SZÉKELY SÁNDOR Bondajkó az égben Történetek a magasból nézve MAGÁNKIADÁS 2020 2 Köszönöm barátaim támogatását. Borítótervezés: Varga Csaba A borítón: Koday László festménye A belső borítón: Abonyi Ferenc fotója (a szerzőről) © Székely Sándor, 2020 ISBN 978-615-00-8647-7 Magánkiadás Készült: Bodnár Nyomda Bt., Bp. 3 „Tudd meg Uram, az maradtam, aki voltam a szándékod elfogadtam de ne várj tőlem sokat átal fordítnom a történteket engem meghalad” 4 5 A k e z d e t 6 A kapunál egy mezítelen ember Gábriel angyallal izent nekem Péter hogy van itten a kapunál egy mezítelen ember teljest mezítlen, de annyira még egy fügefalevél se sehol nincsen rajta Igen csapzott, haja csatakos fáradtnak látszik és mindene vizes mert folyónak örvényéből jött az égbe mégpediglen nem holtan, hanem élve a maga akarásábul, egyenest Most itt ül egy jókora kövön egykezével térgyére könyökölve támasztja a fejét a tenyerébe és állítja: az a dolga hogy gondolkodjék a mindenségen A kérdés akkor hát annyi hogy béengedje-e, vagy ne illetve, ha be akkor felőtöztesse-e legalább lepelbe vagy maradhassék, mint világrajöttekor pőre Megtetszeték nekem ez az ember s izeném vissza: legyék a mennyekbe be színem elé engedtessék és ha úgy akarja, maradhasson pőre 7 Isten aludna Belefáradt mindenem testem, csontom, tán a kedvem is a sok ezredévnyi létezésbe jól esett vón’ becsukni a szemem s letenni az istenségem kicsiny időre Nekikészülődtem, hogy tegyem akkor jött ez a Bondajkó - ippeg jókor ki eddig a kapunál várt türelmesen hogy béeresztettessem Kikérdeztem, elmondta sebtiben ő volt, aki sajkájában a vízen egy utolsó nagyot énekelt kívül-belül levetkezett s maga magátul ide az égbe feligyekezett No, akkor én a jobbomra ültettem oszt azzal bíztam meg tartná a szemét nyitva ébren éberségben míg bezárulkodnak az enyímek Elméjébe, hogy vegye, az idő hosszasában köres körül eme világban mindazt mi bajos valóság történedik s tegyen ellene-érette, mit tud belátása szerint 8 Megköszönvén a tiszteltetést busa fejét, mint szokása volt tenyerére bólintotta s veté tekintetét egyes egyként figyelmezőn az egész fődi kavolkádra Antul onnét aztán percre le se vette legkisebbik ujjával szeme csukóját biztonságul felpeckelte jottányit nem szünt a dolgát tenni Én meg emígyen végigaludhattam száznál is több évet mialatt ez a jóember, jószándékkal szétszálazta a Földön történteket Melyek híven, az alant elkövetkezőkben az angyalok nótáriusának pennájával az ő nevében ide mind leírattatott 9 B o n d a j k ó c s e l e k e d e t e i 10 Mennyekbe való menetel Kiment Bondajkó a mennyország kapujához hol Péter strázsált és mindenkit megállított kérdőre vonva: „Mondjátok csak, eleddig mit tettetek, hogy ide bejussatok?” A népek pedig habogtak-hebegtek álltak egyik lábukról a másikra nem tudták, mit feleljenek Péternek aziránt, hogy beengedtessenek Tudj’isten, vakarták fejüket tettünk-é, s mi jót életünkben tán hogy gyerekeket nemzettünk vagy különféle ellenségeket öltünk meg Amúgy meg tudnia kell az Égbenlakónak mind, mit a Földön végbevittünk „Ne faggass hát minket, csak mondd hová menjünk, ha ide jöttünk?” Bondajkó félrevonta Pétert: „Bátyuska igazuk van nekijek, valahol kell lenniük kérdezd inkább azt: az eljövendőkben vajmi jót tenni, van-e reá kedvük” „Elküldeni pedig csak azt küldd aki a mennybe sültgalambot várni jött heverészne pirkadattól napszálltáig s ezzel kitőtve időit, ellenne feltámadásig” 11 Isten nem szolga Nem azért van hogy gondjaid megoldja legyen az bármily nagy Ne őt kérd hogy a bajból kihúzzon ha belekeverted tenmagad Gyermek maradsz ha azt hiszed, hogy pont téged majd széppé, okossá, gazdaggá változtat Tűrj, és ne várd hogy kínjaid orvosolja akkor se, ha gúzsba köt a fájdalmad Neki is megvan a napi tennivalója, s örül ha sikerül estig sorba mind megoldja Azzal, hogy lettél hogy a kezdet kezdetén emberré tett dolgát elvégezte; azt amit neki kellett Kaptál testet s lelket, ne kívánj többet egyik a másiknak bérese, tartsd becsben őket párban húzzák megmaradásod szekerét 12 Állj meg a lábadon, a helyedet keresd embernek, fűnek, fának, állatnak munkálkodásoddal magad hasznossá tedd Istent pedig hagyd békén aludni * Ezeket sugallotta Bondajkó az embereknek míg azok a gyóntatószékben várták a papot rézsút-fény szűrte át az ablaknál szálló port 13 Égi víz puskaporra Vágtában indul Bondajkóval a szekér Illés régi égi szekere visszafele, a Földre le Hujjogat, nekiereszté a tüzes lovakat áll a bakon, hogy alant legyen minél hamarabb Dolga van mert olyast tesznek odalenn az emberek mit Isten szeretete sose bocsá’tna meg Férfiak vértől iszamos árkokban sebükkel sárban fetrengnek félelmükben egymást ölik látatlanban vadidegen ismeretlenek az ördögnél is kegyetlenebbek csak hogy őkmaguk ne haljanak meg Asszonyok pedig darab kenyérért kínban, koszban, keservben bárki bakával üzekednek, örömtelen És ezen időkben gyermekek halnak meg eltévedt golyók útjában vagy éhen ártatlan-vétlen A felhőkből vizet visz rájuk Bondajkó óriás hordókban a szekéren égi vizet 14 Ami elolt minden ágyútüzet többé nem robbanhatik tőle puskapor sem atom, sem semmi sem A szekér leér Bondajkó kiüti a hordók fenekét szertefoly a víz, nagyhirtelen béke kél A lovakat szélnek ereszti gyalog ballag haza az égbe felfelé 15 Indián lélek Sebet kapott az indián elvonszolta magát az erdőkig s mert nem volt körötte senki kimondotta a saját nevit és kiszenvedett Lelke, amint szállott felfele számba vette meg nem tett tetteit lova most pányvázatlan kódorog asszonyának öle pulyátlan száradik és az ellenségét se ölte meg Megállott mentében, útjának felibe helye így az örök vadászmezőkön semmiképpen nincs köztes létben kell várnia történésekre míg Manitunál elvégeztetnek dolgai Megérté Bondajkó e seholsincs lelket hisz’ indiánja nélkül nincs értelme lónak, asszonynak, ellenségnek arcára hát festéket, hajába tollat tett s az égből a földre ereszkedett A lónak elejbe ment nyakát paskolta, szőrén ülte meg lobogott a sörénye a vágta hevében aztán hőköltette, a táborba vezette lépésben hosszú pányván hagyta legelni a réten 16 Az asszonyt sátra sötétjében álmában lepte meg becézte, szeretgette ölébe pulya-magot eresztett s megette az ételt, mit az készített Rátalált az ellenségre is, legyőzte késével homlokára jelet tett meghagyta neki, félúton a vadászmezőkre az indiánt keresse s mondja meg mi Manitunak kelletett, bevégeztetett 17 Az ébenhajú cigánylány azzal ment oda Bondajkóhoz ki akkor még fiatal legény volt és nem a mennyben töltötte napjait hogy egész élte sorát megjósolná ha bizodalommal odaadná a tenyerit s máris, tarka fényes szoknyáit maga alá gyűrve, leült elébe a fűbe Amaz hagyta, nem bánta a leány pedig elébb orcájához majd kebléhez és vállához érinté a legény kezeit ében haja sűrű loboncának egy szálával körbe keríté csuklóit s béhúnyt szemmel e szókat ejti „Útad egyenesebb lész a léniánál mert szívedbe süt a nap Földön s égen becsületed támad csupán attól, mert vagy Bár anyjukat nem érintetted lesz hozzád hasonos két fiad És a mennybe ménsz anélkül, hogy meghalsz” Megtoldá még gyorsan hadarva „Akarod vagy nem mától fogva a végetlenig 18 hogy bajod ne essen törődnöd enmagaddal ne kelljen s tehesd a tennivalóid lelkeddel kelő szívedet őrző árnyékod leszek észrevétlen” Bondajkó nevetett „’iszen ismerni sem ismerlek fejérnéptől való butaság ez nem való semmire” no meg el ő nem is igen hiszi minek és miképpen kéne legyen sorsát kitudó lány-árnyéka neki Elbocsájtá, féldénárt nyomva tenyerébe de azontúl, útjában, ha hátranézett nemegyszer mégis úgy vélte a távolban egy leányalak felsejlett Nemigen törődött vele eleddig pedig minden úgy lett, ahogy az mondta volt idefönn az Égben már szégyenlette hitetlenségét és az őriző angyalának juttatott szűkmarkúságot 19 A szőlő és a világvég Mán megint lenn a Földön találjuk Bondajkót egy kocsmában, pernahajderek között bort hörpintve nevetgél velük Kézzel lábbal integetnek az égből az angyalok hogy ez skandalum, térjék észre hiszen ő már az égiek közé tartozik, fennebbre A kocsmanépek szívélyesek; fizetik, amit iszik s váltig kérdezgetik, mesélje má’ el mikor lesz a világnak vége, meg oszt miképp „Aztat csak az Atya tuggya, de ő mostan alszik” biztatásul azért hozzátoldja „mégha az ember el is fogy, bor az lesz mindig” „Mert gazda nélküli szükségében a szőlő megtanul majd magátul levet eresztni s erjedni és mint jó a rossztól, a seprű is idején elválik” Boldog minden itókás, ki ezt hallja Bondajkót hátbaveregetik és rendelnek még egy pint bort neki Erre mán az őriző angyalok türelmüket vesztik hónaljánál fogva felkapják, és szárnyra kelve felfele a mennybe elviszik 20 A madarak királyválasztása „Elég a civakodásból!” csapott a felhőasztalra Bondajkó egy harmatszárító május reggelen midőn ezer meg ezer madár, mind egymás szavába vágva azon vesz’kedett hogy a tágas levegőégben ki miképpen s mely útakon repülhet A fecskék össze-vissza cikáznak A darvak pedig semerre nem néznek csak mennek lomha-lassún, csőrük után egyenest A vércsék meg oszt’ állva szitálnak egyhelyt A seregélyek százasával összebeszélnek bandákba verődve foglalják a teret A lúdak csak húznak V-alakban nem tartják be a szabályos libasor-rendet „Ez így tovább nem mehet tessék királyt választani” Bondajkó ekképp rendelkezett „ki törvényben szabja meg röptét mindenkinek” A sas kihúzta magát, rögtön jelentkezett hogy ő föntről lát mindent, királynak jó lesz Aztán a sólyom, hogy ő a leggyorsabb A strucc, bár szállni nem tud, bárkinél súlyosabb Az albatrosznak viszont a szárnya távja nagy 21 Ebben-abban ki jobbnak érzé magát másnál mind jelentkezett, de egyezség nem született döntött hát Bondajkó: „A madarak királya ki már a nevében is az és ő szíve csücskének a legkedvesebb a tüzesfejű királyka lesz” Az aprócska madár büszkén feszített felborzolt tollal járt-kelt hogy nagynak tessen, hasát düllesztette feje teteje piros foltját koronának hitte Ám csak nézzünk föl a levegőégbe, láthatjuk a madarak sem véle, sem Bondajkóval szemernyit azóta se törődnek merre szemük lát, civakodva bár de szabadon, kedvük szerint repülnek 22 Bűntelenek Nyárnak előjén szemeket vakító veres napsütésben a disznóknak ólja megett Bondajkó fura sündörgésre lett figyelmes Két, olyan ötévesforma gyerek azon sugdolódznak, ki kezdje a fiúcska vagy a lányka mutassa meg a másiknak mi rejtezik lábának közibe A leányka hajla rá előbben ruhácskáját hasáig felhúzza bugyengóját pedig fődig le néz nagyot a fiúka, elkerekedik a szeme Csudálkozásában le is hajolik hogy jobban láthassa mi es vón az kicsi hasíték a hasika aljában Sürgeté azonban a leán a mutogatásban a sor most mán rajta oldná is gatyája korcát a fiúcska de Bondajkó tovább ezt nem hagyhatja Sebtiben eléugrasztja a házból a jányka kiveresedetten rikácsoló anyjaurát az seprűvel kezében hajtja a fi’t el a határba a szúrós málnáson át 23 Kiérve végel a mezőre, fújék nagyot a fiú s tüskéket szedegetve talpából elmorfondérozék „Az egészöt átal gondolva megérötte mindönképp!” Bondajkó a bajsza alatt halkan nevet s föntről tészen rájuk jelet hogy bűntelenek 24 Látványos holdvilágos Bizony Isten, csak véletlen volt hogy Bondajkó az égből odapillantgatott Nem volt ő afféle, olyan leselkedős fajta de mit látott, szemét odaragasztotta fejér leány bontott hosszú haját mosta holdvilágos patakba’ Ingválla ejtve derekára vízcseppek csöppentek bőre bársonyára hetyke mellecskéi meg-megrezzenve ácsingóztak kétfele Próbálta, hiába, penig szégyenlette tekintetét, hogy e látványról levegye Az egésznek tán varázslás volt célja századok óta hajadonok mívelte praktika mint hajszáljukat bécsempészni választottjuk inge bugyrába vagy birtokuk jeleként karcot ejtni rózsának tövisével kézfeje hátára Báránycsengetyűs hangján énekelt is a leány, hosszasat, búsat valami olyast hogy házban embert szeretni bölcsőben gyermeket rengetni néki míly nagyon jó volna 25 Tán nem is varázslás csak egyszerű könyörgés volt ez az égre hogy Isten teremtette szépségének bizonyosodjék végre értelme Megsegítésül oszt’ Bondajkó annyit tett egy legényt, ki azon a tájékon bóklált de szándéka szerint másfelé ment fúvásával a szélnek a patak felé terelt 26 Szerelmesség parazsa, hímesség tüze A fejérnépek régen nem voltak eléggé szeretve irántok hidegség vette be magát a férfiemberek szívébe Láthatta Bondajkó szertenézve a pártában maradt leány míly könnyen síródik el azon hitbe’ hogy ő bizony nem kell senkinek penig amúgy üde lelke s kívánatos teste szerént boldogságra teremtetett Aztán a menyecske, szünt’len szomorkodik orcája sápadt, alig eszik férjeura a lova hátát inkább tartja becsben mintsem hozzá simulgatással közelítsen még az ágyban is semmibe veszi mi oka volna hát magát becsülni elfogy lassan, mint homokszem Vagy ha elszólítá a vétlen véletlen urát az asszonynak az enyészetbe elvárják a zord férfinépek tőle hogy élte virágát eztán feketében élje s öle meleg termősségét gyászban sorvadozva a hideg temetőben hűtse 27 Gondolt hát Bondajkó csavaros-eszeset a férfiszívekbe darabka parazsat tett s ha fentről egy fejérnép lelkét elesve látta példának okáért: pityergett fútt egyet s ki kanfi vala a közelben annak parazsa lánggá éledett Entül fogva, mint pillangók a lámpás körül a fejérnépek tájékán folyton ott keringnek szép szókkal, bukétákkal és a hímesség tüzével szívükben a férfiemberek nem lévén főbb dolguk e világban minthogy leányval s asszonnyal hűség kötte szerelembe essenek 28 Egynél többet Atyám, volt itt egy asszony, ki vétkezett ölt; emberét szerelemből ölte meg merthogy az egy másikba beleszeretett Atyám, volt itt az az ember, aki meghalt vétett ő is, tudta; nyűtte miatta a bánat de igen vágyta azt a másikat Megszidtam: balga, ki szívéből kiveté asszonyát, ki örömét szolgálta s utódainak anyjaként tudhatja A másik oktalan pedig el azt pusztította ki boldogsága záloga lett volna teste-lelke hiányát szenvedi Végel kiderült, az asszony mán reájött párja nélkül nem létezhetik, s kére téged csinálnád vissza elejitül az egészet Rákérdeztem az emberre is ha tehetné, hogy feléled, kivel élne megvallá őszintén: mindkettővel egyszerre Elküldtem őket, mert nincs rá hatalmam hogy furmányos vétkeket vétektelenítsek feltámadáskor majd jöjjenek elébed 29 Atyám, azért titkon megkövetlek hová tetted az eszedet hogy beültettél férfi s női szívekbe íly veszedelmes kettős élű fegyvert Egyik éle a szerelem, másik a féltése sebzé azt is, ki támad és aki védekezik vele Kevesebb lenne a dolgod, tetemest ha kivennéd belőlünk a féltékenységet hisz tanítád: végtelen a jó mit tetteinkkel tehetünk és nemigen fogy el attól ha szeretésből tesszük Atyám, hagyd hogy baj s írígylés nélkül egynél többet szerethessünk 30 Asszonyszeretésről írott levél Útadat mi egy asszonynak méhéből eredett többféle leányok és nőszemélyek lelke s öle közén tetted meg Keresvén általuk személyed abszolútus szeretését mit buba kora óta minden gyermek áhít, mert biztonságnak vél Járattad érette lábadat szerelmek kanyargósságain meglett emberként elakadva, mint iszalagba a felszín kusza érzelmességein Adtál persze mindig, valamiért valamit cserebere-fogadom szeretetet, de úgy vélted az elszámolásnál csakis veszthetsz Kaptál társat, ki a világot akként tekintette, mint te élt veled azonosmód, szolgált is téget számodra ez a kevésnél kevesebb Fáj belül, szívedben vájkál a magány-féreg tested emészti párban el nem hált békélésed hiányaid zsákja húzza le vállad mélyre 31 Oldozd le Legyen tered az, amit a másik maga köré teremt ha nem veled van is, érezd magad mellett ahogy a testét, lelke csupaszságát is szeresd Sorsoddá őt tedd * E levelet íratta Bondajkó egy földi pártfogoltjának hogy az miként vessen véget új s újabb asszonyok áhításának élte nyugalma érdekében 32 Bubát az égből Vajh fájásra születtek-é az asszonyok? Mert ’iszen egész gyönyörűséges szerelem-miskulanciájuk úgy vagyon teremtve hogy édes bujálkodásuk végibe kicsinyt vagy nagyon de mindenképp fájásuk leszen Akárha gyermekét szüli görcsök közt kilenc hónappal utána vagy ha nem, akkor mindenkori havi vérezős bajába’ S mégis hagyják magukat ölelve szeretni ha férfiember nékik hittel hiteles hűségét ígéri oly nagy bennük a vágy a csodára a testükben testükből növekedő kisbabára Imígyen, jövőbéli fájásit semmibe véve felfelé szálló sóhaja kísérte imáját egy földi asszonynak, hogy bubát - férjeura híján - méhébe az égből adnának Ártéren, fűzek közén rejtezve mutatkozik mezítlen napkeltében zsályának levelével dörzsölé be hasát kívánáskeltő varázslatképpen 33 S ajzá az eget, madárröptű fecske mellét mutatja frissvíz-ízű száját is felkínálja húnyt szemmel öle patakzug öblecskéjét elétárja hogy a meghallgattatás oda bátran bebúhassék Bondajkó tudja, miként kél az asszonyok fájási derekát beadva, lemén hozzá a füzesbe mégis s teszi örömmel, mit tehet a férfi méhébe sirítja ágyéka csillagjait Utóbb a maga vigaszára, botorul azt reméli ha buba lesz belőle, megszüllése most az egyszer, ez asszonynak annyira nagyon nem fog fájni 34 A szegínyasszony és a gazda Szokása szerint reggel felkel a Nap a szegínyasszony pedig látja megint nincs mit enni a purdéknak azok meg rínak csak Átal osonik a szomszédba szoknyája aljába tekeri a kakast slisszolna elfele, de hiába torkaszakadtábul rikoltozik az Elégyön a szomszéd az asszonyt megfogja elrángassa tőle a kakast és még reá es vág a botja Ám jő a következő nap esmét nincs mit ennijök a purdéknak az asszony a kokasra veti a szemit vinné mán el megint A gazda, mint előbben, észreveszi s visszavéve jussát, Istent kérleli vigyázzék má’ ő a jószágra ideig mert dühében e némbert tán agyonüti De Isten alszik, így harmadnapra Bondajkó kell intézze: a gazda mi övé, visszakapja s békesség terüljék e tájra 35 Noha egész éjszaka, folyvást a két portát szemmel tartotta rája nap a purdék örömére ki lett tekerve a kakas nyaka „Jut is, marad is” Bondajkó a meglopottat vigasztalta „ne bánja kend, az élet halad tovább miként a sors mindőnkre kiszabta” Évre rá a gazdaszomszéd beteg lett nagybeteg hívták a papot a szegínyasszony is odaóvatoskodott Feladták az utolsó kenetet az asszony meg ölébe véve a haldokló kezét, ígéretet tett „Meglásd egy igen fényes napon ott leszek én még a lakodalmodon s majd csörgőset táncolok neked” Bondajkó a gazda vállát fogja a mennybe bandukolnak fölfele az a bajszát pedri jókedvében: „Tudd-e a temetésem után még esküvőm leszen hol a szegínyasszony tarka szoknyaszélét a pörgés fölkapdossa köres-körbe 36 Vígan fognak csujjogatnak a népek húzzák a nótámat, én meg verem a csizmaszáram, adva a legényesnek a banda elejbe, egymagam” Távolból még a csörgő csörrenése is odahallott 37 Kőben madaram Aznap azt hitték az angyalok Bondajkóról hogy az esze teljesen elhagyta Álldogált egy fehér kavics előtt kérlelő szókat szóllott hozzája Lábujjhegyen egyikük közelb jutott tisztán ezeket hallotta „Kicsi madaram, ott vagy bent a kőben, tudom mondd meg hogy lenne jobb repülnél most vagy a feltámadást megvárod?” A választ nem hallották az angyalok de Bondajkó lehajolt fölvette a kavicsot tenyerében fogta szorost Aztán, amekkorát csak dobni tudott elröpítette a felhők fölé hozzá annyit mormogott „Legyen ahogy akarod de meg kell fogadnod le nem esel, soha” 38 Holtak a legnagyobb hegyen Isten még gyermek lehetett óriás pocsolya partján eregette vízre a szárazföldeket, tologatta ide-oda őket jókat nevetett, ahogy fröccsent a tenger amikor a hegyek nagy robajjal összeütköztek Így lett a Himalája a legnagyobb hegy a teteje öles hóval fedett szikla, dermedt hideg és csak mert van, fölmenni vágynak rá az emberek akkor is, ha ott halnak meg utolsó tettükbe fagyottan, úgy maradva Tátott szájjal hangtalan üvölt, kit a lavina befed nem tudni, anyját hívja-e vagy Istent karját tartja arca, teste elé keresztbe amíg él, a havat kaparja tíz körme éle ha hamar hal, az a kegyelem Ám a túlvilágon ember formájukban - gondolta Bondajkó - a tisztes kinézet mindenkit megillet béállogatta hát úgy a Napot hogy felmelegítse kellőn a fagyott hegyet Maga ment oda le minden halotthoz amint merevségük fölengedett becsukta szájukat, szemüket összetette kezüket arcuk vonásit nyugovásra illesztette 39 Aztán felhőkkel fedte el a Napot újra hó esett vastagon lepte be a holtakat és a nagy hegyet (Erőss Zsolt hegymászó emlékére) 40 Tízegynehány év múlva Idestova tízegynehány év, ami elmúlt és az Isten még mindig aludt Gondolta Bondajkó, megnézi mi lehet vele Mert igazából az Úristen is - mégha lett légyen az, aki - a létezésben levők táborából való ergó figyelmezni kell rá neki és megsegítni, ha valami nem jó Ment hát, végigjárta bényitta mind a tornyos felhőket a maga elejből félre tessékelte kezével a benti ködöket s egyszeribe meglátta ott Istent Feje alá kucorított tenyérrel az oldalán feküdött fából vett padon szuszogott egyenletesen mélyen a szeme csukva volt arca kisímult Bondajkó leguggolt eléje közelről nézte, nézegette s a hosszúra nőtt ősz szakállat mely csüngve egész a földig hullt az alvó Isten öle öblébe visszatette, óvatost 41 B o n d a j k ó s z á n d é k a i 42 Megállítani a mindenséget Látta Bondajkó éltében eleget, hogy felkel Nap reggel a látóhatár egyik fele felett estvére meg a másik oldalon lemegy pazarlás ez - vélekedett - mert a vetés csak addig nől míg a nap ejté rá a meleget Csavaros székely eszével elmélázott azon: mi lenne ha megállítná pörgését a Mindenségnek Csak úgy próbábul, hogy mi lesz akkor ha a nagy golyóbis, amin állunk a talpunk alatt nem fordul meg a Napcsillag se mozdul, hanem mint a cövek egyhelyt áll, tetőjén az égnek éjt s nap sugározva javainkra ingyen a hevet Két tenyerét a Föld két sarkára rárakta így kétfelől erőst megmarkolva kerengő útját s a maga körül forgást megállítta Elej’be csodálkoztak rajta aztán örültek az újnak az emberek a folyvást napvilágnak és a jó melegnek látták, minden zöldel, nől kétszerest a tyúkok pedig tojást duplándit tojtak 43 Node a planéta túlnansó feléről kiabálni kezdtek kegyetlen hideg van, micsoda esztelen dolog ez naphosszat nem látnak egyebet mint a semmit érő sötétet a vetés meg ki se kelt Nem tehettek egyebet: dunyha alatt átaludták a tavaszt, a nyarat, az őszt, a telet még gyermeket se nemzettek végére semmijük se lett pusztulatba kényszerültek Emezek meg, a napos oldalon sokas javaiktól nem tudták már, hová legyenek a bőség tunyává tette, lelassította vérüket gyermeket ők se nemzettek, s hogy örökig élni semmittevésben mint lehet, azon tépelődtek Látá már Bondajkó, rosszul mén ez mit kitalált a szamár fülebotjánál is értelmetlenebb a Mindenségben semmi nem állhat meg hanem végetlen kell járjon körbe és ezt jól csinálta meg az Isten Útjára engedte hát a Földet 44 Álom s való Azzal mostanra vajhmiképp megbékéltem, Nagyjóuram hogy munkátlan átalusszuk majd fele életünket hisz tenni az ellen nem lehet, hogy estenként a Föld az arcát a Naptól elsírölje s boríttatunk éjjelre haszontalan setétbe De miért kell, hogy az alvást a valótól más, álmodás tetézze lélek és test nyugvását bolydítsa, kikezdje naphosszig gyötré az embert ha rossz álmot látott Még ha jót álmodunk, az is keseres lesz mert fel kell ébredni belőle palotában jártunkvolt talpig selyemben de reggel dologra kelve durva daróc öltetik helyébe s az éji királyságnak annyi „Engedtessék meg választani” korteskedik Bondajkó fennhangon amellett „hogy szíve szabadjában dönthessen bárki a világ valóját vagy a maga álmodását kévánja élni” 45 „Csak hát az a bibi” - mondná az Úr ha ébren lenne „hogy az ember az álomban se itt, se ottan, nincsen semerre a lét-nemlét szegélyén billeg enmaga egyedülvalóságába temetve cselekedhet bármit, tette eredője magára s a többiekre nézve haszontalan, ok nélkül való javat nem ád, csupán veszejt belőle” 46 Számtalan Bondajkó irtóra megharagudott a pénzre Eltökélte magában, a Föld színéről végleg el kell törölje Mert a pénz miatt a népek maguk gyilkosai lettek A tisztítótűz akasztottakkal, vízbefúltakkal ereiket felvágó adósokkal telt meg Egy éjjel kieszelte Bondajkó a nagy cselt Mikor rajta kívül nincsen ébren senki a számokat az alvók fejéből, zsupsz, kitörli Megébredve hiába kérdik majd hányadika van, hány óra Eszükbe mindössze annyit juthat volt tegnap és lesz holnap Ebbe belenyugosznak, teszik tovább a dolgukat Csak a bankosok kerülhetnek bajba Rakosgatják a pénzüket ide-oda forgatgatják kupacokba, halmazokba Láthatják hogy sok de nem tudhatják mennyi Ha meg egy szülének a fészekalja gyermekit kén számbavenni állítsa sorba őket s adjon inkább nekiek külön-külön, szépen csengő neveket 47 Gazdagok és szegények így egyformák lennének Nem tudnák számlálni az időt sem pénzüket de volna mindből számtalan s boldogan élnének amíg a világ van 48 Mindenkinek egyetlenje lenne Bondajkónak volt valaha igazi szerelme kit magától azzal szalajtott el hogy sem kezét, sem figyelmét feléje percre el nem engedte Az ajtó félfájára fel is írta akkor Istentől számon kérni alkalmasint el ne felejtse az asszonyfélét olynyira más állhatatlan fajtává mi okból tette Merthogy a semmi okán ment az el tőle pedig nem akart ő egyebet mint folyton boldogságban újra s újra egy test egy lélek lenni vele Végül nem kérdezte meg Istent csak bévette fejébe, a módját kieszeli miképp kaphat öröklétig tartó hűséges párt minden férfi Ha mint Ádám, feláldozná ennen bordáját Isten keze által az faragtatna szemrevaló nővé át s emígyen lenne saját vágyának képére formált egyetlenje, egy életen át Sem urak, sem zsellérek sem dámák, sem cselédek hajadonok, se öreglegények utcalányok, se semmilyen népek - Bondajkó nem érti miért e módját a párszerzésnek, máig nem szeretnék 49 Így megyen az Gábriel, az angyal, a nemtelen éppen nem vala szolgálatban Bondajkóval kvaterkázik kettesben oszt elébúvik belőle a kiváncsisága beavatná-e cimborája szóban abbéli tapasztalatokba férfi meg asszony közt a Földön mikor és hogyan megy az... „Az ember már csak olyan - Bondajkó rábólint megyen az télbe’ nyárba’ mindig még az igencsak dógos napokban is Egyszer vót, hogy kinn a határban déli rekkenő forróságban tengerit sarjúzni, meg tőtögetni kelletett Én menek az elébb soron, pislantok hátra ő a másikon, megáll, haja tincsét helyreigazítja mert beléhullott vízcsöppes homlokába Aztán a főd fele hajolgat vissza s minden lehajlásnál odabókolgatgat két melle a semmi kis ingvállba Piros karton szoknyaalja főkapva félódalt begyűrve a korcba villanék ki alólla tejfehér combjahúsa 50 Nosza, dobom el a kapát, fordulok vissza de mán ő is szalad, magosan kacagva elfele a keresztbe sorokba Elejbe kerülök erre mint a nyúl, csapást vált ódalra csakúgy repked a szoknya pirosa utána A fődnek végibe fa mögé búvik onnét les ki-ki láthatni a szemit Fújtatva végre bécserkelem derekát átfogva édesgetem a fűbe szépen lefektetem Behúnyja pilláját én meg kicsinyét fölhajtom szoknyáját s ölét magammal rögtön eltakarom a nap sugara oda bé ne lásson Aztán mellé, hátamra hengeredek karcsúd testét oldalamhoz kuporintom fűszálat rágcsálva bámulom a nagy csésze azúrkék eget” * „Így megyen ez talán éppenhogy Isten szándéka szerint” 51 Bujaságos férfivágyak „Jó neked, Uram” - mondá Bondajkó az alvónak hogy tégedet nem emészt a női nem eránti vágyódásnak szivet csűrő-facsaró nehezsége Mi férfiak bizony nem tudunk esendők nemlenni s nem örülni bármi időben, ha a leány akár tüzes, akár szemérmes ránknézése okán számunkra jóféle jövendő sejtetik Példának okáért ígéretik ajakik puha érintése játszódós nyelvök ingerlő fürgesége csimpaszkodó ujjaik bőrünkbe mélyülése amint gejzírként feltörnek vágyaik Csak gondolj bele, Uram, a talányos sejtelmekbe ott a lebbenő ruhájok alatt kecses mozdulatik rája tetézik a bajt eszünket veszejtik bármikor, ha akarják Mikoron penig magukat teljest átadva nekünk kicsiny időre ölükbe eresztnek annak ott búvó melege parázsként sütöget s azt se tudjuk, mivé legyünk ékes örömünkben Ha mindezen szépséges szép lényeket gyönyörökkel tőtve te teremtéd Uram lehetetlen, hogy bujaságos férfivágyainkat megbocsájtón meg ne értsed 52 Mennyországbéli állatok Ha az Özönvíz idején - gondolta Bondajkó - Isten gondossága egy kalap alá vett Noé bárkájában állatot s embert hogy utódjaik útján mentné meg az örökkévalóságnak őket mind helyes lenne tán, ha már meghaltak a mennyországba is beereszt’ni valamennyit Mert míly szép lenne, ha a fodros bárányfelhők tetején, tényleg bárányok nyája legelészne köztük fehér bundájú nyulak ugrálnának szerte s álmosszemű szelíd tigrisek ármányos csíkosságukat levetve Isten lába előtt hevernének egyszínű fehéren mindenekkel békességben Busa fejű ló a mennybéli ablakon benézne angyalok tenyeréből zabot eszegetne a tágas égi mezőn szürkeszőrű marha kérődzne elfeküdve, a hasa szivárványfűvel tele s ezüsthátú aprócska békafik rejteznének szemenként az esőcseppekben míg azok a földig leérnek s onnan a pára hátán szállnának vissza a felhőkbe 53 A madaraknak könnyű dolga lenne hisz repülhetnek most is a levegőégben bármerre földről a mennybe, s vissza talán nem is tudná igazából senki élők-e vagy csak voltak azonegy pillanatban különbség csupán annyi hogy a mennybe kerültek közt még a hollónak is fehér tolla volna * Ekképp álmodozott odafenn az égben Bondajkó s a vállán rajta ott megült volt a holló 54 Szónoklat az állatok egyedi és nemes voltáról „Éltük folyásában története vagyon egyes egyesenként bármely állatoknak hisz osztatik rájuk minden, mi adódik létük véletlen sodratában Ezen okokból kiválik közülük ügyes, ügyetlen, okos vagy oktalan sokféle jellemet ád a tapasztalat egyiknek nemest, másnak kevésbé azt Mégis most akképp van, hogy az ember egy kalap alá vesz s közös néven nevez azonos fajtába sorolt összes állatokat nem tekintve éltük folyásában a másságokat Ha hozzánk kerülnek, sorsot szabunk nekik de ne higgyük azt, hogy emlékezetükbe a tőlünk bánásul kapott jót s rosszat élethosszig föl nem jegyzik És az Égbenlakó, ha majd mifelettünk ítélkezik megkérdé a felhők közt mindent tudó állatok urát: a Nagy Fehér Tigrist az emberfajta őket emberszámba, van-e hogy veszi Mert az barátja közülünk valamelyiküknek ki enni adott, gyógyította sebüket esetleg tollát, szőrét simítta meg vagy élni hagyta csak; ezzel maga is nemesedett 55 Végest az Úr az élők számára aszerint tesz emlékezetet vagy elmúlást az enyészetben hogy míg a Földön járta letellett, élte bele illett-e a mindenekkel való együttlevés életkerekébe” * Ezen okosságokat szónoklotta Bondajkó a hajnali szélbe, s lemenve az égi magasságból a széles mezőre hol a porban pacsirta madárkák fürödtek sokasan ott közibük telepedett, tenyerére vette és egyenként nevükön szólította mindeniket 56 Ábel legyek Nem tőled félek én Uram hanem enmagamtól Hogy éltem során végig kitart e bennem a jó Mert írva úgy vagyon, Káin az kitől magvunk eredeztetett És hogy Ábel legyek győznöm kell önmagam felett Le kéne bírnom a kevélységemet nem kéne keresnem az elsőségemet Mert a pornak vagyok része sem kővé sem léggé nem lehetek Meg égreszálló madárrá sem ígérem, leszek ami rendeltetett De tehetnél annyit te is, Uram az áldozatom, ha adom, fogadd el méretlen nem vetve össze Ábelével Hagyd őt magamban meglelnem bennem kell legyen hiszen testvérek vagyunk, mi ketten 57 Bondajkó tisztessége Tán zökkent velem az idő, Uram megszületni láttam magam Csatakos porontyként vérben vonyíték lába közén egy asszonynak Szemem rányittam: a népeknek igazuk van nem több, mint morzsadarabja vagyok csak az élők végetlen sorának Azóta telő napjaimban pedig éhemben éltét veszem magvaknak s állatoknak Számos olyanoknak kik nem bizonyos hogy kevesbek, mint én magam Mire fel hát a tisztségem, Uram hogy míg alszol, helyetted láthassak szóljak vagy hallgassak a világ kerekén igazítsak bármit a magam ítélete szerint Megbénít ez Uram, s hiába buzgalmam az igazság bizonytalan és tudhatatlan hogy a vannál lehet-e jobb a majdan nem látok messzebb a kinyújtott kezemnél 58 Tudd meg Uram, az maradtam, aki voltam a szándékod elfogadtam de ne várj tőlem sokat átal fordítnom a történteket engem meghalad 59 B o n d a j k ó t ö p r e n g é s e i 60 A képzelet kertjében Mondják, mit ember nem lát szívesen véli: nincs is Haszontalan, ha fejében mint fecskemadarak egyik a másikát cikázva kergeti ezeregy elszálló gondolat Csak a való kézzelfogható tapasztalata az mi egyértelműséggé sűredik, s kimondva az éléshez kellő segedelmet ad Ennek ellenébe mégis van olyan, ami leírhatatlan mert nem tudhatunk reá pontos szavakat Például a fény szivárványszínessége szíven ragad ezüst-kék csillagok hada éjsetétet bontogat veres-sárga diadalív az alkonyat és köröttünk a zöld minden árnyalata szemünk-testünk szomjoltó itala: élenyt ad Vagy mondjuk mi szókhoz lenne hasonítható a nők derekának hajlata, mozdulata s a rajta redőződő színpompás ruha Vagy a lopakodó tigris léptének puhasága és az erdő csöndjében leeső száradó levél hangtalan siklása Ami mindezt láttatja: a szótalanság szótára Mind a valóságból van, mit elsoroltam de hogy a világ gyönyörűségét teljességében felfogjam szemem be kell csukjam 61 s a képzeletemmel kell lássam a magasból kibomló, lelkünkbe fogódzó szavak által homályos képeket * Végig gondolá ezt Bondajkó alaposan majd bárányfelhő-süvegét levéve kezeit összette, és magában helyettünk is megköszönte, annak kit szóval illetni szintén nem vón’ szabad hogy a valóságban léteztet, s egyben a képzelet kertjében sétáltat mindőnket ösvényünket örömérzetekkel tetézve-kirakva 62 Honnan van, hová lesz (A semmi tudása) Vajon a tudás honnan ered Benne van-é a fejünkben kisded ártatlanságunkban megszületve vagy csöppenként csepegteti belénk az, kinek melléből kapjuk tejét és megszólalni is megtanít Vagy okosít-e a tapasztalás mely engedi, hogy a jövő kedvéért az elmúltat tartsuk észben folyvást s mi fennmarad az időrostán, maradjék elvehetetlen saját vagyonkánk Tán Istené a tudás melyből apró darabot morzsándi falatot néha elejt mi meg fölszedjük, s rágódunk rajt’ hosszas ideig, ha fejünkbe fér egyáltlán * Régvolt bölcs süppedt sírhalmánál tenyeréből tenyerébe port eregetve vevé átal magában Bondajkó ezeket „Lám, míly felfoghatatlan enyészve e maréknyi porban 63 benne vannak-e még mindazon értések és érzések mi éltünk folyásán agyunkba tudásként véges halomba összegyülemlett vagy mintha nem is lett volna együtt velünk elillan” 64 A tüzes golyóbisból mi lett Most, hogy Bondajkó a Földet felülről nézheti azt kell mondja rá: szép munka, Istent dícséri Akinek keze ügyében nem volt más csak egy ízzó forró golyó pörgette erre arra nem volt semmire jó mígnem kimódolta rá a természet törvényeinek ága-bogát Originális ötlet volt tőle különválasztani a vizeket és szárazat fölébük légből képzett magasságokat hol eső, pára, hó, por és hamu a szél hátán kerengve járják örökkön tartó körkörös táncukat Kelletik hozzá útmutatónak a nehezségi erő miszerint ami fennebb van annak szabálya, hogy a földre mint megtérő bűnbánat, folytonost visszajő ideig megül, megcsendesül; elmélázik azon víz, virág, homok, kő, ember vagy állat ő Ezerféle a világ alakzatja patakok szeszélyével barázdáltak a hegyek a sík mezők a végtelenben találkozó egyenesek fölfelé áramlások tetéznek egymásra fellegeket és sohase keletkezhetnek egyforma hópelyhek egy oka van mindennek, mégis másmilyenek 65 És a végén itt vannak még a véletlenek elpusztulhat akármi, helyébe rögvest előre tudhatatlan másvalami lesz csak a semmi az, ami nem foglalhat teret mert eredője a természetnek kiszámíthatatlan de valamilyen formában mindig lenni szeret 66 Játszódások Képzeld, miket látok Uram alant az emberek, ha nem alusznak és éppen nem is esznek (tán azidőn nem éhesek) és más egyéb dolguk sincsen kisebb-nagyobb maguk fabrikálta gömbölyded golyóféléket kergetnek Eldobják, vagy bottal ütik el messzire oly is van, hogy a lábukkal belerúgnak aztán utána szaladnak heveskedve örömködnek, az égnek hálálkodnak majd megintcsak a labdacsért veszkölődnek és hogy össze ne vesszenek bírót választnak, ki betartatja velük a maguk kimódolta parancsolatokat Láthatni, jó ez nekik igazándiból kedvük telik benne az ügyesek egymás vállát veregetik mások is biztatgatják őket kik csak nézik és ülnek Hogy értelme mennyi van mind ennek hasznos-é megmaradozni gyermeknek nem tudom de ha nem haragszol érte, Uram hagynám őket, tegyék ezeket 67 * Azt azért meg kell mondanom néha hasonos vagy magad is hozzájuk mert rengeteg az időd, és sose vagy éhes valld hát meg: ezzel a mi Földgolyóbisunkkal van-e valami végességes terved vagy Te is csak kitöltöd vélünk játszódós kedved 68 A tücsökzene veleje A nap már javában lefelé ment Bondajkó a grádicson odakünn fenn a veresedő felhőkön álldigált aztán hegedűjét elővette elkezdett játszani rajt’ egy dalt Abbahagyta, mert fülét egy halk másik hang szintén hegedülésféle ütte meg olyan, milyet a földből előbúvó tücsök muzsikálgat estente Elkapván őt a kéváncsiság - egy bogár vajon mivel zenegélget szorgost becserkészte maga elé az asztalra, üveg alá tette ráparancsolt: „Halljam hát a hegedűdet!” Nagyító lencsén át buzgón vizsgálgatta - a ciripeket ugyan hallotta de hegedűt nem tanált nála csak a hátsó lába volt, mit folyvást emelgetett kruciális rejtély, ezmódon hogyan zenélhet Okosabb nem lévén, túdósunk aludni ment álmában a tücsök szálfa nagyra növekedett bort hozatott, asztalhoz ült vele barátkozott, illőn vendégelte s elárulta neki a titkot 69 „Nem a hangszerszám az ami a tücsökzene veleje jobban inkább a muzsikus mondhatni, lelki-tücsöksége” Bondajkó másnap a grádicson megpróbálta vette hegedűjét, szemét becsukta igazából biz’ ő tücsök, erőst azt gondolta s vonó nélkül átéléssel ciripelt hajnalig Minden tücsöklány beleszerelmesedett reggelre 70 Ha szárnyunk nőlne Tudnának-e az emberek a magasban élni a Föld felett Bondajkó erről töprengett busa fejét s bajszát billegetve darab ideje Mert tegyük fel a valaha jövendőben a sokaságos párok közti szerelemkedésben előfordulhatna azon eset hogy születéskor a vállából szárnya nőne ki egy gyermeknek Akképp, mint az angyaloknak s aztán ezt utódokba tovább adva úgyan repülhetne az emberfajta a maga erejéből bármi magasba mintha lépne átal keskeny patakmedret Emelkedve felfele képessé lenne ámulva csodálni a csillagokat tehetné, ha nagyon akarná átnézni túlfelére a Holdnak az öregebbek a Napnak padkájára odaülve melengetnék a hátukat 71 De a baj elébb-utóbb beütne mihelyt kimondnák az elsőként jöttek ez a mienk, mert mi hódítottuk meg felparcelláznák egymás közt a levegőeget kinek pénze van, zsákszámra venne sötétséget s azt tőzsdén fektetné be, hatalomrészvényekbe Elteltek ezer évek szárnyakinőtt emberek szerencsére mégse nem lettek Talán mert egy fentebbi létezéshez nem elegendő bírni a készséget a fejünkben lakozó szellem kellene még, hogy legyen magasságra született 72 Az égen csak a madárnak Emberféle nem tud az égbe szállni sehogy nem ha fából szárnyakat fabrikál magának és csapkod vele vadul akkor sem szabhat ernyőforma vásznat szirtről ugorhat, darabig viszi az áramlat aztán elejti a földre le és nem az ember repül akkor se ha felül egy repülő valamire fémburok zárja körbe a kintből nem láthat többet mint mit az ablak enged vagy szíjazhatja magát űrhajóba eszetlen száguldva a súlytalanba hol azt se tudja van-e ég, s merre és ha a repülést csak ábrándozza véges képzelete, mint lovak patája beragad a sárba, lehúzza bizonyítva: eszed okán földre való vagy a templomban pedig hiába foglalja imába százszor hogy a végén a lelke majd az égbe szállna itt marad 73 Az égen csak a madárnak mert a szárnya igazi adatik meg repülni 74 Az utolsóként megteremtett Nem tudom, Isten elfáradtál a végére vagy elvesztetted a kedved mi volt ezzel az Ádámmal a terved A Föld minden zeg-zugába kifundáltál odavaló lényeket jégen élő szép fehérbundás medvéket virágok porát gyűjtögető méheket éveket átalvó magvakat a föld alatt hátukon házukat hordozó csigákat napmelegtől megéledő gyíkokat levegőben párosodó madarakat vízből lélegző halakat ezerféle életet élő zseniális apróságokat és óriásokat De mire jó az ember a nyárban melege van bundája híján télen fázik annál, mi kell neki, jóval többet eszik épít olyat, aminek haszna sincs és noha bizton meghal retteg attól haláláig 75 Mivégre hiába Lásd Isten, hiába volt mikor életemben ellenedre kerítettem magamat elébed hogy saját eszemmel érjem fel, mi teszi a lényeget és hiába kullogtam mögötted engedelmesen parancsolatidat ismételve híven a láthatatlant is véltem látni érted meg mégsem értettem mivégre vagyok én mivégre vagy Te Mert ha magától forog minden ami forogható, és a mindeneknek vége nincsen hosszában széltében miért kéne nékem töprengeni azon ki teremtett engem s Téged Jövőt álmodni lett volna dolgom bírálni múltat, jelent, morfondírozni Veled jóról, rosszról, tettekről, tennivalókról hogy miképpen teljék emberben az élet ok s okozatok véletlen láncolatából kitudhatatlan okos-é vagy oktalan sorsom kerekedett Mert úgyis eljön majd a pillanat az ismételhetetlen végességes elválik tőlem, mi addig bennem haladt levegőt se vehetek többet 76 görcsbe rándult kézzel a percért reszketek ami az időmből még maradt hátamon feküdni tudok csak nemakartan mozdulatlan s onnantól már nem láthatlak sem Téged sem magamat 77 A z i d ő l e t e l l e t t 78 Isten talán rosszat álmodott Bondajkó ezen fenti időkben nem csak az egymásba gabalyult földi létezések folyását ügyelte de gondja volt, mint mondottuk Isten álmára is Gyakorta megnézte eléggé puhán feküszik-e egyenletes-e a lélegzése és ha úgy adódott, betakarta puha bárányfelhőkbe Egyszer mocorogni látta a kezdettől úgy száz év múlva ijedtükben a gonoszok vizekbe szaladtak odalenn nem ébredett meg mégsem Máskor átfordult a másik oldalára a Föld megremegett mindenki azt hitte: itt a világvége tartottak bűnbánatot, vetettek keresztet de az Égbenlakó visszaaludt A százhetven-hetedik évben az Úr álmában felkiáltott, talán rosszat álmodott Bondajkó két nagy tenyerébe vette a kezét simogatta, hogy az alvó ijedtsége elmúljon s akkor az Úr fölébredt végre 79 Isten újra ébren Megébredésemkor fölülvén látám: a Föld ugyan úgy forog megvagyon hozzája hiányt’lan a Nap, a Hold, a csillagok folynak a folyók és patakok halak pikkelyei csillámlanak a vizekben S fönn, ahogy volt az egyetlenszínű fényből körívbe szivárványszínek kanyarulnak az égre a felhőkből víz csurog és mint szokásuk, szárnyuk alá veszik a madarak a szelet a levegőben Így hát nagy bajt az én emberem - bármit tett is - nem csinálhatott talántán kétlábú teremtményeim többes része is valamicsként jobbakká változott Magam meg ez időben végigaludhattam százhetvenhétszer háromszázhatvanöt napot mi biz’a, jólesett ezalatt vitte végbe Bondajkó az előbbekben történteket miket eleddig kedvükre olvashattak 80 81 T a r t a l o m A k e z d e t A kapunál egy mezítelen ember 6 Isten aludna 7 B o n d a j k ó c s e l e k e d e t e i Mennyekbe való menetel 10 Isten nem szolga 11 Égi víz puskaporra 13 Indián lélek 15 Az ébenhajú cigánylány 17 A szőlő és a világvég 19 A madarak királyválasztása 20 Bűntelenek 22 Látványos holdvilágos 24 Szerelmesség parazsa, hímesség tüze 26 Egynél többet 28 Asszonyszeretésről írott levél 30 Bubát az égből 32 A szegínyasszony és a gazda 34 Kőben madaram 37 Holtak a legnagyobb hegyen 38 Tízegynehány év múlva 40 82 B o n d a j k ó s z á n d é k a i Megállítani a mindenséget 42 Álom s való 44 Számtalan 46 Mindenkinek egyetlenje lenne 48 Így megyen az 49 Bujaságos férfivágyak 51 Mennyországbéli állatok 52 Szónoklat az állatok egyedi és nemes voltáról 54 Ábel legyek 56 Bondajkó tisztessége 57 B o n d a j k ó t ö p r e n g é s e i A képzelet kertjében 60 Honnan van, hová lesz 62 A tüzes golyóbisból mi lett 64 Játszódások 66 A tücsökzene veleje 68 Ha szárnyunk nőlne 70 Az égen csak a madárnak 72 Az utolsóként megteremtett 74 Mivégre hiába 75 A z i d ő l e t e l l e t t Isten talán rosszat álmodott 78 Isten újra ébren 79 83 A szerző előzőekben megjelent verskötetei: Kérdő jelek (1993) Arcjátékok (1995) Van egy nap (1997) Létezéskönnyítések (2003) Kerek a világ innen is, onnan is (2013) Meleg ruha hideg időkre (válogatott versek) (2016) Bondajkó és Onejka (2018) 84