy aranykupát aminek az oldalát végig smaragdok borítják ha a királynak felvinné, nemességet nyerne Öreg nénék arcáról az álom óvatosan lelopja a ráncokat, ilyen szépek csak hét határra szóló esküvőjük napján voltak az éj sötétje látni engedi emlékeiket Bátortalan sejtéseket élnek át a szüzek kezük a lábuk közt, keskeny fekhelyen fekszenek reménylik, párjuk lesz egy erős délceg legény reggelig forgolódnak szeretetéhesen ágyuk peremén Még álmot lát a kutya is, lába rándul egyet a mezőn tán pockot kerget s hogy eléri-e, csakis rajta múlik hisz naphosszat a küszöbön lustálkodik 62 Alszik Bondajkó, álmodik ő is hogy van egy óriás tó, abban halászik húzza vonja, nekifeszül a nagy fogásnak teli hálójában százféle halak fickándoznak ezernyi tükör csillogással 63 Tündérvarázslások Tavasszal egy nap csillagokat virágzó cseresznyeágon a falusi tündérek tanácskoztak egy-két varázsláson Merthogy mostanság az élők lehetetleneket kívánnak például szegénységek nélkül légyen mindenki gazdag vagy bizonyosodjék igaza egyszerre annak ki bánt és kit bántanak (Még jó hogy nem akarják a napot az égre éjjel vagy hogy folyassuk fölfelé a folyókat) Aztán itt vannak szép számmal a falusi legények mind ugyanazon leányról képzelegnek ki a bokrétában a liliom virága messzi földön a legszebb de hiába, nincsen belőle csak egy Elbolondítják hát a tündérek a legény-szemeket hogy szépnek lássanak bármi fejérnépeket kik rájuk nevetnek, és vélük hálni lehet így a leányok sorban párra lelnek (S van, hogy hosszabbas időben az jár jól ki egy kedveset vagy tüzeset s nem a hervadékony liliom virágot nyeri meg) 64 Osztán a tündér tennivalók legnehezebbje hogy ki lába híján van, az is menne a vakok meg látni szeretnének színre tudni a szivárvány-színeket De ami a Földön nincs azt kipótolni mind nem lehet a tündérvarázslás csak annyit tehet ennek-annak kis időre búját-baját felcserélje 65 A beszélő holló Túdósa éppen nem volnék a madaraknak de mert fekete volt és állítólag eszes az a madár, ki Bondajkó lelkét abajgatta tán holló lehetett Háborogtak rá a népek milyen madár mán ez, hogy érti a beszédet (sőt, még ő maga beszélget) s mért pont a Bondajkóval, velük miért nem Közben meg félte is mindenki ha szót váltnának vele, titkukat kibeszéli olyaknak, kiknek nem kéne elhallgattak hát, ha megjelent Puskát fogtak rá, oszt mondták - Gyüjjék le a levegőből, különben annyi - de ő nem állt le velük, kört írt felettük és az erdő sűreje felé eltűnt Bondajkó odahaza vigasztalta - Ilyenek az emberek; nem értik, hogy egyidőben a világot észbe venni és fölötte repülni idelent nem, csak odafönn sikeredhet Mindegy, ilyen madár volt ez egyedül a gazdáját kedvelte annak szava járását és napi járkálását fárul fára szállva követte 66 Egyszer eltűnt egy évre állítólag a Földet repülte körbe ezt azért el, kötve hisszük mert hát akkor az nem lapos hanem gömbölyű lenne 67 Történetek színe s fonákja Egy nap - régi történet hajnalban szólalt meg a harang hosszan, mikor nem is kelletett Az oka ennek, elejitől onnan eredt hogy a viháncos gyereklány, Katinka szeme csillogása nem maradt abba még éjjel sötétbe se Ugrált a kis béka, maga volt az élet mindenkit jókedvre derített idő múltával fölcseperedett, még többet nevetett mert rá-ránéztek a legények Aztán a templomban a pap egyszer megfeddte komolyodjon meg nem illendő, hogy a szemivel nevessen míg a mise megy A szomorú arcú kántornak lett a felesége (rajta, gondolta, a jókedve segíthet) étette, összefeküdt vele de a szerelem érzetét nem ismerte meg Magzatja nőtt már jócskán a szíve alatt mikor a falu közepén egy bajszos legény, nagydarab eléje keveredett és ő reá tekintett 68 Az pedig szeme csillogását magára véve rögtön beléje szeretett és kérte bubástul legyen övé egész életére Még az éjjel batyuba kötötte Katinka minden ruháját, s átalment szerelmes szívvel s hasában porontyával a legényhez Mikor a kántor hajnalban észrevette hogy Katinka már nincs vele a templom harangjának kötelén erős hurkot vetett És rágondolva asszonya csillagfényes szemére harangszóra magát így ölte meg 69 A medve tette Hóttan találták a molnárt az erdőben, ízekre tépve a medve tette Máriska, a felesége azt mondta - Megérdemelte mert most es a szomszéd faluba’ a cifrakendős szeretőjét kajtatta azért ment az erdőn átal ki ne lássa senki fia Tényleg nagy kujon volt az istenadta osztán néki egyre ment szép-e az, vagy csúnya, ki hordja muzsika volt fülében a szoknya suhogása hallatán tilinkóját nagy selymán lába közül rögvest előkapta A ravatal mellett, némely kikapós menyecske pusmogni kezdett hogy a Mári asszony bűne, ami lett mert ő fogadta meg a medvét s annak elárulta: az ura az erdő fele megy Azé’ eltemették a molnárt szépen a sűrűhöz közeli temetőszegélyben ki-kijárt a sírhoz Máriska feketében de a fejfa mellé mindig virág helyett szélesszájú csuporban mézet tett 70 Szépsége betege Teltkeblű szép asszony volt Onejka anyja a maga idejében tán faluja legszebbje méges nem ment vele semmire Hogy fejérnépként sokat ér, igencsak tudta oszt urizálni támadt kedve derekát huszártisztek előtt riszálta a véle egyívásúkat semmibe vette Lett is neki rangos, nyalka szeretője bárki a szemivel láthatta mint jár a tilosban estelente szólni azonban nem szólt egy se Csak a bál után lett csúfság belőle a fennhéjázást megelégelve hazafelé mentében a legények a patakparton elkapták, a füzesbe’ Ott a fűbe leteperték kezét-lábát kifeszítették szoknyáját felhajtották a fejére átalment rajta mindenik Hétre rá azt látta, úgy maradt megtett mindent, hogy elmenjék a magzat hasa aljára égető forró fürdőt vett Onejka akaratlan méges megszületett 71 A leányasszony akkortul nem szólt senkihez ágynak esett magának jajgatva folyvást szenvedett baja okát a felcser se lelte meg Tán az élet fájt neki, annak mértéke hogy ő csak erre, más meg többre vitte sajgó göcsörtöket növesztett testébe formásságát a rossz lelke kikezdte Feküdt évszámra, fűszálat nem tett keresztbe nagykorától Onejka gondozta, etette rajta múllott, él vagy meghal-e de még őt se szerette Szépsége megzápult, elsatnyult gazdáját mérgezte meg igazi öröme se férfinek se gyermeknek létében nem tellett van-é ok arra, hogy a világ kenyerét egye 72 Oktalan félelmek Az itten élő falubéliek (főként az asszonynépek) gyakran oktalan félnek Hogy példát említsek mi van akkor, ha az ég zeng csak annyi: az egy semmi párává lett vizek egymással szembe mennek, oszt összeütköznek s hogy mérges villámjok akkor éppen téged eltanál-e, annak alig van esélye Félelmes-e az éjszaka sötétje mikor a világot nem látod (de ami jó benne: az se téged) mégis, sejtelmeid közén ha botladol vess számot az élethez kellő bátorságod vajon elég van-e Az erdő sűrűje hol a napvilág a földig alig jut le miért lenne félelmetes összehajolnak a fák, csemetéiket óvják halk susogással ringatják a gyöngéket mohaágyra közéjük bízvást pihenj le föléd tartják tenyerüket a levelek 73 Találkozhatsz bóklászó rókával, szarvassal az égen körbejáró ölyvvel, sassal, hollóval szándékaidat felmérik és elkerülnek vagy néha kíváncsin a közeledbe jönnek tartanod tőlük nem kell, nem bántanak mert nem vagy ellenség míg rájuk nem támadsz A halált se kell előre féljed fáj valamennyit, aztán már nem érzed sírnak, eltemetnek, elfelednek az egész veled úgyis csak egyszer eshet meg Félned csak akkor kellhet ha a világ forgásából magad kirekeszted ha nem szántottál, s a magot el nem vetetted nem szolgáltad magad s azt, ami körülvett 74 A lelkek a fákban laknak Akik már meghaltak de a Földről elmenni még nem akarnak megkérhetik a Jóistent hadd maradhassanak még egy darab időre Ha okuk van rá, biztos megengedi például kiknek gyermekük van, láthassák felnőni Vagy ha szüléik még élnek, vigaszul észrevétlen szellő képében, megsimíthassák az arcukat Vagy ha meghalásuk oktalan fájdalommal telt az öröklét előtt még kell, hogy pihenjenek Vagy kik a végességig szerették szerelmüket lássák, magában az mint fájlalja emléküket Vagy ha számukra a világnak töredezett képe megértéssé egészen még nem állt össze És mind kapnak időt akik többeknek hiányoznak, mint akiknek nem Leküldi az Úr az angyalokat velük mert elkódorogniuk azért nem szabad vastag törzsű fákat kell keresniük hogy azokban lakjanak 75 Onnan láthatják, ami a világban megy s ha egyetértenek, ágaikkal bólintanak velünk maradnak, ha akarnak amíg a fák élnek 76 A hegyek jutnak eszükbe néha Azt hinné az ember, hogy mi élet önnön testéből eredezik mint fának ága, örökre hozzája tartozik Nem gondolt Onejka se azzal hogy csecséből étetett két kölke őt és a falut is egyszer odahagyva elfelejtse De a legény azért legény hogy magát megpróbálja szárnyat épített hát az egyik s elrepült rajt’ egy távoli országba A másik szekéren ment utána de mert lassú volt az két lóval is pöfögő csattogó gépet szerkesztett alája Hírekből hallik, jó dolguk van abban a sokemberes városi világban pénz, mint a pelyva izzadni se kell a munkába A hegyek jutnak eszükbe néha ahol a Bondajkó nevű ember egyedül fenn valaha juhokat legeltetett míg csendes szókkal kettesben az Istennel beszélgetett és az szívesen hallgatta 77 A mesélő Hogy ez embereknek krónikása legyek magam biztattam meg magam s miket láttam és gondoltam előletek el semmit nem titkoltam Szívetek joga hinni vagy nem hogy mindent mit megtudtam igaz, s történt úgyan mint én betűkkel híven visszaadtam De mert a történet csupán azé, ki megéli s róla a szavak csak addig enyémek míg ide leírom őket a tanulsága veleje ahányan olvassátok annyiképp lesz más és egyedül tiétek 78 79 T a r t a l o m B o n d a j k ó t e t t e i Égrenéző 7 Valami jó 9 Titka 11 Diót szed 12 Tettét bánja 14 Madárka barátja 15 A bíró kecskéje 17 Haszontalan bot 19 Világlátó szeme 20 Gyermekre lel 21 Csillagok számlálása 23 Szerelmessége 24 Anyja sincs 26 Lelke elhagyja 27 Verset fabrikálna 28 Maga szolgája 29 A hegyen legeltet 31 Bondajkó éneke 32 A negyvenedik nap 33 80 O n e j k a m ú l h a t a t l a n s z e r e l m e Egyszerse 37 Embere 39 Vacsorája 41 Ágya melege 42 Holdnak fénye 44 Sóhajtás 46 Hangtalan 48 Csillagot lel 49 Kölkecskéje leszen 51 Gyermekidők 52 Onejka szótlan éneke 54 A f a l u b e l i e k A falu 59 Az égbenlakó dolga 60 Alszanak, álmodnak 61 Tündérvarázslások 63 A beszélő holló 65 Történetek színe s fonákja 67 A medve tette 69 Szépsége betege 70 Oktalan félelmek 72 A lelkek a fákban laknak 74 A hegyek jutnak eszükbe néha 76 A mesélő 77