Arcjátékok – Székely Sándor írásai

SZÉKELY SÁNDOR Arcjátékok Kornétás Kiadó Budapest, 1995

T A K A R A T L A N

Mostantól számos és számtalan lesz Kettéválik a tér. Mostantól alakossá lesz, és lesz száraz része is. Élek és lapok hasadnak ki a nagyhasú teljességből, és ketten egyszerre jövünk rá: fáj a vanba átmenet. Aztán megütnek, hogy sírjak, és mostantól az időm számossá lesz. Eggyé válik a tér. Mostantól az alak, mint olyan értelmetlen lesz, és csakis száraz részek lesznek. Még ki- és belélegzek; -nem tudhatom, melyik marad benn végleg. Először egyedül egy utána két göröngy, s aztán számtalan lesz mostantól fölöttem a fedélen.

Megfésülködöm Lássuk, mit teszel ha megszegett kenyérben a penge-éles kés illetve a mozdulat nem áll meg? Hát vérzek a kenyér darabokban a kés pengével előre hull a földre mellemen vörös csík. Na jó, de mit teszel ha már kifolyt az összes és tényleg csak percek tuti, hogy vége megmondta az orvos is? Hát várom hogy leteljen arccal előre vagy oldalt dőljek időben el kell dőlnie. És mit teszel ha végre végleg vége eldőltél és nincsen tétje annak, ami történik ezután miután most már mindig csak egy pontra nézel?

Kitakart magammal betakarom magam aranyszínű mézet csorgatok búzába késpengét tükörként használva megfésülködöm, és tiszta inget veszek.

Ossz el kettővel (vándormutatványok) Kékbe avatva zöldbe terítve harminc rozzant szekér zörgése por és egy kalap Ámul, aki bámul tiszták és szépek fogdosott szélű elszakadt képek láss tükörben voltak a lettek Kinek kinek tetszése szerint ha látja, jó ha nem, húzza a belit mert én itten most egy percig - valameddig magam ketten leszek (legyél jó ossz el fáj nekem itt rossz, hogy néznek ilyennek látnak ossz el engem vissza kettővel)

Házunk eleje eszünk veleje elfogyóban minden kerek kerék és most kinyitom a tenyerem - eleresztettelek Ha kevés, keress még ha sok, legyen elég elszáll arcomból a pír, a por tessék ha akarjátok: itt leszek megint

A város, a nap és a mondat Akárha sötét, akárha világos - öt óra - a város egyet fordul, és nemakaródzik-mozdulatokkal tápászkodni kezd. Kezdenek a szemetesek. Velük az aludni nem tudó anyó, a kijózanodó padonalvó, az álmos forgalomirányító, kutyasétáltató vagy bolti eladó - megy, mind tudják merre. Egy percre persze mintha velük menne maga a nap is; a szürkét aranyozza hiába, lehúzott redőnyökön átmászva besüt a rádió reggeli hírműsorára. Lassacskán mindenki a helyén. Munkás a munkában, vállalkozó a vállalkozásban. (Nyolc órát nem gondolhatok rád szerelmem megint.) Miközben a mentős arra vár, hogy mindent megtegyen, és a baleseti helyszínelő a helyszínen terem.

Aztán elfogy kétmillió hamburger, elmegy a francba, nyugatra a nap is, némi rumízű fényár a kezdetén a sötétnek (a diszkóban bátrabban tapogathatlak én is), izzadunk itt a parketten még egy kicsit, utána elmegyünk és dumálunk a haverokkal. És akkor egyszercsak egy mondat - bármikor: mikor fizetünk, vagy a pincérre várunk vagy röhögés közben, amikor a metróba beszállunk esetleg elköszönés után magunkban - pont ez a mondat - nem is gondoltad ez az (te vagy én) ezt szülte (általunk) meg ma a város.

Hat hit Megfog majd, ha messze érek Magnak érlel, ha elvetélek Megkönnyít, ha hül a szemem magammá tesz, ha nincs egyebem Megtámaszt, ha dönt a kétség magamra hagy, ha elvegyülnék

A parkban estére Elszálltam és végleg vége Nem kell a duma betűje Nem kell, hogy megmondják mivégre Nem kell, hogy megértsék nekem miért ne Enyém lett a létek férge Enyém lett a mocsok kérge Fülembe hozzá még habos nyál hogy így a jó meg úgy a kár meg bizakodni kéne már Taknyolt lelakott köz-esélynél jobb a hántolatlan magány Megállnék, de nincsen tétje A nincsből nem jut jövő-zenére A nincsből csak ma van Meghúzom magam a parkban estére Legalább levegőből vehetek eleget

Igen belegondolván (stílusgyakorlat) A világ folyásiba igen belegondolván hívség és árulás lakozik mibennünk mind apánk, mind hazánk mind ágyunk, mind asszonyunk mind emberségünk, mind állat voltunk iránt Ezért mink megvetjük magunk magunkat s ippeg közbe imádattal imádjuk hogy halálunkkal a halálunkig megbékítni sem tudjuk az életünket Ezért nem vagyon békességünk az Istennel sem hogy magunkat néki magunktól megadjuk hogy nyernénk bölcs tudatlanságot az életnek mentibe’ Ezért kömény fejünket esmét és esmét béverjük a falba tapasztalannak tapasztalására s okulására az okosobbaknak

Egyszer el fog belőlem tűnni (Kiben élek?) (Talán egy Teremtőben) (a semmiben felejtőben) Magamagán is messze túl, napsütötte vákuumból tág pupillával figyeli hogy tűnik el belőlem az a valami kis sötét aminek nem kell többé lélegzetet vennie (Esetleg egy emberben) (a szeretet-vesztőben) Fölnéznek az alantlevők, kalapjukat megemelők zsebkendőbe elsíratók, kutyát-pulyát vígasztalók és az asszonyt, amíg a fátyolt hessentő más kedvem helyén kedvet nem talál (Ha bennük sem, hát akkor egy késztetésben) (az inakat megfeszíttetőben) Hogy süket sárból csináljak éneklő madarat madár lábának ágat, az ágból bogas erdőt minden élőt rejtőt és hegyet alája el ne dőljön hiába (a létezésben)

Három állapot Öltözz másba A tudós homlokába A kézműves ujjába A távfutó lábába Vegyél magadra neveket Mondd ki, hogy minden lehetsz S az leszel, akinek látszol Öltözz magadba Apád hátfájós szigorúságába Hugod nevető göndör hajába A gyereked elcsitított sírásába Vedd magadra a terheket Mondd meg, kinek s mit lehet S ami van, az lesz, aminek látod Öltözz másba Madárba, fába A magasságba és a maradásba Az eső egyetlen zuhanásába Tedd le, ami a tied Felejtsd el a neved Lesz ami magától lehet

A verset Hogy hogy vagyok - köszönöm kérdéstek - meg vagy inkább el kávéval és tejjel gyerekkel feleséggel másokkal átélt érzésekkel inflációval és költségvetéssel átizzadt inggel kötelező körökkel és egyenként leszámolt percekkel Azonban ha világosabban kívánjátok - benne van - olvassátok el a verset De addig is - köszönöm kérdéstek - teszem a dolgom: élek érdektelen, hogy pontosan miképpen húst eszek-e vagy kenyeret vékony vagy vastag nőt szeretek színes üveggyöngyökön alszom-e Egyet tehetek leírom ide - benne van - olvassátok el a verset

Hogy pontosabban értsétek - köszönöm kérdéstek - magamnak sem vagyok fontos mint ki vagy mi Csak az, hogy hogy érzitek a tiétek lett-e valami amikor az ítélethez előttetek állok tessék olvassátok el a verset

F É R F I M A S Z K

Elalvás előtt, lazán Lazán, szélesen vigyorogva könnyedre véve a figurát babrálom a hálóinged pántját hogy belőled s belőlem is kimossam ezt a tetves relációkkal, funkciókkal és szituációkkal terhes mai napot amiben mi magunk nem is magunk vagyunk csak mégis a pénz miatt meg hát az élet ilyen orcátlan, ugye Miért nem fordulsz ide Nézd: a válladon a kezemet keresi rajtad a bizonyos helyeket Nézd: a szám közelebb van hozzád, mint hozzám de te alszol, látom mert nehéz volt a nap jelzi a kézmozdulat majd holnap Majd lazán, szélesen vigyorogva elalszom

Miért szeretkezem Azért szeretkezem mert van bennem egy állat ész nélkül és hiányzik belőle az alázat csak a dölyf az én vagyok én indítja a csípőt a kezet még akkor is ha elfogyott a levegő vagy a szeretet Azért szeretkezem mert van bennem egy gyerek síró-nyavalygó aki egy nőt feltételez nagymellű asszonyt a tutujgatót a kinyitom a számat és enniadót ahogy vagyok, úgy jó elfogadót Azért szeretkezem mert van bennem kedvesség ’sármos’ - mondod aki el tudja érni, hogy a semmiért vagy a szövegéért szeressék nekem dőlsz ingem alá dugod a kezed nagy mohó kortyokban iszom a szeretetet

Azért szeretkezem mert hát itt van bennem a testem amivel kifejezhetem hogy vagy - és veled megértethetem a meleget bizonysággá tehetem a nememet magaménak tudhatom az elmásult felemet.

Hoj Hoj, szárnyathajtó feldobott és fennmaradt nevetős szavak Hoj, madárlátta felhőbe font, hittel-bevont kitervelt terek Hoj, kígyóvéres bánatitta, szemmelvert tekerődző akarat Hoj, kérgethajtó beforduló, betapasztott meg-nem-szánt hiány

Villonhoz, amúgy profán Nagy vagy, öreg Csörög a csontod Álmodtatsz a húsról ami a Vastag Margot-ról hm már igencsak lefoszlott Gondoltad volna most és itt mégis beindulunk

Nem tudom én-e, de veled szeretkezem összetapasztok részeket kitépek darabokat érzed, hogy a fogam húsba mélyed keresek benned egy bizonyos helyet ahol azt mondhatom otthon vagyok tele hassal gömbölyödve alhatok itt átalhatom a hidegeket melegben féltésedben ébredek De most csak szeretkezem kaszabolt fű kis semmirevaló érzésélvezetek ezek szeretnék legalább hajlandóságot találni benned arra, hogyha belül nem is de melletted szolgálós árnyék bot, kalap, esernyő lehetek jókor jött szükség

Most még ott tartunk, hogy szeretkezem és nem lehetek biztos a remegésed tőlem eredt-e meg vagy a sikoly (amikor sikoltasz visszafogom a lélegzetem) csak arra figyelek mondod-e a nevem

Na ja Szeretlek na ja dehogy alszom csak csukva tartom a szemem közben hallom, hogy mondod mondjam meg, hogy Na ja szeretlek hát mint villamosszék az áramot (Bocs hülye vicc volt) De akkor hogyan? Na ja kell az összetartozás Mert egyszer mindenképpen elered az orrnak vére és akkor égbőleső hajnalsárga sűrű pára bizonytalan egyemberes peremén: a pánik hihetetlenek az igenek és az idő elázik marad a rohanás a levegőbe magába a földbe magába a kőbe belülre vagy födetlen mélybe hol a kitágult pupilla magában hordozza a mögénk került irányt

A semminek hízott a fájdalom üressé érett a hiány létbe fáradt a képzelet alaktalanná olvadt a nyár a tenyerembe csorog vér sár Na ja de inkább aludj te is

Én és te, közben Szeretném megmondani neked hogy szerintem az élet tudott dolgok egymásból egymásba alakulásának logikus és egyben ésszerűtlen valahonnan kiinduló, de önmagába visszatérő oksága A semmit sebesen sürgető karika Hogyan mondjam, ha te közben húnytszemű magamelegű csöndreintő terekben... Szeretném együtt eldúdolni veled hogy sram-daj hudenda-domdom fázik a hóban a porcom sárlik a Máli a legelőben telik a levegő az üvegekben Az idő elfoszlik a semmiben levésben Te közben húnytszemű magamelegű csöndreintő terekben... Szeretném a testünket veled naponta együtt együvé ahogy azt már napkelet óta lehet ágatfogó lázas hintába nyitottszájú pillanat-vágtába örömcsatába befogni Aztán a melegedet dunnába dugni és vele aludni

De te közben húnytszemű magamelegű csöndreintő terekben... Nincs több bennem Konok akaratok Évek óta feldobott kavicson egyensúlyozok görcsökké húzódik bennem a kitárulkozás heges sebekké az adni akarás Tükörmásom a hallgatásod én magamnak únos átok túl elég és alig vagyok

Rám sem is ismersz Még itt vagy állok előtted illőn, imbolyogva Ha elmész majd fekszem görccsel letakarva Ha itt leszel újra rám sem is ismersz nem leszek ilyen hiába

Majd én is Hajlott tereken átvivő kísértő szándék számolatlan éhség számbavett hegek. - Ma nem alszom veled. A kutyának lerágott csontot magamból bohócot nohát, ilyen a tél hullanak a pelyhek. - Mit tudom én, én is csak elmegyek. Látni, még ott van benned mocskos kis símogatás a homlokod mellett szétvetett lábak rajtad ragadt képek. - Ökölbe szorított ujjaim közül kilátszik a veszteségem. Minden lépésem bombatölcsér áthágottak a mit-miértek kiterített lapjaim fölött magához vígasztal a szégyen. - Hogy majd én is.

Fából való Ülök a fűben. (Ez vízpart, ő botot farag. A kés bemélyed, a forgács leesik. Aztán megint. Süti a nap.) Elment innen valaki. El, megint. (A lábát eső mossa, bőrét a szél kiszíjja, a haját hó födi. Csillan a penge, hajlik, ahogy kell, a forgács esik. Tükörben a szem. A bot, fut a vizen a botja.) El, el-innen. El, el-messzire. El, elmennék. El, ha elvinne. Hátán a víz. Hátha volnék vajmi apró fából való hajó.

Jár a jó Akkor állj meg, ha zöldre vált Hagyd bent, nem kell kabát Vegyél gyufát, ha nincs gyufád Csókold szájon, ha megtalált Fogd a derekát, és ne ereszd Akkor vegyél levegőt, ha elereszt Számolj tízig, és sokkal szorozd meg A végére tartsd a végtelent bent Most sikíts, ha jobb a jónál Harapj meg, ha éhes volnál Hagyd még, ha van mit hagyni Húnyd be a szemed, el fogsz aludni Ha elnehezült, tedd le Ami kicsi rajta, vedd a tenyeredbe Melegítsd meg a hidegét Nevesd ki a nevetését Legyél kő, ha bánt Maradj magadnak, ha eltalált Előre vedd a holnapot Tedd könnyűvé a haragot De ha már nem a tiéd, hagyd ott Ne tedd eléd, ha akadályoz Fütyülj, fogd a végén a botot Menj elől a jó majd járja a nyomod

N Ő , T I S Z T Á N

Lehetek, ha jól csinálom Elindulhatsz rajtam Talpad alatt fű vagy homok szemed szintjén messze dombok kezedben bot hátadra vetett kabátod lehetek, ha jól csinálom Megteríthetsz rajtam Tiszta abroszod vized vagy borod étvágyad és jóllakásod morzsák a szalvétádon lehetek, ha jól csinálom Kívül-belül levetkeztethetsz Semmi nélkül állok ott előtted és nem fogom szégyellni magam Ha látom, hogy elhagy a kedv, ha fázol a szám a bőrödre tapasztom meleget lehelek befele Szeretkezhetsz velem Lepedő leszek alattad, takaró rajtad belém bújtathatod minden izgága izgalmad a testemmel tartalak, a csontomig ölellek az arcod pirosa, a remegésed ritmusa leszek Jó leszek, ha jól csinálom

Okosabb lehetsz nálam Figyelek arra, amit mondasz Megjegyzem - hogyha elfelejted - gesztusaidat is másolva a lényeget világosan visszamondjam A szünet leszek a szavaid közt Hagyom, hogy terveidbe beleszőjjél Álmaidban hegyet lépjél a magasságtól ne szédüljél a föld leszek, ha földet értél Ha akarod megszeretem magamban azt, akit te És akkor lehetsz kegyetlen velem Kivárhatod, amíg a hiányod kétségbeejtő didergető fájások néma magamba betemet De ha kieresztesz, mosolygok mert ha igazán jól csinálom egy időre megint lehetek

Látod, ez a bokám Látod, ez a bokám amit itt látsz ív, inak, csont némi bőr gyermekkori hegek Látod, ez a mellem amit itt látsz kerek, zsír, tejmirígyek a bőrömbe csomagolva rajta két barna duzzanat Na most, ha mindent levetek látod még a vakbélműtét nyomát de ne érdekeljen csak a kigyulladt felhőkazlak alatt hanyatt kitakart sikoltás a gyöngyúsztató kettős ív a belénk némuló suttogás kagylótestembe csábuló csukottszemű utazás a neked előbújt nedveim a tőled várt áldás

Női kéz Aktus felé a gyorsvonat szorongásom kattogó vaskerekén Hajam leeresztve arcomból elfedi hogy merre és meddig tart a félsz Titkomból hámozom a tegnapi szégyent keserűre érett mehetnéket Mégis megint kibontva mezítelenre fázós, kicsi állat itt a testem Ahogy semmi nélkül áll előtted hátha valamit kitalálhat hogy elmúljon az este Végül a tett A kezemben nincs semmi bőr és köröm gombóccá szorítva egyszer csak szétnyitom - hóhártyás hegyekké ködmönzöld völgyekké naplegelte tisztássá bárányfelhők hasaaljává fodrodtetejű áttetsző vízzé Ennyi Fölvettelek, mint a ruhámat A nézésed viselem mint csiga a házat Teszem, amit neked tehetek

A felsőrészem Levetem a felsőrészem Miért is ne Hiszen süt a nap Utálom a pántokhagyta csíkokat Különben is, ha másnak lehet Nincsen abban semmi sem Hogy lógnak annak ott Ennél azért jobb vagyok Én különben se’ mutogatom Hasra vagyok feküdve Aki meg lát valamit: essen ki a szeme Idén még levetem a felsőrészem Jövőre már biztos nem lehet Hacsak némi szilikonnal - nem éri meg Most meleg van, gondolni kell a télre is Jót tesz a bőrnek, tiszta D-vitamin Na és ha látják, abban mi van Látta már más is ezeket Nem hinném, hogy rosszat tett Az a hapsi most idenézett Hát süssél nap Az idén még levetem

Próbálok most... Nyitom az ajtót és bedagadt szemrésből alaktalanná vált gondolatokkal próbálok rádmosolyogni de összeszorítom a szám Mert vigyáznom kell az ígéret levetkőztet ha kimondom s nem tudom kell-e neked

Ennyi Ha már eljöttél, ülj le Tedd magad kényelembe Van kenyér, van bor Hát mi szél hozott Ha már elmentél, csak csönd van Nyikordulást-vesztett ajtó Hajszálak a fésű fogaiban Hát ennyi

Bújtató Ha akárkiben akkor senkiben Talán egy elmulasztott ránézésben talán egy megakasztott nevetésben egy lehorgasztott gyerekfejben egy teljesületlen kérésben későnjött féltésben Ha senkiben akkor benned se Keress meg sötétben keress nappal behúnyt szemmel odahagyott értelemmel hozzámhúzó érzésekkel mint tócsák tükrén tekintet Ha benned se akkor bennem se Kilátszik az ürességem kilátszik a bennem sincsen bebújtatom magamba egészen

Felmosok Valami rossz ruhát felveszek vizet eresztek megkeresem a rongyot és felmosok Az én emberem későig dolgozik megetetem és ágyba bújok keze a hasamon úgy alszik el Az én életem csuda tudja jó meg rossz álmodás mesével, zenével és léppel fogott madár Süt a nap ez azt jelenti hamar felszárad és kész; szép a kő ha tiszta

Megszüllek minden nap Kis költőm minden nap a napra szüllek és papírosba betűs hálóba és énekes szavakba bepólyállak kis pulyám Kis költőm minden nap rád nézek és darabig a szemeddel nézek a messziig elhiszem neked a kigondolt legnagyobbakat Aztán átizzadom veled megint az inged hajtom a lovakat, hogy sebesen menjenek mórikálok és kinevetlek a semmin merengetlek kis pulyám Kis költőm minden nap egy sorral arrébb viszlek napoztatlak és szeretgetlek lenni adok neked kedvet kis pulyám

S Z E R E L E M T E R E K

Ruháid színe barna Emlékeztet egy délutánra Házfalakon lefolyó seszínű szürkében meleg színes folt a kalapod barna teteje pereme alatta madarak melege Az árnyékom szuszog a nyomodban A blúzod is barna selyem hajlataid bársonyára mozdulsz és maga mozdul utánad (szomorú lennék, ha elhagynálak vagy elhagyatnád magad velem) Apró fekete gombok őrzik melleden a meleget A szoknyád szintén puha barna ázott didergő hiányok folyton másmilyen lakása lombból alom álomból ház elvesztett félelem és megtalált bizonyosság hogy belédbújni a legemberibb dolog

Akárkit kereső Húnyt szemmel tespedő telt-kalács kelesztő béna óhaj Ablakot zörgető hártyákat széttépő szitkos csönd Terveket temető tenyeret szegező magam-megadása Üressé vetkező akárkit kereső semmibe bújás

Hát jó Az asztal lapja, a tányér pereme, mellette kés ujja között morzsol egy kenyérgalacsint - Hát jó - mondja a tányérba dobja a galacsint és a kabátja után nyúl A szoba négy sarka, egy végérvényes csukódás hülye ajtó, idétlen kabát - Hát jó - mondom (most már csak magamnak) megint egyedül vagyunk

Szeretetkezdet Lángjában veled szalad a tűz a parázsban magának marad Ködben veled halad a közel ami túl van, kívül szakad Száradni kiakasztott hegygerincek hálós csipkéi közt fennakadt a nap a tudat hogy vagy Állsz, hogy mutasd: mozdulsz Hallgatsz, hogy mutasd: beszélsz hozzám Magad mögé rejted a kezed, hogy álcázd a félelembe bugyolált apránként-akarást Csöndháncsból könnyű hidat fonok közénk kelj át láss elém nézz utánam ölelj át

Levlap Ha megvársz, sárga-gömbölyűvel érkezem Emlékek ellen radír lesz a zsebemben bocsánatot mormogok és nem lesznek álcás ártások a nézésemben Ha még kibírod, arccal a szélben piros-kihajolóssal érkezem hozok neked ezt azt, meg magamat és mint Attila, felgyújtom a hajamat legyen bizonyságod néked De addig is: amíg e lapot megkapod tűnjön minden bánatod bajod el

Szógrimasz Komisz kenyér csókok halma hitek hegye hazudsz rajtam haragszom - Túl terajtad túl énrajtam hajtogatott hajtóka vérünk vesszük valóra - Elfogsz megkötsz eloldsz elfödsz szemed dörzsölöd ne mán mik vannak

Ez az a hely Várásszagú álomszítta hely, megint az állomáson vagyok, ahol a port a cipőm orrával sínekké rajzolom; az eső meg, ha föltartom fényes mázasra mossa, lecsorog az arcomon, és a hó, fehér madár megül a hidegben a vállamon, amíg várlak. Ez az a hely, itt kiszállhatsz. Kibonthatod a hajad, levetheted a házad; ha mellettem fekszel, csecsemős érzésekkel hálhatsz; magad lehetsz a barátod és az álmod elhevert kutyáim bármeddig vigyázzák. Elmész, ha elmész. Innét mindig vannak vonatok; ígéred, hogy írsz, hívsz, hogy együtt utazzunk; bólogatok. Tenyeremből a tenyeredbe kevéske port csurgatok. Maradok.

Áttetsző és jeges (közénk telepedő valami) Persze nem emlékszel. E megszólalással is takarékoskodó tikkasztó napon, szemhúnytató fényben elénk tűnt egy valamilyen valami. Nos ez a valami. Ami nekem nem, de neked igencsak meglepetést okozott, ez a valami hideg volt, áttetsző és jeges. Te megdöbbentél. Hogy lehet, hogy eddig egyikünk se gondolt arra, hogy ez lehet; a jeges valami közénk telepedett. Én már gondoltam. Hogy ez lesz egyszer, de olyan kedves vagy, és minek előre ismerni áttetsző és jeges közénk telepedő akármiket.

A kőre, a késre (Tégy a kőre!) meglapult félelmeidből ázott okoskodásaidból elmázolt kedvedből elárvult nem-akarásodból töretlen visszajöttem (Tégy a késre!) nem hittem, hogy nem a nem hites kedvemben okra indokot szegeztem és a sötétet keresem hogy ne vedd észre vérzem (Tégy a kígyó ölébe!) és akkor vége végre az ütés nem üt a vágás nem vág a vágy kifogy egy sima ölelésbe’

Kizárt állat Bent vagy, drága? Kinn ülök a szobába’ a karom a karfán a szemem pedig a kilincsen az ajtóén, ami mögött... Jól vagy, nincs semmire szükséged? nem tudom, mihez kezdjek. Soká leszel bent, kedvesem? Mert úgy ülök itt kinn mint elvont figyelmű kizárt állat akinek tekintetében ürességgé kövül az alázat látod ezzel házalok nálad... Kérlek, mondd meg, hogy meddig? ígérem, hogy türelmesen. Miért mentél be? Ha mással vagy ott igazammá válik a szégyen haszontalanná a várakozó szemérmem sírósra torzul a szám széle... Túl régen vagy el! oka sincs már annak, hogy itt üljek. Kinyílna az ajtó, és te mégis. Hószínűn és tisztán az elalvásomat is rád bíznám nem jutna eszembe, ami más elmúlna a számból az ázottízű szorongás... Ha eljönnél mégis. házbanlakó emberré lennék.

Csönd. Ez olyan ajtó, hogy ez van mögötte kushadássá vált mozdulat megpenészedett reggel bebizonyosult józan iszony... Akkor hát többen már nem. magamra visszaszálljon. A székből felállok. Hogy köszönés vagy köszönet helyett elmenjek, drága nincs szükségem a hiányra nincs szükségem ajtónyitásra... Hogy megint azt mond: - Kis buta ez itt a fürdőszoba és csak a szememet festettem ki. -

Nem tudom, te meddig én erre elmozdulok vagy nem is a dolgok mozdulnak el mellettem hanyatt vagy a mellemen fekszem és a tér a táj meg esetleg emberek ilyenek ezek együtt az elvhajlító szélben mi közöm igazán nem is én itten csak miattad és erre még te is bizonyos távolságra tőlem keresel ezt azt és lecseszel engem hogy szinte minden (már megint) eltűnik miattam (ami kicsit is jó volt az egészben) nem tudom, te meddig én eddig.

Ez a tea Olyan nehéz a fejem olyan sete a kezem Tisztán tudom, hogy tennem kéne Tisztán tudom, hogy tenned kéne valamit Olyan keserű ez a tea ennyire nem volt soha A bögre szélére tapadva átmászik rajta egy meztelen csiga A kurva hétszentségit A kurva hétszentségit hogy minek van, és akkor miért múlik el belőlünk a soha

Már és még Ha már nincs és még mindig kéne akaszd a szögre Ha van még de már nem kéne akaszd melléje Jó lesz mindkettő ha majd a nincs-ség is hiányzik és a mégre már elfogyott az esély

Költözöm Nekem így már nem kell. Már tisztán is kevés. Át- meg átszőttem szálezüsttel mégis fakóra vált az egész. Hamis a bája. Eldönthetetlen-zöld a ruhája. Úgy tesz, mintha volna a hiányból táplálkozik. Talán ha a testét is leveti. Ha az ingembe dughatom a belsejét. Reszketek, hogy milyen semmiért küzdök és nem lesz több a rész. Hát legyen három halál. Vízbefúlt ég, megsápadt ragyogás. Taknyán csúszó közöny. Felejtsem el. Költözöm.

Volt Mari Osztozunk. tiéd az az emlék, amikor a szobába ferdén besütő nap az óra számlapján áthaladt, és mi nem törődtünk vele. Legyen tiéd az is, mikor a hálósipkás fejemtől a röhögést nem bírtad abbahagyni. Neked adom továbbá a megmászott hegyeket és az átúszott vizeket. Az együtt fogott féllábú rókát. A narancsokat és Floridát. Az egymás ölében elalvást. Elismerem: vagyok, amilyen vagyok. Tiéd a talapzatra emelt anyaság. A gyerekek megfordulós szeretete. A csakazértis magadmaradás. Tiéd a felejtés szüksége. Legyen enyém, hogy voltál.

Szép a kép Ha megszámolod lehet, hogy kevés Ha nem számolod biztosan elég Ha csak elvagy vele lehet szép a kép Ha fáj a hiánya megfogható, mi még Ha utána mégy esetleg visszanéz Ha nyitott ajtóval várod jön, tényleg a tiéd Ha nagyon számolod egyszer ő is elfogy de ha nem számolod elég lesz ahhoz hogy ne legyél elesett ne legyél árva ne legyél önös magadba zárva naponta eltemetett Számolatlan ad, ki rész Vele vagy egész

E L R E N D E Z Ő D É S E K

A képen és éppen ázik az útnak a messzibe látszó ponttá zsugorodó méla ásítása szárad a tócsa az égen tükröző madarat hajtó mázat égető porhazug nyárban nagyon mosolygok melletted heverő szíved döglesztő semmirekellő csehtamás- pózban A képen nem látszhat az ázás sem a száradás Sem az, hogy keskeny pallón fürge gyík volt és lesz közt selyma hit szaladgálnak kiizadt terveink miközben (lásd fönn) minden épp éppen létezik

Ugyan már csak nem gondolod komolyan hogy az élet komolyan olyan mint bolha a fázós kutyában mint részeg a csapos markában mint vérben mosakodó fájdalom mint hámba fogható szarvas barom az élet magának való kis kocsonyás vacak a napsütésben

Valami valaminek kint méla az élet és tócsa a táj bent semminek élek és kotor a vágy hogy ne éljek - kint mozog a más nők és láng bent felkapja fejét a csinálhatnánk hogy valami legyen valaminek

Elrendeződések A szobának a sarka Keltében a téli nap köszön neki, és látni hagy A párnának a csücske Csöppentében az édes nyál köszön neki, és rátalál Az ingnek az ujja (hiányzik a gombja) Neki a tű köszön, és reménykedik itt a szál lesznek közös öltéseink Háromból az egyik gyerek (pizsamából kibújt fejek) éppen a legkisebb felül, ásít és rátalál itt a száj táltos pejkó – szárnya van mázas csupor – sárarany mézes kenyér – tejben fürdik okos macska – gömbölyödik és egy gomb a sarokban

Apám nekem Apám nekem ne legyen Hogy egész életemre kölyökké tegyen Hogy álljak elébe és gazsuláljak Hogy mikor mondja befogjam a pofámat Hogy ha bármit teszek azzal neki tessek Mert húsznehány évvel előttem lett meg Tessen nekem ő Hogy ha csend van halljam a reszelős hangot hogy ha félek tudjam mögöttem az óriás árnyékot hogy ha fájok magamba-simogasson ha botlok időben elkapjon s ha mégis elestem azt mondja katonadolog

Kicsi arcú Nos, kicsi arcú most mutasd meg három lyukba űzni négy egeret a kezeddel fogni farkánál fogva frissborjas tehenet szádból itatni párnádon altatni elveszett verebet kiizzadni a meleget átaludni lázgonosz heteket és amikor kisült, kész megmutatni a nyárnak kijöttünk a napra egy napra megint

Apa, nem tudok aludni Szia, Apa, itt hívlak a telefonba’ Tudod, öreg vagy már, azért nem hallod de én vagyok az, a lányod és szeretnélek megkérdezni Hogy vagy, Apa Tudod, öreg vagy már, és azért nem tudod hogy én férjhezmentem közben egy megbízhatóhoz és itt élünk egy másik városban ahová a munka köt Kösz, megvagyok Tudod, Apa, régebben te tudtál valamit Egy mondókát, amitől el tudtam aludni azzal kezdődött, ami a vége volt persze öreg vagy, nem tudod Megpróbálom kitalálni

Mindenféle megfigyelések Te csak ülj és figyelj: a gida két mellső lábát előrenyújtva, vizes burokban a szalmára esik, csapzottan imbolyog, de lábon áll. Te ne próbálj meg így születni. Csak ülj és figyelj: a fióka a magasban a fészek szélén a szárnyait szétnyitja és összecsukja, egyszercsak tudja: most lehet. Te ehhez kevés. A mélységet magaddal megmérni. Ülj és figyelj: egyetlen tenyérnyi tengerben ezernyi apró halak gondolnak egyet és egyszerre fordulnak. Tudd meg, hogy csinálják, értsd meg őket. De felejtsd el, hogy velük maradj. Figyeld meg az összest: szarvascsapásokat a gerincen a kéregben múló időt. Legyél egyszerre más és magad. A résznél ne több. Hallgasd: itt van mind, amik voltak, a teljes megismételhetetlen egy.

Alapszínek és még egy Kék: ő a semmiből jön a nincs-színből: áttesző összefolyt vizekből kilehelt levegőből a lentet és a fentet adja világossá lesz nappalra de setétbe fordul éjszakára előled Sárga: ő kényesen lépked könnyen piszkos lesz ruhája citromízű vékonyka lányka, vagy aranyba hajló apja a lesz és a volt foganatja átaluszik minden időt de hívd, és frissen ébred Piros: ő nem törődik az életével nézésedért mindenét odahagyja eladható szemérmetlenségre és fájdalomra használhatod eszmékre és napnyugtára bársonylelkű céda simogasd nyugodtan de ha melléfekszel, megéget

És a zöld: ő viszont boldog lassan eszegeti a napot szétteregeti testén a világot megvan a vízzel, megvan a levegővel úgy múlik el, hogy pontosan tudja télmúltával támad fel fáj, ha darabig nem látod

Anyám sorsa Valamikor az anyám bevásárolni ment, kosarát karjára vette átment az utcán, a haját a szeméből hátravetette, a férfit, aki nézte, kikerülte, aztán rámosolygott egy illetőre és a fejébe vette, hogy holnap - ha törik, ha szakad - elmegy a körmenetre Belépett a boltba, és közben egy sejtje benne, egy én-pete vándorolni kezdett lefele Rá akkor este anyám vacsorát főzött, a rántást keverte közben apámat nevette, aki hogy bajszával csiklandozza a tűzhelynél átölelte, szorította-bolondozta az ágyra lefektette. Régen pöröltek már utána valamin amikor eggyé lettem odabenne. Egy reggel aztán anyám a tükörben az arcát nézte, hogy lám milyen sima és feszes a bőre, puha korona a haja, gyöngyből való a mosolya, fiatal és szép... És nem tudta hogy most én ott a méhében éppen a sorsát magamnak megvetettem.

Lemondott a barátom Hideg van, fölveszem a kabátom A színből fát hozok a szobába be Szárad addig is Amikor a tévéből hallom Lám csak Lemondott a barátom A kályhában a tüzet piszkálom Valamiféle magas pozíció lehetett Régebben eljött és leült A konyhában a barátom Gyerekeink a szobában – most viszont A riporter szerint az ok Tehát az ok Politikai természetű lehetett Becsukom a szememet Így is ugyanazt látom Régen azt mondtuk ez van Ilyen a helyzet Ilyenek a nők és ilyen a pia Azóta a gyerekek persze felnőttek Magunk kreálunk magunknak helyzeteket Árt a pia és a nőkről már csak hülye viccek Lezárom a kályhát – tartson a parázs Elbaltáztuk a lennivaló esélyeinket

Tessék engem kihúzni (Pelikán örök) Kérem, én látom ami itt megy. Hogy az igazat a hamis is mondja, a jámbor a szabadot fogja, a szépnek meg a lába közé nyúlnak, és nem fizetnek semmiért. Kérem, én tudom mindig ez megy. Alamizsnával bárkit megfeleznek, szabadságom a tetűnél is kevesebb lett, barátom a barátomnak ellene ment és nem tudok fizetni a kenyérért. Ezért kérem, tessék engem minden lajstromból kihúzni.

Apa elhagyta Apa elhagyta Anyát Apát tehát már nem szeretem Helyette Józsi bácsit aki jó, meg rendes velem Apa szemét volt Anyával Apát havonta mégis fölkeresem Eszem a sütit s nézem hogy örül hogy van neki egy gyereke

Rizikóka Kedves Lajos Én megértem, hogy nem örülsz neki de kötelességemnek érzem feltárni előtted a tényt hogy én meg a feleséged egymásba, és mindketten őszintén szerelmesek vagyunk. Én természetesen a konzekvenciákat is levonom amennyiben te bárhogyis gondolod mert nekem ez az érzés e nővel kell-e mondanom a legszentebb dolog és bármit érte, legyen akár az életem szívesen feláldozok. De egyúttal - már megbocsáss - meg kell kérdeznem, noha neked is, nekem is kínos, hogy hogyan voltatok illetve te az Ancsit kikkel és hányszor csalod mert Ancsán át, mint következmény - (az aids ugye).-.én is a rizikóban vagyok.

Ugyanígy gondosan átgondolva ismertetném veled hogy az elmúlt évben nyolc nővel feküdtem le magyarajkú ebből öt, kettő Romániából költözött és kettő családanya (kiknél, mert rendesek, nem kellett védekezzek) és persze nem számítom ide Ancsit. Továbbá szegény feleségem tudtommal egyszer se (vagy csak egy volt olyan gyanús eset) és leteszem neked a nagyesküt hogy Ancsa is csak velem tette meg (meg hogy a lebukást elkerüljük, veled) így én abban reménykedem hogy te is reménykedhetsz.

Legyél, aki Ne tépd le, mert össze van nőve. Ne taposs rá, mert eltörik. Ne gyűjtsd, mert véges van belőle. Ne irtsd, mert rossz, ha nincs. Ne írd rá a neved, mert nem csak a tied. Ám ismerd meg, mert a részed ez a kő, amin állsz, ami a talpad tartja; a fű, a fa, ami kinőtt rajta, és neked levegőt ad. Legyél, aki kimarad: ha van fegyvered, tedd le, ha van terved, bízd a véletlenre, az értékeidet cseréld el homokszemekre, az érzelmeidet átlátott üvegre, a biztonságot lehetőségekre, a mennyiséget a méretlenre, magadat mindenekkel való összefüggésekre. Legyél, aki máshogy él: aki házául teret, kabátnak napmeleget választ, a hegyen a gerincen járhat, és azt mondhatja a mának, vagyok megint.

(Ha még úton jársz, térj le, ha eltévedtél, kerülj a rengetegbe, és maradj csendbe’ hogy megszólítsanak.)

V É G E S S É G E K

Alászálló időben Örömből megestem s hogy lettem abban én szinte vétlen Anyámnak méhét mellét s tejét vettem a felémszálló időben Ember-eszmét követtem teret követeltem s dolgokhoz ezt azt hozzátettem Most ismét fogatlanul csak úgy arcom aszottságára nem nézve motyogok a tükörbe Hogy testem ez a fáradt és nyűtt az alászálló időben egy darabig még kitartson mellettem

Időfélő Búcsúszínű szomorú a kert széjjelvannak az összes virágok emlék-foszlányok hervadt halom Arattunk és nem számoltuk a tegnapok ezek vagy a holnapok az aszaló idő éhes kutyái elrágták a csontot Most is csak sejtünk és félünk a madarak felénk költöznek-e vagy a mályvának ez a vöröse már a sötétség eleje

Az esti eső első biztos jele Ha az egésznapi melegből kiolvadó sárga nap estére lehűlt narancsos-ragacsos csiganyomot hagy a tornácon maga után Ha a lógónyelvű állat szeméből estére eltűnik a betanított alázat és a portyához más társat választ Ha hűvöset érzel, és befordulsz a házba estére anélkül, hogy felnéztél volna fenn mi van Ha az összetartozásból adódó szeretések estére kihűlt maradékká lesznek külön takarók alatt Ha az arcra eső könnyek úgy száradnak egymásra, ahogy előjöttek - erre az estére ne következzen újabb

A lázam (Azoknak, akiknek most vagy majd az AIDS-szel együtt kell élniük.) Hónom alá gyűrt tenyérrel felhúzott térdekkel mozdulatlan elvékonyult testtel mérem a lázam ami megint emelkedik és kiissza belőlem a valószínűtlenben reménykedő gazdátlan esélyt Feküdnék inkább összegömbölyödve melegvájta teknőben a szélkavarta hóban fonnyadó tudattal vagy vízkívántató parázsban álnok álmossággal vagy befagyott folyóban jég alatt Feküdnék inkább kifeszítve házaitok közt a szárító kötélre csöndhűvös templomban felfestve keresztre metróalagútban a mennyezetre vagy kiterítve a mocskos aszfalton a lábaitok alatt

Aki fegyverrel teszi annak semmit. Még levegőt se. Szakadjon át szívében a gát. Ordítson a fülébe a saját vére. Ne tudjon magának jót, s a jóhoz valót tenni se. Fájjon neki minden. A szeme, ha lát vele. A keze, ha érez. Fájjon a saját szaga. Fájjon, ha felébred. Akadjon el, apadjon el benne a hit, hogy élhet. Nincs nekem veled semmi bajom. Csak látom, hogy láttad, ahogy rádnézett, amikor előre küldted, - az a fene-kis mozdulatod a ravaszon... Igazad van, most már nincs mit tenni. Meg hát a háború, meg a körülmények, meg aztán azóta ugye minden más lett... Ne félj: láthatod, nincs nálam semmi. De azért menj csak így előre egy kicsit. Hadd nézzelek meg...

Üzenet Tobzoskának Tobzoska, gyere haza. Gyere haza, mert éjjel hideg lesz megint. Megint hideg lesz kezed, lábad az orvos hiába méri a lázad azt mondja majd: alig lélegzik. Nem is lélegzel, Tobzoska, pedig megígérted, vigyázol magadra. Vigyázol a szavakra, gyönggyelvert bucskákra, aminek te nevezted mindig. Gyere haza, Tobzoska. Hideg van, nem lesz jó neked ott, ott kicsi a hely, sötét is van, és mindenki halott. Hozzád bújni se tudok.

Négysoros infarktus Eltörött a dolgok kereke Repülök álomizzadt lepelbe’ Hiánnyá vakult a legegyszerűbb A jövő időm végessé merevült

Üresen Lábammal az útnak eredve hitem szomorú kereke De-szeretnék elmenni innen Nincs bennem semmi akarat elfogyott a szeretet és harag Elfáradt a gondolkodás Felébred és görcsben rekedten suttog hogy ki voltam és ki vagyok most Minek találnám meg az okát Ezek itt a talpamról nyomok köszönöm nem enni akarok Vágyakat koldulok

Nagy hal Nagy hal ül tátott szájjal a mellemen hordóhasú állat a magány elosztottam minden kedvemet nincs ami kihígítsa a hiányt Olyasfajta hideg dolog ez mint tüdőben a víz, a vérben a bogár az ébredést osztó reggel rosszkedvű lefekvés után

T A R T A L O M T a k a r a t l a n Mostantól számos és számtalan lesz 5 Megfésülködöm 6 Ossz el kettővel 8 A város, a nap és a mondat 10 Hat hit 12 A parkban estére 13 Igen belegondolván 14 Egyszer el fog belőlem tűnni 15 Három állapot 16 A verset 17 F é r f i m a s z k Elalvás előtt, lazán 20 Miért szeretkezem 21 Hoj 23 Villonhoz, amúgy profán 24 Nem tudom én-e, de 25 Na ja 27 Én, és te közben 29 Rám sem is ismersz 31 Majd én is 32 Fából való 33 Jár a jó 34

N ő , t i s z t á n Lehetek, ha jól csinálom 36 Látod, ez a bokám 38 Női kéz 39 A felsőrészem 40 Próbálok most... 41 Ennyi 42 Bújtató 43 Felmosok 44 Megszüllek minden nap 45 S z e r e l e m t e r e k Ruháid színe 48 Akárkit kereső 49 Hát jó 50 Szeretetkezdet 51 Levlap 52 Szógrimasz 53 Ez az a hely 54 Áttetsző és jeges 55 A kőre, a késre 56 Kizárt állat 57 Nem tudom, te meddig 59 Ez a tea 60 Már és még 61 Költözöm 62 Volt Mari 63 Szép a kép 64

E l r e n d e z ő d é s e k A képen és éppen 66 Ugyan már 67 Valami valaminek 68 Elrendeződések 69 Apám nekem 70 Kicsi arcú 71 Apa, nem tudok aludni 72 Mindenféle megfigyelések 73 Alapszínek és még egy 74 Anyám sorsa 76 Lemondott a barátom 77 Tessék engem kihúzni 78 Apa elhagyta 79 Rizikóka 80 Legyél, aki 82 V é g e s s é g e k Alászálló időben 86 Időfélő 87 Az esti eső első biztos jele 88 A lázam 89 Aki fegyverrel teszi 90 Üzenet Tobzoskának 91 Négysoros infarktus 92 Üresen 93 Nagy hal 94